Kollár kizárta a Smert a választás utáni együttműködésből
2023. 05. 14., v – 08:22
Boris Kollár kijelentette, a szeptemberi előre hozott választás után pártja nem kíván koalícióra lépni a Smerrel.
Szombaton tartották a Sme rodina kongresszusát, amelyen több programpontot is ismertettek, amelyet meg szeretnének valósítani a következő választási ciklusban.
Annak köszönhetően, hogy normálisan viselkedtünk, mi voltunk az egyetlen politikai párt, amelynek sikerült keresztülvinnie a teljes programját
– mondta a gyűlésen Boris Kollár leköszönő házelnök.
Bár a bérlakások még nem állnak, és végül olyan olcsók sem lesznek, mint azt a választások előtt ígérték, továbbá az árverezési amnesztia sem lépett még életbe, Kollár szerint megteremtették az alapokat ahhoz, hogy mindez a jövőben realizálódjon.
A Sme rodina a kongresszuson kizárta a Smert a választás utáni együttműködésből.
Biztosan nem
– válaszolta Kollár arra a kérdésre, hogy el tudná-e képzelni, hogy egy koalícióban szerepel Robert Ficóékkal. Hozzátette: csak olyan pártokkal terveznek összefogni, amelyeknek világos nézeteik vannak a holokausztról, Szlovákia geopolitikai hovatartozásáról, és nem osztják meg a társadalmat.
(hn)