A rövid beszélgetés alatt legalább félszáz konkrét fa- és növénynevet említ Poláček Renáta, miután megtettünk egy teljes kört a kertjében. Nem vadon ez, ám az az érzés fog el egy idő után, mint egy-egy jól sikerült erdei túra végén: a megnyugvásé. Szóba is hozzuk, hogy a zöld valójában mennyire fontos az emberi szemnek és léleknek. „Reggel az az első, hogy jövök, körbelesek. Olyan jó érzés…” – árulja el, milyen rítussal is kezdi a napjait. A körsétánk során veszi észre például, hogy a fekete szárú alocasia virágot hozott, amire nem is számított.

Húszéves kert

2002-ben költöztek ebbe a házba Megyercsen, amely korábban a nagyszülőké volt. Ők természetesen veteményesként használták a telek hátsó részét, ami szerintem ránézésre nagyjából 600 négyzetmétert tehet ki. A haszonnövények termesztésével Poláček Renátáék sem hagytak fel azonnal, mára azonban teljesen felszámolták azt, miután több mint 20 évnyi munka után teljessé tették a díszkertet.

A növényeken kívül a terület közepét egy tó ékesíti, amibe halakat – koit, paducot és piros kárászt – telepítettek, de van benne vízibogár és valahol algaevő csiga is, akiket azonban nem igen találunk meg, olyannyira jó dolguk lehet a víz alján. A telek végénél kezdődik a nyárfákkal benőtt megyercsi Dudvág árterülete, így eléggé nedves a talaj is. Természetesen a vadon is be-beköszön a „magánarborétumba”. Rendszeres vendég itt a sikló vagy a vadkacsa, ám a szürke gém megjelenése már kevésbé kellemes, ugyanis nagyon sok halukat kihalászott már a vízből.

Növénykavalkád

A kert legrégebbi lakója a leghátul álló öreg mogyorófa, amelyet még a nagyszülei ültettek. Számos cserepes növény is díszíti az arborétumot, amelyek közül sokat beltéren kell átteleltetni – de nem mindegyiket, ilyen például a télálló banán. Vannak további egynyári növényei és olyan évelők is, amelyeknek csak a gumójukat telelteti át.

„Mindig aszerint vásároltam növényt, hogy mi tetszett meg. Nem néztem utána, hogy most árnyékos vagy napos helyre kerül-e. Majd akklimatizálódnak maguktól” – mondja Poláček Renáta, aki ha például egy TV-műsorban meglát egy neki tetsző növényt, azonnal feljegyzi a nevét, majd megpróbálja megrendelni.

„Nincs a kerttel napi szinten sok munka. Csak azt csinálom, hogy megöntözöm a cserepeseket, mert azokat muszáj, egy-kettőre kiszáradnak” – mondja, majd hozzáteszi, hogy hetente egyszer lenyírják a bokrokat és a füvet, gyomlálni pedig nem nagyon kell a növénysűrűség miatt. Megesett már, hogy teljesen ismeretlenek lettek figyelmesek a díszkertre, amikor elhaladtak a kapu előtt. Bebocsátást kértek és kaptak, Poláček Renáta szívesen fogadja a rokon lelkeket.

Nem kívánt változások

„Most minden olyan nagyon beteges” – állapítja meg Renáta, s ez a beszélgetésünk első és egyetlen olyan pontja, amikor némi szomorúságot érzek a hangjában. Gyorsan levonjuk a következtetést, hogy hát igen, aki az elmúlt években, évtizedekben napi szinten érintkezett a természettel, annak nem kerülték el a figyelmét a „változások”.

„Ott a juharomnak valamilyen gombás betegsége van, pedig lepermeteztem, s nem tudom kiküszöbölni úgy sem” – folytatja a diagnózisokat, de hasonló sorsa van a gömb-alakúra visszavágott szivarfának (más néven catalpának) vagy a smaragdtujának is, amelyek hol ilyen, hol olyan nyavalyáktól szenvednek.     A leylandi ciprusokat pedig kifejezetten azért ültették, mert az jobban ellenáll ezeknek a kihívásoknak. Úgy gondolja, elsősorban a klímaváltozás okolható ezekért az elváltozásokért, mivel 10 vagy főleg 20 éve semmi hasonlót nem tapasztalt, míg az elmúlt időben nagyon gyakoriak ezek a kórságok.