Search by category:
Egyéb kategória

Ódor Lajos Čaputovával közösen döntött a leendő miniszterjelöltekről

Ódor Lajos Čaputovával közösen döntött a leendő miniszterjelöltekről

Mészáros Richárd

2023. 05. 11., cs – 12:46

Pozsony |

Ódor Lajos, a hivatalnokkormány leendő miniszterelnöke a TA3 hírtelevízió műsorában elmondta, vétójoggal rendelkezett a miniszterjelöltek személyét illetően. Zuzana Čaputová államfő ma, legkésőbb holnap nyilvánosságra hozza az új miniszterek teljes névsorát.

Ódor, aki jövő hét elejétől a hivatalnokkormányt vezeti majd, a miniszterjelölteket Zuzana Čaputová államfővel együtt választotta ki, a velük folyó tárgyalásokat pedig ő maga vezette. 

A jövendőbeli miniszterelnök szerint a szakértői kabinetnek a prioritásai között szerepel, hogy hatékonyan tudják meríteni az uniós helyreállítási alapból a támogatásokat, illetve, hogy összeállítsák a 2024-es állami költségvetést. A hivatalnokkormánynak a lakosságot közvetlenül érintő intézkedéseit említve Ódor arról beszélt, erősíteni kell az állami árszabályozást, segíteni szeretnék a sérülékeny társadalmi csoportokat. 

Ódor a műsorban kijelentette, a kabinetje támogatásáról az összes olyan parlamenti párttal tárgyalni szeretne, amellyel konstruktívan, ugyanakkor támadások és sértegetések nélkül lehet egyeztetni. Így elvben a diskurzust a szélsőjobboldali ĽSNS-szel, Republikával, vagy a radikalizálódó Smerrel sem zárta ki. Čaputová pedig bírálta azokat a pártokat, így a Smert és a Hlast, amelyek még a hivatalnokkormány összetételének bejelentése előtt leszögezték, nem fognak bizalmat szavazni a szakértői kabinetnek. Az államfő is elmondta, azért nem hívta meg a Smer vezetőjét, Robert Ficót az elnöki palotába a hivatalnokkormányról való egyeztetésre, mert nem látja értelmét, hogy egy olyan személlyel tárgyaljon, aki dezinformációt terjeszt róla. Fico arról beszél, az elnök „külföldi érdekeket képviselő ügynök”, de erről valódi bizonyítékokat nem mutatott be.

Ódor és Čaputová a TA3 hírtelevíziós stúdiójából kifelé jövet egy rögtönzött sajtótájékoztatót is tartott. Az államfő arról beszélt, az egyik tárca vezetésére még nem találták meg a megfelelő jelöltet, de a sajtóinformációkkal ellentétben ez nem az oktatási minisztérium.

(TA3, Denník N, mr, czg)

Read More

Post Comment