BL-döntős a Ferencváros
2023. 06. 03., szo – 19:36
A női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének második elődöntőjében az FTC-Rail Cargo Hungaria a dán Esbjerggel találkozott.
Az MVM Dome-ba a ferencvárosi ultrák remek hangulatot varázsoltak, még két lapáttal rátettek a szintén remek milliőben zajló Győr–Vipers meccsre. A kezdés előtt egy élőképpel is készültek a fradisták, amely alatt az „Itt nem állhatunk meg!” felirat volt olvasható. A zöld-fehérek történetük során először jutottak be a Final4-ba. A médialelátón a magyar újságírók elismerően bólintottak, amikor a zöld-fehér tábor rákezdett a szervezett szurkolásra, míg a mellettem ülő norvég kollégák folyamatosan videózták a B-közepet, így csak az eredményjelzőről olvasták le, hogy Klujber Katrin és Angela Malestein góljaival a hatodik percben 2:1-re vezetett a Fradi. A dánok a 11. percben 4:5-nél vezettek 0:1 után másodszor, Henny Reistad góljával, sőt kettővel is elmentek, de Malestein gyorsan szépített.
Az esbjergi szimpatizánsok is megtöltöttek egy szektort és lelkesen tapsolva biztatták sajátjaikat, de csak akkor hallatszott a hangjuk, mikor a Magyar Kupa-győztes csapat szurkolói elhallgattak néhány másodpercre. Állandósult az egy-két gólos vendég vezetés, hogy ez ne legyen nagyobb, arról a kapuban Bíró Blanka védéseivel, a kispadról beszálló Szöllősi-Zácsik Szandra pedig átlövéseivel járult hozzá. A 25. percben 11:13-nál Elek Gábor kikérte első idejét. A játék azonban nem változott, sőt a 28. percben először hárommal vezetett az Esbjerg. Az addig biztos kezű Malestein hetest rontott a hajrában, Anna Kristensen tolta a felső lécre a bünetőt, majd Reistad lövése pattant a blokkról a kapuba, 13:17 volt az állás a félidőben.
Az FTC-ből hárman nem mentek be az öltözőbe, Alicia Stolle, valamint a két fiatal, Kukely Anna és Papp Dorka a pályán melegetíttek, mivel nem kaptak lehetőséget az első fél óra során, de társaik is gyorsan visszatértek a pályára. A második játékrészt Janurik Kinga kezdte a ferencvárosi kapuban, Bíró Blanka csupán négy védést hozott össze az első félidőben. Sajnos gyorsan a háta mögé kellett nyúlnia, de Stolle is beállt és azonnal gólt is szerzett, majd Andrea Lekics és Malestein is betalált, 16:18. A 39. percben már csak eggyel vezetett az Esbjerg, három perccel később pedig egyenlítettek a zöld-fehérek, de a fordítás nem jött össze, sőt, a dánok újra kettőre növelték a különbséget. Néhány perccel később azonban újra egalizáltak Emily Bölkék, miközben a lelátóról jött a támogatás a Fradinak, a már említett norvég kolléga pedig egy decibel mérő alkalmazást letöltve mérte a szurkolók teljesítményét. A hivatalos nézőszám 20 022 volt, ami világcsúcs, hiszen korábban ennyi néző még nem volt női klubcsapatok kézilabdameccsén.
Nyolc perccel a vége előtt 25:26-nál kért időt Jasper Jensen, az Esbjerg vezetőedzője. Bölk egyenlített, Janurik bemutatta sokadik bravúrját, a közönség tombolt, Klujber pedig megszerezte a vezetést, 27:26. Izgalmas végjátéknak néztünk elébe, hat perc volt hátra. Bölk újra villant, kettővel vezetett a Ferencváros. A hangulatot már nem lehet szavakkal leírni. Egy perc volt hátra, amikor a győri szurkolókon kívül már talpon volt az egész lelátó, eggyel vezetett az FTC és a dánok támadhattak és egyenlítettek. Az utolsó másodpercben Emily Bölk belőtte hatodik gólját, így a Ferencváros ott lesz a vasárnapi döntőben!
A végeredmény: FTC-Rail Cargo Hungaria-Team Esbjerg 30:29.