Ausztria morális kérdésekben nem marad semleges
2023. 05. 29., h – 18:32
Szlovákia, Csehország és Ausztria külügyminiszterei az orosz-ukrán háború kapcsán egyetértettek abban, az országok közti együttműködés kulcsfontosságú. Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter szerint országa csak addig marad semleges, amíg nem morális kérdésekről van szó.
Miroslav Wlachovský szlovák külügyminiszter a háború kitörésének idején a miniszterelnök külpolitikai tanácsadója volt, így tudta, hogy a levegőben lóg egy lehetséges támadás, mivel az orosz egységek már régebb óta mozgolódtak. Február 24-én a hír mégis sokként érte. Kifejtette, hogy ezzel szemben kellemes meglepetés volt számára az Európai Unió gyors és egységes reakciója, melyben elítélték az orosz agresszort. Szlovákia álláspontja tiszta, a háború kitörésének idején pedig nem csak katonai, hanem humanitárius segítséget is nyújtottunk. Az ország 669 eurónyi összegben segítette az Ukrajnai háborút és kihangsúlyozta a segítségnyújtás korai időpontját, amely kulcsfontosságú volt Ukrajna számára. Wlachovský szerint fontos, hogy az unió segítse a nyugat-balkáni országok integrációját mivel ez is azt a célt szolgálja, hogy Ukrajna számára minél nagyobb nemzetközi támogatást szerezzenek.
A háborús helyzet kapcsán Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter arról beszélt, bár Ausztria nem tagja a NATO-nak és a második világháború óta semleges országként lép fel, a neutralitása „szigorúan katonai kérdésekben érvényes, értékbeli kérdésekben soha”. Kijelentette, a háborúban addig támogatják Ukrajnát, amíg az szükséges. Hozzátette azonban, hogy az országoknak más problémáik is vannak a háborún kívül. Migrációval, inflációval és energiaválsággal küzdenek, és a saját érdekeiket is szem előtt kell tartani.
Jan Lipovský cseh külügyminiszer az unió feladatáról beszélve azt mondta, nem szabad elfelejtenünk, hogy az EU egy békeprojektnek indult. Ahhoz, hogy Európa valódi erővel bírjon, Lipovský szerint az uniónak szüksége van az Amerikai Egyesült Államokkal való együttműködésre.
„Oroszország minden nap emlékeztet minket arra, hogy meg kell tudni védeni magunkat”
– tette hozzá a cseh külügyminiszter.