A Szövetség legújabb kampányvideója került a szemem elé, ahol Cziprusz Zoltán egy háromtagú család bevásárlását hajtja végre, s a végén 125 eurót fizet. Aki napi szinten jár bevásárolni (természetesen nem kamerával), az tisztában van azzal, hogy a kosarában landolt termékek java egy közepesen magas árkategóriát képvisel. A Szlovákiában élők többsége egy picivel több mindent tud venni 125 eurón, természetesen olcsóbb termékekből. Aki megteheti, az vegye meg, azonban… Sokan fájlalják azt, ha valamit nem engedhetnek meg maguknak, vagy épp az olcsóbb minőségre kényszerülnek rá.

Az ígéret a következőképp hangzik: a Szövetség parlamentbe jutása után a kormányalakítási tárgyalásoknál feltételnek teszik, hogy a kormányprogramba bekerüljön az élelmiszerár-csökkentés. Körülbelül tíz éve vagyok aktív bevásárló a családban, s bizony sok ígéretre volt már példa. A kezdetekben elég volt 40-50 euró, majd 70-80, később 90-100 egy bevásárláshoz. Volt itt beszélgetés az árakról, meg a külföldi olcsó üzletek bejöveteléről, most létezik valamilyen árstop is, de továbbra is él a mondás: ugyan már… ami egyszer emelkedett, az már nem fog csökkenni… Ha az X termék kap egy Y árat, akkor sem fog újra lejjebb menni, ha a föld az éggel összeér. Létezett valamikor 49 centes tej, majd ugyanez 42 cent akcióban, pár hónappal később 59 cent piaci áron, mostanra közel egy euró. Diákkoromban az éttermi menüt 2,70 és 2,90 között adták, manapság 5,50 és 7,50 között alakul. A kezdetek kezdetén nem volt sem koronavírus, sem pedig háború, mégis hónapról hónapra kúsztak felfelé az árak.

Úgy gondolom, hogy az élelmiszerárakkal kampányolni szinte felesleges nálunk, hisz mi nem vagyunk akkora halak az óriás tengerben, hogy nagyvállalatokat szabályozzunk. „A legnagyobb tartalékok pont az üzletláncoknál vannak, amelyek túlzott haszon formájában külföldre viszik a pénzt, erre külön oda fog kelleni figyelni” – olvasható a bejegyzésben. Ez így van, magam is láttam, mekkora forgalmat tud kitermelni egy kisvárosi áruház, azonban valahol azt kell észrevenni, hogy mi függünk tőlük, és nem ők tőlünk. Ők adják az „olcsó” élelmiszert, munkalehetőséget biztosítanak, és hozzájárulnak a gazdasági mutatókhoz. Nemes cél és jó szándék az, hogy megpróbálunk szembeszállni a megalodonokkal, de ez nem az a film, ahol Jason Statham lábbal megtartja a vérszomjas ragadozókat.

A kampányígéreteknek reális céloknak kell lenniük, amelyek reményt adnak a szlovákiai magyarságnak (a Szövetség esetében), s nem kell megváltani a világot a Tescón keresztül. A kitűzött „apróságokat” megvalósítva hitelt nyerhetnek a szavak. Közeleg a választás, úgyhogy itt az idő végre olyan ígéreteket letenni az asztalra, amelyeket meg is lehet valósítani. Az már most biztos, hogy a karácsonyi bevásárlás egy ilyen kampányfi lm után még nem lesz olcsóbb, mással fog kelleni próbálkozni.