Hetven éve a rászorulók szolgálatában
2023. 09. 08., p – 18:39
Fennállásának 70. évfordulója alkalmából tartottak ünnepséget a kosúti szociális otthonban. A 69 lakónak otthont adó intézmény a környék szociális otthonaival közösen ünnepelt.
Hetven évvel ezelőtt nyílt meg a kosúti szociális otthon. A Nagyszombat megye fenntartásában működő intézményben 69 fiatalabb-idősebb, a legkülönbözőbb diagnózisú lakónak nyújtanak szociális ellátást. Az ünnepségen a megyeelnök, Jozef Viskupič köszönetét fejezte ki minden korábbi és jelenlegi alkalmazottnak az értékes és kihívásokkal teli munkájáért.
„Ügyfeleik számára második otthont teremtenek, és jelentősen hozzájárulnak életminőségük javításához. A Nagyszombat Megyei Önkormányzat folyamatosan modernizálja a szociális szolgáltatásokat nyújtó létesítményeket. A kosúti intézményben új bejáratot építettünk és parkolóhelyeket alakítottunk ki, felújítottuk és bővítettük a konyhát. A megyei költségvetéséből több mint 360 ezer eurót fordítottunk a korszerűsítésre”
– hangsúlyozta Jozef Viskupič.
Az intézmény igazgatója, Beke Zoltán lapunknak elmondta, a szociális otthon 20, a speciális intézmény pedig 49 kliens befogadására alkalmas.
„A személyzet tagjai emberséggel, méltósággal és tisztelettel bánnak az ügyfelekkel. Fantasztikus munkát végeznek, nagyon sok türelmet és szeretetet igényelnek a lakók, az ápolók 24 órás ellátást nyújtanak. Sajnos olyan szolgáltatásra nincs lehetőségünk, hogy az otthon, családi környezetben ápolt rászorulókat bizonyos időre befogadjuk, ha az ápoló családtag valami miatt nem tudja ellátni a fogyatékkal élő egyént. A jövőben viszont szeretnénk ezzel is bővíteni a szolgáltatásainkat, hiszen sokan fordulnak hozzánk ilyen kéréssel”
– magyarázta az igazgató. A kosúti otthon lakóinak, főleg a nyári időszakban, gyakran szerveznek kirándulásokat, fürdőbe járnak, meglátogatják más intézetek lakóit és nagy népszerűségnek örvend az intézményben élők körében a lecsóparti. Beke Zoltán hozzátette, ez jó alkalom arra, hogy a családtagok is részt vegyenek a rendezvényen és együtt legyenek az otthonban lakó hozzátartozóikkal. A kosúti otthon nem zárt intézet, az ott élők napközben, 8 és 18 óra között elhagyhatják az épületet, hazalátogathatnak, az alkalmazottak szükség esetén megszervezik a családlátogatást, a szállítást is, illetve a mozgássérültek kísérővel járhatnak ki az intézetből.
Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke kiemelte, hogy az intézmények ügyfelei anyanyelvükön kommunikálhatnak a személyzettel, ami minden bizonnyal hozzájárul a kényelmükhöz.
„Nagyon szép dolog az a kollegialitás, amely a megyében található szociális intézmények igazgatóit jellemzi, mert tudják egymást segíteni és öröm látni, hogy együtt vannak a rendezvényeken. Fantasztikus energia és öröm érződik a lakók által előadott kultúrműsorokból is”
– szólt a megyeelnök az ünnepség résztvevőihöz.