Kollár: Minden párt válasszon ki 2-3 fontos javaslatot a májusi parlamenti ülésre
2023. 04. 25., k – 20:01
Minden parlamenti pártnak ki kellene választania 2-3 fontos javaslatot a sajátjai közül, és azok megvitatását előre vesszük a májusi parlamenti ülésen – jelentette ki Boris Kollár házelnök (Sme rodina). Megerősítette, hogy az összes törvényjavaslat bekerül a napirendbe, mivel nem törölheti azokat.
„Azt mondtuk, minden párt válasszon ki 2-3 javaslatot, amelyek tényleg fontosak és értelmesek, ezt a lehetőséget az ellenzéki pártok is megkapják” – mondta szlovákiai újságíróknak a Prágában tartózkodó Kollár. Rámutatott, hogy a javaslatok között nagyon sok a populista tervezet, melyek már a választási kampány részét képezik. „Az is elképzelhető, hogy egyes javaslatokat blokkolja a parlament vagy átsorolja a következő ülésre, ezáltal tárgytalanná válnak” – tette hozzá Kollár, ugyanis már csak júniusban lesz rendes ülésszak, szeptemberben csak ünnepi záróülést tart a törvényhozás.
Megerősítette, hogy a májusi ülés programjába minden javaslat bekerül, de elsőnek a fontos kormányjavaslatokat, illetve a képviselők által beterjesztett kormányjavaslatokat vitatják meg.
Eduard Heger megbízott kormányfő leszögezte, a helyreállítási terv teljesítésével összefüggő javaslatok nincsenek veszélyben, lesz megfelelő támogatás a parlamenti elfogadásukhoz.
Peter Pellegrini, a Hlas elnöke kijelentette, rengeteg olyan javaslat van a megvitatásra várók között, amelyeknek semmi közük az emberek mostani problémáihoz. „A magas élelmiszerárak, az energiaárak, az életszínvonal, ezekkel kell foglalkozni. Egyetértek azzal, hogy a reális problémákat kezelő javaslatokat vitassa meg először a parlament” – mondta keddi sajtótájékoztatóján.
A Smer rendkívüli ülés összehívását javasolta az élelmiszerárak ügyében, arra még a rendes parlamenti ülés előtt kerülhet sor, május 2-án. Robert Fico, a Smer azt szeretné, ha a rendkívüli ülésen megvitatnák az árképzéssel kapcsolatos javaslatokat, és azt a tervezetet, mely szerint az őstermelőknek fél évig nem kellene járulékokat fizetniük az alkalmazottaik után. Szerinte abban kellene megállapodni, hogy a parlamenti ülés legfeljebb három hétig tart, és csak a lényeges dolgokról tárgyalnak.