Čaputová nem lát okot Mikulec politikai felelősségre vonására
2023. 04. 11., k – 20:04
Zuzana Čaputová államfő nem lát okot Roman Mikulec megbízott belügyminiszter politikai felelősségre vonására. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) jelentése kapcsán, mely szerint Mikulecnek nincs megfelelő nemzetbiztonsági átvilágítása, az államfő kijelentette, nem ért egyet az NBÚ álláspontjával – tájékoztatta a TASR-t Martin Strižinec elnöki szóvivő.
„Az államfő nem ért egyet azzal, ahogyan az NBÚ interpretálja a helyzetet, ezért nem is lát okot Roman Mikulec politikai felelősségre vonására” – folytatta a szóvivő. Az államfő álláspontja szerint a miniszterek, a kormányfő, a házelnök, az államfő és a további meghatalmazott személyek a jogköreik gyakorlása érdekében a szükséges mértékben ismerhetik az EU és a NATO titkosított dokumentumait.
Hozzátette, ezeknek a személyeknek már funkciójukból eredően különleges státuszuk van. „Nincs szükségük nemzetbiztonsági átvilágításra ahhoz, hogy minősített adatokhoz férjenek hozzá” – jelentette ki.
Az államfő szerint a „helytelen, sőt abszurd” törvényértelmezés az NBÚ részéről oda vezethetne, hogy az ezután kinevezett miniszterek hónapokat várnának a nemzetbiztonsági átvilágításra és csak utána lenne hozzáférésük egyes dokumentumokhoz, illetve csak ezt követően vehetnének részt például az Észak-atlanti Tanács vagy az Európai Tanács ülésein.
„Ez megbéníthatná a miniszterek és más személyek munkavégzését” – hangsúlyozta Strižinec. Az államfő leszögezte, 22 évvel az NBÚ létrehozása és 19 évvel az ország EU- és NATO-csatlakozása után sem megfelelő ennek a területnek a jogi szabályozása, és elvárja, hogy erre jogosult intézményként maga az NBÚ kezdeményezze a törvény pontosítását.
Roman Konečný, az NBÚ igazgatója szerint Mikulecnek nem volt jogosultsága ahhoz, hogy külföldi minősített adatokhoz férjen hozzá, holott ezt előírják a törvények. Mikulecnek meggyőződése, hogy nem sértett törvényt, ugyanakkor már kérte az NBÚ-tól az átvilágítását.