Lecserélik a híres prágai toronyóra festett kalendáriumát
2023. 05. 15., h – 18:14
Lecserélik a híres prágai toronyóra, az Orloj festett kalendáriumát, miután a néhány éve felújított és 2018-ban kihelyezett naptár portréi nem felelnek meg az eredeti képeknek – jelentette be hétfőn a prágai önkormányzat.
Az önkormányzatnak több mint egy éves tárgyalások után sikerült megállapodnia a felújítást végző Subterra és Avers cégekkel, hogy lezárják az ügyben folyó vitákat, és közös erővel oldják meg a felmerült problémát.
A megállapodás szerint a Subterra vállalja az óra újbóli szétszedését, a mostani naptár eltávolítását, illetve az új naptár behelyezését az órába, míg Prága az új kalendárium elkészítését biztosítja és fizeti. Közölték, hogy a kalendáriumot ezúttal a prágai Képzőművészeti Akadémia fogja elkészíteni.
Az Orloj kalendáriumának az év hónapjait ábrázoló képeit Josef Mánes festette 1866-ban a toronyóra akkori felújításakor. 1882 óta azonban a toronyórán csak a képek másolatai láthatók, a rendkívül értékes eredeti művet ugyanis múzeumban helyezték el, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól.
A kalendárium jelenlegi, felújított változatát Stanislav Jirčík festő és restaurátor készítette 2018-ban. A Régi Prágáért Klub tagjainak azonban feltűnt, hogy az új kalendárium portréi nem tükrözik hűen a Josef Mánes által festett képeket, ezért másfél éve tiltakozást nyújtottak be az országos műemlékvédelmi hivatalnál.
A hivatal megvizsgálta és összevetette az eredeti kalendáriumot a felújított változattal, és igazat adott a hagyományőrzőknek. A nyilvánosságra hozott felvételek egyértelműen bizonyítják, hogy az új képek számos részletben eltérnek az eredetiektől, ráadásul Stanislav Jircík néhány arcképet jelentősen módosított, és ma élő személyek arcát kölcsönözte a figuráknak. A festő azzal védekezik, hogy a szerződés szerint egy „technológiai másolat” elkészítésére kapott megbízatást, ami nem jelenti az eredeti képek teljesen hű másolatát.
A műemlékvédelmi hivatal szakértői arra a következtetésre jutottak, hogy az ügyben minden érintett fél – a festő, a város és a műemlékvédelem is – hibázott. A festő azzal, hogy jelentősen eltért az eredeti műtől, míg a város és a műemlékvédelem azzal, hogy a restaurálási munkálatokat nem ellenőrizték megfelelően. Büntetést végül is senki sem kapott, de a városi tanács már tavaly bejelentette, hogy rövidesen pályázatot hirdet egy újabb felújításra, és annak elkészülte után a sok kritikát kiváltó mostani kalendáriumot lecseréli.
„A megállapodás kölcsönösen előnyös, és mindenkinek jobb, mintha várhatóan évekig elhúzódó bírósági per lenne az ügyből” – mondta a megállapodás kapcsán Vít Hoffman, az önkormányzat szóvivője újságíróknak.