Search by category:
Egyéb kategória

Čaputová egyelőre elégedett az Ódor-kormánnyal

Čaputová egyelőre elégedett az Ódor-kormánnyal

Kulcsár Péter

2023. 05. 28., v – 12:17

Az államfő a közmédia vasárnapi műsorában kijelentette, meg van elégedve a hivatalnokkormány első heteivel.

Folyamatosan kapcsolatban állok a miniszterelnökkel, egyelőre jó érzéseim vannak vele kapcsolatban. Örülök, hogy sikerült ellenállniuk a politikai támadásoknak és a politikai harcokba való belerángatásokra tett kísérleteknek

– mondta Zuzana Čaputová.

A köztársasági elnök értékelte a kormány azon döntését, melynek révén visszavonta a fiduciárius nyilatkozatról szóló törvényjavaslatot, Čaputová szerint ugyanis ez nem felelt meg az LMBTQI+ közösség igényeinek, ráadásul úgy véli, a szakértői kabinetnek nem szabadna kulturális és etikai kérdésekben állást foglalnia.

Az államfő elvárná, hogy a parlament, amely megvonta a bizalmat az előző kormánytól, és nem tudott új többséget létrehozni, adjon esélyt a hivatalnokkormánynak, és ne foglaljon eleve elutasító álláspontot. Hozzátette, hogy úgy látja, egyes pártok ezzel nem értenek egyet.

Ódor Lajos kormányfő kapcsán továbbá elmondta, nagyra értékeli, hogy rendszerszintű változtatások előkészítését tervezi, ugyanakkor megjegyezte, egy szakértői kabinettől – a körülményeket figyelembe véve – mindezt nem lehet elvárni.

(rtvs)

Read More

Post Comment