Csaknem másfél évnyi huzavona után végleg eldőlt, hogy ez a kormány már biztosan nem indítja el a kórházreformot. Andrea Kalavská (Smer-jelölt) egészségügyi miniszter saját maga is elismerte, hogy a Smer belső viszálya állt a reform elfogadásának útjába. „Jelenleg már nincs lehetőség arra, hogy különféle részmegoldásokat fogadjunk el, melyek mögött nincs is igazán semmi” – jelentette ki, miután Peter Pellegrini kormányfő visszavonta a kórházreformról szóló javaslatot a parlament üléséről. Kalavská reformja mögé beálltak az egészségbiztosítók, a kórházakat és a rendelőket tömörítő szakszervezetek, a nővérek, ráadásul még az ellenzéki pártok jelentős része is. Az „egészséges változásként” emlegetett intézkedés azonban mégsem valósulhatott meg, mert Kalavská nem élvezte az őt jelölő párt támogatását. Pedig a reform nagy reményekkel indult.

A kezdetek
Kalavská tavaly júliusban, 3 hónappal a beiktatása után rukkolt elő a kórházreformmal kapcsolatos terveivel. A sajtótájékoztatón akkor részt vett Peter Pellegrini is, aki végig támogatásáról biztosította az egészségügyi minisztert. Az Egészségpolitikai Intézet (IZP) éveken keresztül dolgozott az adatok összegyűjtésén és feldolgozásán.
A reformot azonban csak idén sikerült beterjeszteni a parlament elé.

Fico első akadálya
Kalavská elmondása szerint a reformot egy éven keresztül tökéletesítették, így csak idén augusztusban kerülhetett a kormány elé. Utóbbi viszont kezdetben nem támogatta a javaslatot. Mint később kiderült, a reformot főként a Smer elnöke, Robert Fico ellenzi. „Nem támogathatunk olyan javaslatot a választás előtt, mely kórházak bezárásához vezethet” – jelentette ki az egykori miniszterelnök. 
Janka Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának tagja többször is kiállt Kalavská mellett. Elmondása szerint a reform nem arról szól, hogy bezárják a kórházakat, ugyanakkor tagadhatatlan tény, hogy Szlovákiában túl sűrű a kórházhálózat, és a belé fektetett pénz egyszerűen nem térülhet meg hatékonyan. „Persze, hogy nehéz beismerni az embereknek, hogy például a hozzájuk közel lévő szülészetet be kell zárni, mert ott sokkal több anya és sokkal több gyermek hal meg feleslegesen, mint bárhol máshol, mivel nincs ott megfelelő felszerelés, nincs elég orvos és tapasztalat sem” – tette hozzá Cigániková.
Fico ennek ellenére állította: pártja csakis akkor hajlandó elfogadni a reformot, ha az egyszerű javaslat helyett alkotmánytörvény formájában kerül a parlament elé. Kalavská ezért átdolgozta a törvényjavaslatot, azonban az alkotmánymódosításhoz elutasítóan viszonyultak az ellenzéki pártok, valamint a szakmai közvélemény is. Kalavská végül úgy döntött, hogy mégis egyszerű javaslatként terjeszti be a reformot a kormány elé, ezzel ellentmondva a pártelnök akaratának.

Fico második akadálya
„Bennünket senki nem fog az orrunknál fogva vezetni” – dühöngött Fico az egészségügyi miniszter döntését követően. A Pellegrini vezette kormány ennek ellenére szeptember végén mégis elfogadta a reformot, így az a parlament elé került. A Smer elnöke leszögezte, hogy Kalavská így biztosan nem számíthat saját pártja támogatására. Az egészségügyi miniszter ezért októberben kétszer is meglátogatta az összes parlamenti pártot, és megpróbálta meggyőzni őket a reform elfogadásáról. A tárgyalások után úgy tűnt, hogy a reformnak mégis lehet esélye, mivel Fico ködösen fogalmazott, már nem utasította el egyértelműen a miniszter javaslatát. A parlament októberi ülésén azonban a szavazás előtti utolsó pillanatban felszólította Kalavskát, hogy vegye le a javaslatot a parlament napirendjéről.

Minden kórházi osztálynak megszabták volna, hogy évente hány beavatkozást kell elvégezniük (például a szülészeteken évi 600 szülést). Ellenkező esetben bezárták volna az osztályt. 
A kritériumrendszert követően osztályozták volna az egyes kórházakat. Három fő kategóriát határoztak meg: lokális, regionális és nemzeti kórházak. A lokális intézményekben végezték volna az alapvető műtéteket, a regionális kórházakban már a bonyolultabb eseteket kezelték volna, a nemzeti kórházakban pedig a legkomplexebb egészségügyi ellátásra szoruló betegek kerültek volna.
A lokális kórházak 30 percen belül, a regionálisak 60 percen belül, a nemzeti kórházak pedig 120 percen belül elérhetőek lettek volna a lakosság több mint 90 százalékának.
A kihasználatlan intézményeket átalakították volna olyan kórházakká, melyben a krónikus betegségben szenvedő pácienseket látták volna el.

Fico harmadik akadálya
Kalavská elmondta: nem értett egyet a döntéssel, de politikai támogatás hiányában nem volt más lehetősége. Hozzátette: a parlament idei utolsó, novemberi ülésén már semmilyen körülmények között nem vonja vissza a javaslatot, akár megvan a kellő politikai támogatás, akár nincs. A reformról azonban végül mégsem szavaztak a képviselők. Mivel Kalavská már nem volt hajlandó, ezért a reformot végig támogató Pellegrini vonta vissza a javaslatot. Az egészségügyi tárca vezetője szerint a kormányfő azzal indokolta a döntését, hogy a reform biztosan elbukott volna, így nem akarta, hogy a sikertelenség szimbólumává váljon a választás előtti harcban. Kalavská a sajtótájékoztatóján nem fogta vissza magát, élesen bírálta a Smer parlamenti képviselőit. „Állampolgárként és anyaként azt szeretném, ha a választás után a parlamentben olyan képviselők ülnének, akik elsősorban az emberek érdekeit nézik” – fogalmazott az egészségügyi miniszter, hozzátéve: a reform körül kialakult helyzet egyszerre kínos, nevetséges és már-már groteszk is. 

Borús jövőkép
Kalavská szerint egy átfogó reform nélkül az elkövetkezendő öt évben egyre csak romlani fog a helyzet. Az orvos- és nővérhiány egyre nagyobb méreteket ölt az országban, emiatt a betegeknek egyre többet kell várniuk az egyes kezelésekre. Az európai átlaggal összehasonlítva Szlovákiában rendkívül magas az elkerülhető halálesetek száma, elsősorban a rosszul elvégzett műtétek és a hiányos hosszú távú ellátás miatt. Ráadásul az állami kórházak fokozatosan eladósodnak, ennek következtében sok intézmény rendkívül elhanyagolt állapotban van. 

Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter nemrégiben bemutatta nagyszabású reformtervezetét, amellyel rendszerszintű változásokat ígér a szlovák betegellátásban. A szakértők az elmúlt években folyamatosan arra figyelmeztettek, hogy a hazai egészségügyet csakis egy átfogó törvénycsomag mentheti meg, amely alapjaiban változtatja meg a rendelők és a kórházak működését. A felhívások ellenére az előző évtizedben nem indult el a kívánt folyamat. Igaz, Andrea Kalavská korábbi egészségügyi tárcavezető megpróbálkozott egy ilyen reform elindításával, de végül az őt jelölő Smer gáncsolta el a javaslatot.

Uniós pénzből

Kalavská reformja sok tekintetben hasonlít Lengvarský terveihez, és ezt a mostani miniszter nem is titkolja. 2019 decemberében az akkor még ellenzékben lévő SaS és OĽaNO nyíltan kiálltak Kalavská mellett, és úgy vélték, hogy ha kisebb módosításokkal is, de a reformot mindenképpen el kell indítani.

A 2020-as parlamenti választás után aztán az új koalíció beledolgozta a kormányprogramba a tervezet néhány alapötletét, amelyet most az Európai Unió gazdaságmentő csomagjából szeretnének megvalósítani. Az úgynevezett helyreállítási alapból több mint 1,5 milliárd eurót különítenek el az egészségügy fejlesztésére.

Az alapgondolat

A reform kidolgozását számos kutatás előzte meg, amelyek rámutattak, hogy a szlovák kórházhálózat rosszul van kialakítva. Nagyon sok intézményben végeznek sokféle beavatkozást, gyakran olyan orvosok, akiknek az adott műtéttel kapcsolatban kevés a tapasztalata. Az már a külföldi tanulmányokból is kiderült, hogy minél többször végez el egy orvos egy operációt, annál kevesebbet hibázik, és a beteg így kisebb eséllyel kerül be újra a kórházba. A műtétek közben szerzett tapasztalatok tehát szorosan összefüggenek a kórházi újralátogatások számával és az elkerülhető halálesetek számával is. A szlovák egészségügy mindkét mutató esetében rosszul teljesít.

A probléma megoldására az egészségügyi tárca (külföldi mintára) azzal állt elő, hogy a kórházakat különféle kategóriákba fogják sorolni. Ez a besorolás dönt arról, hogy az adott intézményben milyen típusú egészségügyi ellátásban részesülnek majd a betegek. Ezáltal elkerülhetővé válik, hogy minden kórházban ugyanolyan műtéteket csináljanak. Ezt a folyamatot hívja a minisztérium a kórházhálózat optimalizációjának.

Új ágyak

A kórházak átalakításának van egy másik aspektusa is, ez pedig a kórházi ágyak kihasználtsága. Szlovákiában alapvető probléma, hogy túl sok ágy van az úgynevezett akut esetek számára, a lábadozó betegeknek pedig sokszor nem jut hely. Az optimalizáció során több ezer új ágyat alakíthatnak ki a hosszú távú betegségek kezelésére, a kihasználatlan sürgősségi ágyakat pedig lecserélnék.

A felvázolt folyamat azonban rendkívül összetett, a végrehajtása pedig akár több évig is elhúzódhat. A reform bemutatása után az ellenzéki képviselők és a szakmai szervezetek egyaránt jelezték, fenntartásaik vannak az egyes lépéseket illetően. Ennek eredményeként a sajtóban is egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a reformról. Felkerestük Tomáš Szalayt, a Pozsony Megyei Önkormányzat egészségügyi osztályának igazgatóját, aki korábban az Egészségpolitikai Intézet (HPI) vezetőjeként maga is sokat foglalkozott a kórházhálózat optimalizációjával. Rákérdeztünk, mi is az igazság a kórházreform egyes pontjaival kapcsolatban.

Kórházbezárás?

A kórházreformot érintő egyik legfontosabb kérdés, hogy lesz-e kórházbezárás, vagy sem. Andrea Kalavská reformját éppen erre hivatkozva állította meg Robert Fico, a Smer elnöke. Bár az egészségügyi minisztérium állítja, hogy nincs szó bezárásokról, Richard Raši, a Hlas parlamenti képviselője nemrégiben mégis azt nyilatkozta, hogy az átalakítások miatt tulajdonképpen 22 regionális kórház szűnhet meg.

„Az egészségügyi minisztérium emellett nyíltan hangoztatja, hogy az akut ágyak 38 százalékát szeretnék felszámolni. Az adatok alapján, amit maga a tárca dolgozott ki, úgy tűnik, hogy 10 729 kórházi ágyról van szó. Ez azt jelenti, hogy teljes osztályok fognak megszűnni a regionális kórházakban, például a sebészeti, belgyógyászati, nőgyógyászati, szülészeti, neurológiai és számos egyéb osztály”

– jelentette ki Raši.

Szalay azonban hangsúlyozta, az osztályok átalakítása nem azt jelenti, hogy a kórházak be is fognak zárni.

„Néhány akut egészségügyi ellátást nyújtó kórházból olyan intézmények lesznek, amelyek hosszú távú ellátást biztosítanak”

– mondta a szakértő.

Megjegyezte, Raši nyilvános felszólalásai csalódást keltőek.

„Tudja jól, hogyan mennek a dolgok – a Smer műhelyéből, amelynek akkoriban ő az alelnöke volt, érkeztek javaslatok a kórházak osztályozására. Ez a reform lényegében ugyanaz, tehát ha ma elhatárolódik a populista érvelésével, akkor azoktól a javaslatokról is elhatárolódik, amelyeket az előző választási ciklusban még támogatott”

– nyilatkozta lapunknak Szalay.

Elhanyagolt személyzet?

A kórházreformot nemcsak az ellenzéki politikusok, hanem a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) is bírálta. Marian Kollár, a szervezet elnöke állítja, semmiféle reformnak nincs értelme addig, amíg az egészségügyi minisztérium nem rendezi a munkaerőhiány problémáját.

„Aki egy kicsit is jobban ismeri a szlovák egészségügy helyzetét, az tudja, hogy az alapprobléma nem a kórházhálózat optimalizációjával van, hanem a személyzet stabilizálásával, a szakembereink nemzetközi versenyképességével, a fizetéssel és a munkakörülményekkel”

– mondta az orvoskamara elnöke.

Hozzátette, a kórházhálózatot addig nincs is értelme elindítani, amíg az egészségügyi tárca nem rendezi a járóbeteg-ellátásban uralkodó munkaerőhiányt, erre pedig a kórházreformban nem gondoltak.

Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője azonban állítja, a rendelői hálózat fejlesztése szintén a reform részét képezi, aminek eredményeként az ország azon területein is elérhetővé válik a járóbeteg-ellátás, ahol ezzel probléma van. Továbbá elmondta, a minisztérium egy hatékonyabb bérezési rendszer kialakításán is dolgozik.

Szalay bírálta Kollárt a kijelentései miatt.

„A Szlovák Orvosi Kamara az utóbbi években nem nagyon járult hozzá konstruktív javaslatokkal a szlovák egészségpolitikához. Még szerencse, hogy Kollár úr véleménye ebben a kérdésben egyáltalán nem releváns”

– mondta Pozsony megye főorvosa.

Végtelen történet?

A kórházreform elindítása korábban azért is ütközött akadályokba, mert egy évekig tartó folyamatról van szó, és az eredményeit rövid távon nehezebb kimutatni. Emiatt azt is nehéz meghatározni, hogy egyáltalán mikorra fejeződhet be a reform. A mostani kormány hivatali ideje 2024-ben jár le, és kérdéses, hogy egy esetleges új koalíció hajlandó-e lenne folytatni a megkezdett folyamatokat. Ha a reform megakad, akkor a kórházhálózat optimalizációja talán még az évtized végére sem fejeződik be. Szalay arra a kérdésre nem akart konkrét választ adni, hogy 2024 végéig befejeződhet-e a reform.

„Már annak is örülni fogunk, ha a folyamat egyáltalán elkezdődik. Úgy gondolom, hogy az optimalizáció sosem ér véget. Mindig lesznek új kihívások, amelyekkel szembe kell nézni. Hagyhatjuk, hogy ez spontán módon történjen, vagy megpróbálhatjuk irányítani a folyamatot”

– zárta a szakértő.

A különféle egészségügyi szervezetek már évek óta arra figyelmeztetnek, hogy a szlovák betegellátás az összeomlás szélén áll. Az egészségügyi minisztérium a helyzet megoldására kidolgozta a sajtóban csak kórházreformként emlegetett javaslatot, amelynek célja, hogy 2024 végéig alapjaiban változtassa meg a kórházhálózat jelenlegi felépítését. Ön mit gondol erről a javaslatról? Tényleg ez lehet az a reform, amely helyrehozza a szlovák egészségügyet?

Először is azt kell látni, hogy a kórházak helyzete pusztán csak egy szeletét képezi az egészségügy rendkívül összetett problémakörének. Ha ezzel csak a kórházak besorolását oldják meg, azzal a teljes rendszer hiányosságait nem lehet felszámolni. A betegellátást négy alappillére lehet felosztani, amelyek egymással szimbiotikus viszonyban állnak. Elsőként említhetjük a fekvőbeteg-ellátást, ehhez tartoznak a kórházak is. A második pillér a járóbeteg-ellátás, amely az ambuláns szektort foglalja magába, vagyis elsősorban a rendelőket. A közbeszédben általában erről a két szektorról esik szó, viszont a másik két részterület is legalább ennyire fontos. A harmadik pillért az úgynevezett közös vizsgálati és kezelési összetevők alkotják, rövidítve SVaLZ, amely tulajdonképpen a kiegészítője, kiszolgálója az előző két részterületnek. Ide olyan osztályok tartoznak, mint a klinikai mikrobiológia és biokémia, hematológia, radiológia, és még sorolhatnám. A negyedik pillér pedig tulajdonképpen a gyógyszerellátás.

Az egészségügyi minisztérium viszont többször is hangsúlyozta, hogy a készülő reform nemcsak a kórházak optimalizációjával foglalkozik, hanem a rendelők helyzetével is.

Az egyik alapvető probléma ott van, hogy mind a négy pillér finanszírozási módszere nagy mértékben deformált. A másik probléma a minimális kórházhálózatról szóló törvény. Ennek a lényege az, hogy azok a kórházak, amelyeket annak idején ide soroltak – főként az egészségügyi minisztérium közvetlen irányítása alá tartozó intézmények –, óriási előnyt élveznek azáltal, hogy az egészségbiztosítók kötelesek leszerződni velük. Ha ezt a biztosítók nem teljesítik, akár vissza is vonhatják az engedélyüket. A többi kórházzal viszont a nem voltak kötelesek megegyezni, ezeknek a biztosítók diktálják a feltételeket. Többek között ezt is meg kellene változtatni: ha egy kórház teljesíti a törvény által előírt feltételeket, akkor ne a biztosítók döntsék el, hogy melyikükkel és főleg mennyiért fognak szerződést kötni.

Tudna erre egy konkrét példát is mondani?

Vegyük az Érsekújvári Egyetemi Kórházat, amely a minimális kórházhálózat része. Az ott elvégzett beavatkozásokért néha akár kétszer vagy háromszor annyit fizettek, mint például a Komáromi Kórházban, amely nem része a minimális hálózatnak. Ez egy óriási diszkrepancia. Mivel a biztosítók nem kötelesek a magánkézben lévő kórházzal szerződést kötni, akár azt is mondhatják, hogy ha nem tudja fenntartani az adott osztály működését a felajánlott összegért, akkor „racionalizáljon”, esetleg zárja be. Ezt a lehetőséget egyébként a biztosítók többször ki is használták. Ez természetesen az alaposztályokat csak részben érintette, ezeket nem lehet bezárni, mivel ha egy is megszűnne, akkor a törvény szerint automatikusan a kórház bezárásával járna.

És mit gondol, hogyan lehetne ezeket a különbségeket felszámolni?

Németországban, ahol nagyon sok biztosító működik, törvényileg nagyon pontosan meghatározták, hogy a páciensnek mire van jogosultsága, és ezért minimálisan mennyit köteles fizetni a biztosító. Szlovákiában is elméletileg bevezették a DRG-rendszert. Ennek az a lényege, hogy leírjuk, meghatározzuk, hogy az egyes betegségeket (diagnózisokat) hogyan kell kezelni, ezek milyen beavatkozásokat igényelnek, és ez összességében mennyibe kerül. Nyugaton ez a rendszer már évtizedek óta működik, és átláthatóbbá is vált a biztosítók finanszírozási rendszere. Nálunk azonban ez is deformált, az állami kórházakban sokkal magasabb szorzókkal operálnak, mint a kisebb, regionális intézményekben, ennek ellenére óriási veszteségeket termelnek, amelyeket az állam pár évenként rendre kifizet.

(A DRG-rendszerrel korábban részletesebben is foglalkoztunk, erről az alábbi cikkben olvashat.)

Vagyis ön azt mondja, hogy az egészségügy reformjához a finanszírozási modellt is meg kellene változtatni, azon belül is a DRG-rendszert finomítani? Ön szerint enélkül nincs is értelme a reform elindításának?

Pontosan. Az államnak szabályoznia kellene, hogy minden egyes beavatkozásért minimálisan mekkora összeget kötelesek kifizetni a biztosítók az egészségügyi intézményeknek. Ehhez természetesen a biztosítóknak elegendő anyagi forrást kell a rendelkezésükre bocsátani. Nem az a lényeg, hogy egy, kettő, vagy száz egészségbiztosító működik az országban, hanem hogy miért vállalnak garanciát, és hogy ennek meg is legyen a fedezete. Amíg ez hiányzik, addig az alapprobléma sincs megoldva. Úgy gondolom, hogy jelenleg túl nagy hatalom összpontosul a biztosítók kezében: ők határozzák meg, hogy ki maradhat a rendszerben.

És hogyan értékeli magát az optimalizációt, amely során öt kategóriába sorolnák a kórházakat, annak függvényében, hogy milyen bonyolult beavatkozásokat végeznének az egyes intézményekben?

A szocializmus idején is működött egyfajta kategorizálás. Voltak egyes, kettes és hármas besorolású kórházak. Az egyes típusú kórházakban kezdetben négy, majd később öt fekvőbeteg–alaposztálynak mindenképpen működnie kellett, ezek látták el az akut eseteket. Kezdetekben egyes típusú volt például a Dunaszerdahelyi Kórház. A kettes típusú kórházakban már jóval több osztály működött. Ezek közé tartozott annak idején a Komáromi Kórház, 15 – 20 osztállyal. Ha valakinek olyan betegsége volt, amelyet Dunaszerdahelyen nem tudtak kezelni, akkor Komáromba vagy Pozsonyba küldték. A harmadik típusú kórházak voltak a kerületi kórházak. Olyan vidéki betegek kerültek ide, akiket sem az egyesben, sem a kettesben nem tudtak diagnosztizálni, kezelni. Fontos, hogy ez egy hierarchikus felosztás volt, az egyes vagy a kettes beosztású kórház betegeit a hármas kórházaknak el kellett fogadniuk, ha onnan tovább küldték őket. Ma sajnos ez nem így van, gyakran problémát okoz, hogy a „nagy” kórházak nem hajlandók átvenni a bonyolult eseteket.

Az egészségügyi minisztérium javaslata is hasonlót ígér, annyi változással, hogy három helyett öt kategóriát vezetnének be.

Ez való igaz, és szerintem az alapgondolattal nincs is probléma. Viszont definiálni kellene, hogy az egyes típusú kórházaknak milyen osztályokat kell működtetniük, illetve milyen osztályokat működtethetnek. Milyen fajta és milyen terjedelmű SVaLZ-ot kötelesek fenntartani, és természetesen azt, hogy itt a betegellátást a biztosítók kötelesek legyenek finanszírozni. Lényegtelen, hogy három vagy öt kategóriára lenne-e szükség. A probléma sokkal inkább azzal van, hogy jól és hatékonyan, azaz olcsón működő akut kórházakat akarnak megszüntetni, sajnos vidéken, hogy az így felszabaduló pénzt és az egészségügyi személyzetet majd átcsoportosíthassák a megmaradó kórházakba. Pozsony és a nagyvárosok lakosságát a tervezett kórházreform gyakorlatilag egyáltalán nem érinti. Álságos a minisztérium kommunikációja, amely szerint kórházak nem szűnnek meg, csak esetleg rehabilitációs intézménnyé – közösségi kórházzá – alakulnak át. A sürgős eseteket pedig sürgősségi szakrendelők fogják ellátni. Hát ez szakmailag nehezen elképzelhető. Eddig talán senki nem vette észre, de a benyújtott törvénytervezetben ezekkel az úgynevezett közösségi kórházakkal a biztosítóknak nem kell leszerződniük, tehát effektíve bármikor megszűnhetnek, azaz a régió tényleg elveszítheti az egyetlen megmaradt nagyobb egészségügyi intézményét.

Tehát ön szerint is ez tulajdonképpen jó néhány kórház bezárását jelenti – az egészségügyi minisztérium szerint viszont csak átalakításról van szó.

A rehabilitációs intézmények nem akut ellátást nyújtó kórházak. Egyébként ilyenekre is egyre nagyobb szükség lesz. Nyugaton az ilyen intézményeket rehabilitációs klinikáknak nevezik (lásd Schwarzwald Klinik).

Ön szerint nem kellene átalakítani a vidéki kórházakat ilyen intézményekké?

Ha a betegek érdekeit nézzük, nekik az a legjobb, ha a sürgős egészségügyi problémájukkal minél kevesebbet kell utazniuk. Nem mindegy, hogy egy Komáromi járásban élő pácienst a helyszínen kezelnek, vagy pedig át kell szállítani Érsekújvárba, esetleg Nyitrára. 70–100 kilométeres távolságokról beszélünk, amit 30 percen belül kellene megtenni. Arról nem is beszélve, hogy a sürgős eseteknél minden egyes percnek komoly jelentősége van, akár életek is múlhatnak rajta. Vegyünk egy példát: egy idős személyt a családja beviszi a komáromi intézménybe, annak sürgősségi szakrendelőjébe. Mivel laikusok, nem tudják, hogy a beteg egészségügyi állapota mennyire súlyos. Ott majd közlik velük, hogy a betegnek akut kórházi ellátásra van szüksége. Innentől kezdve a szállítás csak mentővel lehetséges. Rengeteg értékes percet, akár órákat vesztegetnek el így.

Azt mondja, hogy a minisztérium által emlegetett 30 perces elérhetőség pusztán elméletben működik?

Ha visszatérünk az előbb említett példánkra, nem mondhatjuk az idős beteg családjának, hogy vigye tovább, ez orvosi és jogi problémákat vethet fel. Lehet, hogy ötször, akár tízszer annyi gyorsmentő fog kelleni, mint amennyi most a rendelkezésünkre áll.

Vagyis összegezve, ön szerint a kórházhálózat optimalizációja jó elképzelés, de a közösségi szintű kórházakban nem szüntetné meg a sürgősségi ellátást?

Én az akut kórházakat, ott ahol lehet, nem szüntetném meg. Abszurdnak, szakmailag megalapozatlannak tartom a déli régió 3–4 kórházának a tervezett „átalakítását”, valójában ennek a formának a megszüntetését. A sürgősségi ellátás bebiztosítása viszont minden egyes egészségügyi intézménynek már most a kötelessége, csak nem mindegy, hogy azt milyen – kórházi vagy ambuláns szinten – végezzük.

Ejtsünk még néhány szót a szakorvosok hiányáról, amely már hosszú évek óta komoly problémát jelent a szlovák egészségügy számára. Mennyire érinti a déli területeket az orvoshiány?

A déli vidékeken az egészségügyi dolgozók, főleg a szakrendelők hiánya komolyan érződik – minél távolabb vagyunk Pozsonytól vagy Kassától, annál inkább kirívó. A probléma azzal kezdődik, hogy a szakorvosi rendelők minimális számát megyei szinten határozzák meg. Csak ezekkel a szakrendelőkkel kötelesek a biztosítók szerződést aláírni. Így történhet meg, hogy míg a déli területeken szakorvos hiány van, addig – papíron – azaz megyei szinten általában elegendő rendelő van, a kvóták be vannak töltve. Viszont elegendő lenne a szakrendelők minimális számát járási szinten meghatározni. Ehhez semmiféle kórházreformra vagy más reformra, pénzinjekcióra nem lenne szükség, csak egy kis elhatározásra, akaratra. Ha tényleg javítani akarnánk a betegellátás minőségén, akkor sok mindent már most meg lehetne oldani.

Czirfusz Attila a pozsonyi Comenius Egyetem Orvosi Karán szerzett diplomát, majd közel 20 évig az egyetem Farmakológiai Tanszékén tevénkenykedett.
Később Németországban is dolgozott, vendégtanárként, így jól ismeri az ottani egészségügyi rendszer működését.
Hazatérése után először a pozsonyi Szent Erzsébet Egyetemen, majd a komáromi Selye János Egyetemen is vállalt tanári állást.
Tavaly Zuzana Čaputová köztársasági elnök professzorrá nevezte ki.