VIDEÓ: Ezt találták a 200 éves időkapszulában
2023. 08. 30., sze – 14:57
Mindenki megdöbbent, amikor kinyitották.
Az Egyesült Államok leghíresebb katonai akadémiájának dolgozói és diákjai augusztus 28-án azért gyűltek össze, hogy felnyissák a titokzatos, 1829-ből származó időkapszulát.
Az időkapszulát a West Point katonai akadémián akarták felnyitni, a félórás hangulatfokozó felvezetést azonban csalódás követte – számol be az esetről a BBC.
Az 30x30x33 centiméteres ólomdoboz az első időkapszula, amit a West Pointon találtak, ezért nagy izgalom előzte meg a felnyitását. Mivel a szakértők egyetlen forrást sem találtak, ami említést tett volna a dobozról, az ólmot pedig hiába röntgenezték, felnyitása előtt senki sem tudhatta, mit tartalmaz.
A felnyitás pillanatát élő videós közvetítésen keresztül is figyelhették az érdeklődők, azonban mindannyian csalódtak, amikor meglátták, hogy az időkapszula teljesen üres.
A West Point munkatársai elmondták, hogy a dobozt és a port tovább vizsgálják, mert nem gondolják, hogy elődeik szándékosan egy üres ólomdobozt hagytak volna hátra számukra.
Az időkapszulát néhány hónappal ezelőtt Tadeusz Kościuszko lengyel-amerikai tábornok bronzszobrának talpazatában találták.
(24.hu, cszs)