Ön, doktor úr, kevés híján két évtizeden át vett részt az Alkotmánybíróság napi munkájában. Ezalatt hogyan tapasztalta: még 2000 előtt, tehát működésének első éveiben az igazságszolgáltatás elveinek, az ügykezelésnek, a joggyakorlat következtetéseinek mennyire demokratikus fundamentumát tudta letenni a nálunk 1993 után intézményként egészen újszerű AB alapozó bírói testülete?

Bátran elmondható, hogy már keletkezésének kezdetétől képes volt azt bizonyítani, hogy ennek a demokráciát csak 1989 óta építő országnak az egyik kulcsfontosságú intézménye. Mert magát a demokratikus átalakulás hosszas folyamatát, a jogállamiság megteremtésének mikéntjét őrizte. Ne feledjük, hogy 1993-ban és utána még néhány évig a Mečiar-éráról beszélünk. Ezért volt fontos, hogy úgy, ahogyan az ország alkotmánya az állam szerkezetét óvja, az AB az állami szervek egymás iránti alkotmányos viszonya fölött őrködjön. Hogy azok ne öncélúan és önhatalmúlag, hanem a polgárok javát szolgálva működjenek, illetve a szerepkörük teendőit csak jogszerűen a maguk hatáskörében gyakorolják. 1993 óta így az önálló Szlovákiában is alkotmánybíróság értelmezte/értelmezi, a döntéseivel pedig tartalmat ad az ország alkotmánya egyes cikkelyeinek. Tehát rajta is múlik, hogy az államszerkezet különböző elemei harmonikusan és demokratikusan, vagy jogsértően s önkényesen működnek- e. Hasonlóképpen az AB fennállásának első éveitől sokat tett azért, hogy az állami szervek tiszteletben tartsák az emberi jogokat. Hiszen az állam éppen az alkotmányában garantálja, hogy vannak olyan jogok és személyi szabadságjogok, melyekbe – önmagát korlátozva – nem fog beleszólni. Ennek az elvnek ellenkező esetében viszont indokolnia kell, hogy a jogrendet is betartva mi okból és milyen körülmények között cselekszik mégis másként. A Kassán meghonosodott AB a tevékenységének első hét évében már ezen a területen is következetes, a döntéseivel követendő precedenseket teremtő munkát végzett.

Három évtized tekintélyes idő, úgyhogy talán megnevezhető, hogy a teljesítőképességét, a judikatúrájának tempóját nézve az alkotmánybíróság mely időszakban működött a legkedvezőbben?

Ennyi év után lehet is, érdemes is visszapillantani. Esetleg felmérni, hogy milyen szerepe volt az ország mindennapi valóságának különböző időszakaiban. De mert az elmúlt harminc évből tizenkilencet alkotmánybíróként tölthettem el Kassán, én inkább a trendekről, tehát az esetjog, ám főként a döntéseknek az irányzatairól beszélnék. Így 2000-ben, a megbízatásom legelején még azt tapasztaltam, hogy az AB testülete az ítéleteinek megfogalmazásában nem is annyira tartalmilag, hanem inkább formailag értelmezte az alkotmányt. Mintha kissé kereste volna még önmagát. Ez azonban utólag sem csorbítja a befolyását és tekintélyét, hiszen teljesítette az alkotmánybíróságok alapvető feladatát. Jelesül, hogy a jogszerűség megtartása végett bátran korlátozza a hatalmat. Indokolt esetben akár az államfővel vagy a miniszterelnökkel szemben is, ha az túllépte az alkotmányos jogait. Sőt, ha az AB nem szervilis, akár összeütközésbe is kerülhet a hatalommal – ami azt bizonyítja, hogy a jogállamiság princípiumait védve jól működik. Nem volt hát véletlen, hogy akkoriban Vladimír Mečiar az alkotmánybíróságot több ízben is szidalmazva kijelentette, hogy az az önálló szlovák államrendszer beteg eleme! Ám a valóságban ezzel épp hogy kitüntetően megdicsérte a Milan Čič vezette és a jogállamiságot következetesen őrző bírói testületet.

És később, amikor Ján Mazák lett az SZK Alkotmánybíróságának elnöke?

Akkor például gyakran már az Európai Emberi Jogi Bíróság döntései és iránymutatása került előtérbe. Így az emberi jogok sérelmeit panaszoló beadványokat tágabb összefüggésekben és elmélyültebben vizsgálta a bírói testület vagy annak szenátusai. Ezért „kedvező időközöket” nemigen, inkább fejlődési szakaszokat érdemes felhozni, amit a benyújtott beadványok esetjogi problémaköre is befolyásolhat. A jelent nézve, például a Szlovákiában még sohasem volt szakértői kormányt érintő vitás kérdések lehetnének alkotmányossági szempontból olyan témák – feltéve, ha felvetődnének –, amelyek épp az újszerűségük miatt gazdagíthatnák az alkotmányjogászok kassai testületének szakmai-tapasztalati judikatúráját.

Az alkotmánybíróság döntései sincsenek kőbe vésve. Tiszteletben tartandók, bár bírálhatók is. Pikírt kérdés, hogy az elmúlt harminc évben az AB-nak voltak-e kevésbé szerencsés döntései?

Persze hogy voltak. Olyan döntések, amelyeket azután meg kellett változtatni. De ezzel számol is a jogelmélet. Hogy egy újabb – úgy szoktuk mondani – kiigazító fordulatot lehet venni. Ez megengedett, de természetesen azt tüzetesen meg kell indokolni. Magától értetődően ezek kivételes esetek.

Az ön hosszas praxisának sokrétű tapasztalatával miképpen látja: tanácsos-e, ha egy politikus alkotmánybíróvá lép elő?

Én is politikus voltam, bár igazán rövid ideig. Először a rendszerváltás heteiben-hónapjaiban, majd a mečiari érát követő egy-két évben, amíg a parlament nem választott meg alkotmánybíróvá. És hát íratlan alapelv, hogy egy bíró függetlenségét maga a bíró személye garantálja. A habitusa, a lelkiismerete, a szakmai tudása és a rátermettsége. Ez alkati kérdés. De ha valaki nagyon mélyen, a külső megjelenését és a viselkedésmódját is meghatározóan egyszer már beleásta magát a politikába, annak később nem lenne szabad alkotmánybíróvá avanzsálnia. Mert átszövődtek a kapcsolatai. Én elvben nem zárom ki, hogy a politikus ebbe az irányba lépjen, noha rengeteg múlik az ő egyéni karakterén. Egy alkotmánybírónak a legalapvetőbb elvárások, illetve a szó legeredetibb értelmében kell függetlennek lennie.

Puszta okoskodás, hogy az AB döntéshozó testülete akár profi tálhat( na) is egy-egy bírája politikusi előéletének pályakorrekciójából?

Ha önmagamból indulok ki, akkor az, hogy eredetileg az ügyvédi pályát ismertem, majd tényleg csak röviden a politikában is részt vettem, valóban hozzásegített, hogy adott esetben a bonyolultabb ügyeket jogilag szigorúan szakmailag, de az eset tágabb összefüggéseit is még tisztábban lássam. És a kisebbségi jogokhoz szintén érzékenyebben tudtam viszonyulni. Sokkal mélyebben éltem meg ezt a problematikát, így hát többet is foglalkoztatott. Például a kettős állampolgárságnak az alkotmánybíróságon is tárgyalt ügyében határozott különvéleményem volt. De egyébként is én írtam a legtöbb különvéleményt.

A Kassán eltöltött tizenkilenc évnek szakmailag mi volt a legnehezebb, talán legtöbb fejtörést okozó ügye?

Az alkotmánybíróságon nemigen akad könnyű vagy egyszerű ügy. Az ember sokkal inkább komoly és igényes jogászi kihívásokkal szembesül. Számomra például igazán nehéz próbatételt jelentett a terhesség művi megszakításáról szóló törvény alkotmányossági felülvizsgálata. Annak ráadásul én voltam az előadó bírója is.

Nyilván gyakran kell politikailag érzékeny ügyekben ítélkezni. Ilyenkor előfordul holmi nyomásgyakorlás, valami befolyásolás kísérlete?

A politikai döntéseknek, mondjuk az államfő jogköreiről, természetszerűen kiemelt társadalmi súlyuk, akár következményeik is vannak. Ilyenkor főként az élénk mediális nyomást kell tudni kezelni . Hiszen az alkotmánybíró sem él burokban, és olvas újságot is.

Rendben, de ezenkívül?

Ezenkívül? A legfontosabb, hogy az illetőt mihamarabb kiismerje a szűkebb-tágabb környezete, hogy az mihamarabb lássa: te milyen vagy! Rólam az AB-n aránylag hamar híre ment, hogy engem nem lehet „barátilag” megszólítani. És hogy a kényes ügyekben sem érdemes. Előny, ha az embert mielőbb ilyennek fogadják el. Természetesen egykettőre sikerült magam függetleníteni a politikai pártoktól, így az akkori MKP-tól is. Viszont az AB-n is bármikor tudható volt, hogy magyar vagyok. De ott sem, úgymond, a kisebbségi alkotmánybíró hírében akartam állni, hanem kizárólag szakmailag igyekeztem jól megfelelni.

Az mennyire elengedhetetlen, hogy az alkotmánybírónak valóban meglegyen a feddhetetlensége, az egyéni integritása?

Ennél lényegesebb alapfeltétel talán nincs is. Persze, a szakmai tudás és az állandó szakmai elmélyülés mellett. A függetlenség, a tisztesség, a becsület az, ami a cselekvőképességében szuverenitást garantál az embernek.

És ha abban a bírói testületben egy szép napon valaki gyanúba keveri és kompromittálja magát? Például úgy, ahogyan az akkor még alkotmánybíró Mojmír Mamojkáról kiderült, hogy Marian Kočner a börtönből már-már cinkostársi sms-üzeneteket küldözget neki!

Hát azzal nemhogy blamálta, hanem teljesen lejáratta önmagát. A tisztességén kívül a szakmai tudását is megkérdőjelezte.

Ha már a beste dolgokról beszélünk, önnek mi a véleménye arról, hogy a 2020-ban megválasztott főügyész, Maroš Žilinka milyen „stílusban” alkalmazza az ominózus 363-as paragrafust?

Eleve úgy gondolom, hogy az a bizonyos paragrafus túlzott hatalmat ad a főügyésznek. Ellenőrizhetetlen hatalmat. Hiszen amíg a bíróságok ítéletei még nemzetközi szinten is megtámadhatók, addig nálunk a főügyész döntései revideálhatatlanok. Ezt alkotmányjogi szempontból aggályosnak tartom. Itt ez még a szovjet típusú ügyészség mintája szerint működik.

A közelgő parlamenti választásra gondolva milyen a nyugalmazott alkotmánybíró komfortérzete annak láttán, hogy a hazai jogszolgáltatást tizenkét esztendőn át megcsúfoló Smer és Robert Fico újra a hatalom kapui előtt áll?!

Szomorú vagyok, hogy a 2020- ban alkotmányos parlamenti többséggel indult kormány a szakadék szélére jutott, majd megbukott, s ezzel elvette az emberek reményét. És ha Robert Fico nemcsak átlépi a „kapuk” küszöbét, hanem onnan ismét továbbléphet a hatalomba, az olyan káoszt teremthet, amiben az igazságszolgáltatás újra elveszítheti ma meglévő függetlenségét. Mondjam, hogy csak két dologban bízom? Egyrészt, hogy a választásig a szakértői kormány körültekintően végzi majd a teendőit, másrészt abban is, hogy szeptember 30-án a választók szintén körültekintően és józanul döntenek.