Ezrek tüntettek a Gázai övezetben a Hamász ellen
2023. 07. 30., v – 18:54
Ezrek tüntettek vasárnap a Gázai övezetben a rossz életkörülmények és állandó áramkimaradások miatt a radikális iszlamista Hamász palesztin szervezet uralma ellen.
Százak csatlakoztak az elégedetlenkedők meneteihez Gázában, a déli Hán Júniszban és a palesztin övezet más településein azt skandálva, hogy „micsoda szégyen”. A tiltakozók az egyik megmozduláson a Hamász zászlajait is elégették mielőtt a rendőrség közbe lépett és feloszlatta a tömeget.
A karhatalom elkobozta és megsemmisítette azok mobiltelefonjait, akik a Hán Júnisz-i eseményeket filmre vették. Szemtanúk szerint többeket előállítottak.
A megmozdulásokat az av-Virus as-Saher (A gúnyolódó vírus) nevű helyi online mozgalom szervezte. Egyelőre nem tudni, ki áll a szervezet hátterében.
A Hamász 2007-ben vette át a hatalmat a Gázai övezetben. Izrael azóta még szigorított is a térség blokádján, amelyet a szomszédos Egyiptom is segít fenntartani. A Gázai-övezetben 2,3 millióan élnek. A munkanélküliségi ráta 45 százalék, a lakosság 80 százaléka nemzetközi segélyekre szorul a világszervezet adatai szerint.
A Gázai övezet vezetése naponta mindössze négy-hat óra áramellátást biztosít lakóknak a mostani hőhullám alatt. „Hol van az elektromosság, hol a gáz? Micsoda szégyen! Micsoda szégyen!” – lehetett hallani a Hán Júnisz-i megmozdulás résztvevőitől.
A tüntetők kifogásolták azt is, hogy a Hamász nagyjából 15 amerikai dollárnak megfelelő összeget visszatart a Gázai övezet rászoruló családjainak Katar által biztosított havi 100 dolláros járandóságból.