A német pénzügyminiszter támogatja, hogy országa adjon Taurus rakétákat Ukrajnának
2023. 08. 14., h – 20:20
Christian Lindner német pénzügyminiszter hétfői kijevi látogatásakor újságírók előtt reményét fejezte ki, hogy mielőbb megoldják Ukrajna Taurus típusú rakétákkal való ellátásának kérdését, mivel ezek szerinte „segítenek közelebb hozni Ukrajna győzelmét” az Oroszország által kirobbantott háborúban.
„Ukrajnának meg kell nyernie a háborút. Ezért részben a mi felelősségünk annak biztosítása, hogy Ukrajna pillanatnyi ereje mindig nagyobb legyen, mint a Putyin háborújából fakadó brutalitás” – hangoztatta Lindner. Hangsúlyozta: a német kormány elkötelezett amellett, hogy mindent megtegyen Ukrajna katonai képességeinek megerősítése érdekében.
A miniszter a Taurus nagy hatótávolságú rakéták kijevi szállítását kommentálva megjegyezte, hogy a kérdésben a szokásos eljárás zajlik, azaz egyeztetések a többi NATO-tagországgal arról, milyenek Ukrajna szükségletei, és miként lehet ezeket kielégíteni. „Mivel tudom, hogy sokan támogatják az ilyen jellegű segítségnyújtást, ahogy én személy szerint is, remélem, mihamarabb tisztázódnak ezek a kérdések” – szögezte le a miniszter a Jevropejszka Pravda hírportál tudósítása szerint.
Az óránként csaknem ezer kilométeres sebességgel repülő Taurus rakéták a német légierő legmodernebb fegyverei közé tartoznak, akár ötszáz kilométeres távolságban is képesek célokat eltalálni, és nagyon alacsonyan, kevesebb mint ötven méterrel a föld felett repülnek, így az ellenséges radarok számára szinte láthatatlanok.
A német pénzügyminiszter Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel Ukrajna és a német KfW állami bank együttműködésének kilátásairól tárgyalt. „Megbeszéltük Ukrajna és a német hitelintézet (KfW) együttműködési lehetőségeit. Öt közös beruházási projektet valósítunk meg 247 millió euróért, és további hármat készítünk elő 73 millió euróért. A fellendülésben a német vállalkozások részvételére számítunk” – írta Smihal a Telegramon. Lindner a maga részéről azt emelte ki, hogy Németország továbbra is támogatja Ukrajnát, és az együttműködési projektek hosszú távúak lesznek.