Search by category:
Egyéb kategória

Heger szerint Čaputová Sulík nyomására nevezte ki a gazdasági minisztert

Heger szerint Čaputová Sulík nyomására nevezte ki a gazdasági minisztert

Mészáros Richárd

2023. 05. 13., szo – 13:13

Eduard Heger (Demokraták) távozó kormányfő az RTVS Sobotné dialogy című műsorában kijelentette, úgy véli, Zuzana Čaputová államfő Richard Sulík, az SaS elnökének nyomásának engedett, amikor Peter Dovhunt állította a hivatalnokkormány gazdasági miniszteri posztjára.

„Úgy gondolom, hogy Dovhun úrt végső soron az elnök asszony választotta ki, de tudom, hogy Richard Sulík ebbe intenzíven beavatkozott, nem korrekt módon” – mondta.

„Nagyon nem tetszett, amikor Richard Sulík az elnök asszonnyal való találkozót követően a mikrofon elé állt, és azt mondta, hogy csak akkor támogatják őt, ha az elnök asszony elfogadja az ő feltételeiket. Ez megint megváltoztatta az egész játékot. Látják, ki lett végül a gazdasági miniszter? Tudom, hogy Richard Sulík beavatkozását követően lett így, és ezt egyáltalán nem tartom korrektnek” – folytatta Heger.

A kérdésre, hogy úgy gondolja-e, hogy Čaputová az SaS elnökének nyomásának hatására cselekedett, Heger azt felelte: „Igen, valóban így gondolom. Richard Sulík nyomásának hatására cselekedett. Az elnök asszony végül úgy döntött, ahogy döntött. Hogy ellenállt-e Sulík úr nyomásának, mondja meg ő” – mondta.

Heger elmondta, kész támogatni a hivatalnokkormányt a parlamentben. „Megvárjuk a kormány programnyilatkozatát. Fontos számunkra, hogy megmaradjon a folytonosság az embereknek nyújtott szociális segélyek, a helyreállítási terv és a szomszédunk megsegítése terén.”

(Denník N)

Read More

Post Comment