Ódor: Nem szabad a menekültekkel riogatni
2023. 09. 06., sze – 18:10
Ódor Lajos, a hivatalnokkormány miniszterelnöke a szerdai kormányülés után ismertette, a kabinet milyen lépéseket tervez annak érdekében, hogy megfékezze az illegális határátlépések számát és kezelje a migrációs helyzetet.
A kormányfő kijelentette, számukra a polgárok biztonsága mindenek előtt áll, illetve a lakosság biztonságérzetét is növelni szeretnék. Ódor arról beszélt, mindenekelőtt kivezénylik a hadsereget, hogy a rendőrség segítségére legyen a határsértőkkel kapcsolatos lépésekben. „Az év végéig legfeljebb ötszáz katonát vetnénk be erre” – tette hozzá azzal, a katonák menekültek szállításában, őrzésében vesznek majd részt, de a határok ellenőrzésében is segítenek. Elmondta, hogy a hadsereg a menekültek ellátásának logisztikájába is bekapcsolódik. Így az ellátóközpontokban tartózkodó személyek száma csökkenhet, illetve az ezen központokban uralkodó körülményeken, higiéniai feltételeken is javítanak. A miniszterelnök szerint a határátkelőkön érezhetően meg fog növekedni a szlovák hatóságok jelenléte, ellenőrzésekre is számítani kell. Elsősorban azonban a gyanús kisteherautókat és hasonló járműveket vizsgálhatják át, egyben arra törekednek, hogy a jogszerű határforgalom folyamatos maradjon. Kiemelte ugyanakkor hogy a határt hermetikusan lezárni lehetetlen.
A Szlovákia területére érkező határsértők kiutasítását akadályozza, hogy még érvényben van a koronavírus miatt kihirdetett rendkívüli állapot. A miniszterelnök szerint a világjárvánnyal foglalkozó válság- stáb akár jövő héten feloldhatja azt, így a kitoloncolások ezen akadálya megszűnik. A kormányfő kiemelte, egyben módosítani fogják azt a törvényt, amely a szlovák rendőrséget arra kötelezi, hogy igazolást állítsanak ki a menekültek számára. Ezt csak egy lehetőségként hagyják meg a jogszabályban. Ódor is azon a véleményen van, hogy ez az igazolás egyfajta motivációt jelenthet a menekültek számára arra, hogy Szlovákiába érkezzenek és itt próbálják magukat nyilvántartásba vetetni. Az igazolásról szóló törvény módosítását gyorsított eljárásba utalják. Bár csütörtökre hívták össze a parlament azon rendkívüli ülését, ahol a képviselők a migráció kérdésével foglalkoznak, Ódor még nem tudta megmondani, hogy egyúttal a kérdéses törvénymódosítást is tárgyalják-e. A kormányfő a parlamenti pártokkal egyeztet erről, elmondása szerint a Hlasszal és a Demokratákkal más sikerült beszélnie. Ódor arról is beszélt, az önkormányzatokkal is intenzív kapcsolatot tartanak fenn. A települések szervezeteivel, így a ZMOS-szal és a Szlovákiai Városok Uniójával közösen egy kommunikációs kampányt indítanak, hogy a lakosság nyomon követhesse, mit tesz az ügyben a kabinet. A kormányfő szerint arra is figyelni szeretnének, hogy a megfelelő tájékoztatással elejét vegyék az álhírek terjedésének.
Ódor kiemelte, a menekültek számára Szlovákia nem célország, a problémát pedig a schengeni határoknál kell megoldani. Arra emlékeztetett, hogy Szlovákia már most is segít Magyarországnak a déli, szerb–magyar határ őrzésében. Valamint hozzátette, hogy az időjárás hidegebbre fordulásával valószínűleg a határsértők száma elapad majd. Egyben kijelentette, nem tartja jónak, ha bizonyos szubjektumok politikai tőkét kovácsolnak a menekültek kérdéséből. „Eddig nem regisztráltunk egyetlen komolyabb incidenst sem” – emelte ki Ódor, és hozzátette: „Nem szabad a menekültekkel riogatni, démonizálni őket. Olyan emberi szerencsétlenségről van szó, amellyel mi biztonsági szempontból megbirkózunk.”
Arra a kérdésre, hogy mi történhetett Magyarországon, hogy most hirtelen megnövekedett az abból az irányból érkező határsértők száma, Ódor azt válaszolta, ő nem tudja és nem is foglalkozik vele, hogy emögött valamilyen szándékos lépés áll-e vagy sem. Annyit mondott, ez összefügghet azzal, hogy Magyarországon több mint 1400 embercsempészt engedtek szabadon. „De nem akarok spekulálni” – tette hozzá.
A kabinet ülésével egyidőben, az annak otthont adó pozsonyi kormányhivatal előtti parkban négy szíriai férfival találkoztunk. Csak néhány szót beszéltek angolul, de azt sikerült megtudnunk, hogy menekültek és Németországba tartanak.