Search by category:
Egyéb kategória

VIDEÓ: Tüntetők tízezrei lepték el Belgrádot

VIDEÓ: Tüntetők tízezrei lepték el Belgrádot

Csóka Zsófi

2023. 05. 13., szo – 13:28

Belgrád |

„Nem akarom, hogy a gyerekem az erőszak országába szülessen” – állt az egyik transzparensen.

Emberek tízezrei vonultak ismét a szerb főváros, Belgrád utcáira pénteken. A tüntetők követelései közt szerepelt a nagyobb biztonság, a televíziós erőszak tilalma, valamint több, magas rangú tisztviselő lemondása is. A tüntetést a közelmúltban történt két tömeges lövöldözés apropóján szervezték meg, melyek során legalább 17 ember vesztette életét.

A pénteki már a második tüntetés volt a héten, mely a „Szerbia az erőszak ellen” szlogen alatt zajlott. A transzparens mögött felvonuló csoport Belgrád belvárosán, azon belül is a parlament épülete előtt haladt át, majd több órára elzárta a hidat a Belgrádot a dél-szerbiai Niš várossal összekötő autópályán. „Nem akarom, hogy a gyerekem az erőszak országába szülessen” – állt az egyik transzparensen.

A tüntetés a közép-európai idő szerint 21 órakor ért véget. Ekkor a több ezer résztvevő felkapcsolta a vakut a telefonján.

Belgrade now. Huge crowds calling on Serbia’s president @AVucic to resign following the two mass shootings which left 17 killed last week. pic.twitter.com/xiiTfmA2o7— Jakub Bielamowicz (@KubaBielamowicz) May 12, 2023

A tüntetést az Európa-párti ellenzék szervezte. Megkérték a tüntetőket, hogy a következő pénteken ismét gyülekezzenek a belgrádi parlament épülete előtt. Követeléseik között szerepel a május 18-ra kitűzött rendkívüli, az erőszak tematikáját érintő parlamenti ülés megszervezése, valamint Bratislav Gašič belügyminiszter és Aleksandar Vulin, a Biztonsági és Információs Ügynökség igazgatójának lemondása. A lakosság nyomására Branko Ružič oktatási miniszter már lemondott.

A tüntetők többek közt a Pink és a Happy nevű kormánypárti tévécsatornák országos frekvenciáinak megvonását is követelik, amelyek a kritikusok szerint erőszakot és gyűlöletet terjesztenek valóságshow-szerű műsoraik sugárzásával.

A szervezők szerint a pénteki tüntetésen körülbelül 50 ezren vettek részt. Aleksandar Vučić szerb elnök korábban azzal vádolta az ellenzéket, hogy a maga javára használja fel az emberi tragédiát, és május 26-án ellentüntetésre hívta követőit.

(pluska.sk, cszs)

Read More

Post Comment