Ódor is bírálja a határozatképtelen parlamentet
2023. 09. 08., p – 14:02
A várakozásoknak megfelelően pénteken sem sikerült megnyitni a rendkívüli parlamenti üléseket a migrációs helyzet, az ügyeletek nyitvatartása, valamint a büntető törvénykönyv megreformálása ügyében. A működésképtelen törvényhozást Ódor Lajos miniszterelnök és Michal Palkovič egészségügyi miniszter is kritizálta.
Ahogy arról beszámoltunk, a parlamenti képviselőknek csütörtökön három rendkívüli ülés megnyitásáról kellett szavazniuk, de a hat próbálkozás (mindhárom ülésről kétszer szavaztak) közül a plénum egyszer sem volt határozatképes, ami azt jelenti, hogy egy alkalommal sem tartózkodott a teremben legalább 76 képviselő, vagy legalábbis nem jelezték a részvételüket.
A parlamenti képviselőknek csütörtökön három rendkívüli ülést is meg kellett volna nyitniuk, de végül nem tárgyaltak sem a migrációs helyzetről, sem az ügyeletek nyitvatartásáról, sem a büntető törvénykönyv módosításáról, mert a plénum nem volt határozatképes. A honatyák pénteken újra próbálkozhatnak.
Három héttel a választás előtt a parlamenti képviselőknek még egyszer össze kellett volna ülniük, hogy a hazai közélet fontos és aktuális problémáiról tárgyaljanak, valamint szavazzanak. Ezek közé tartozik az utóbbi napokban megnövekedett bevándorlási hullám, amellyel már Ódor Lajos kabinetje is foglalkozik (erről bővebben itt számoltunk be).
Az orvosi ügyeletek működése még a nyáron került veszélybe, amikor több száz gyermekorvos döntött úgy, nem hajlandó tovább vállalni a szolgálatokat, ha az állam nem tesz lépéseket a járóbeteg-ellátás fejlesztésének érdekében.
Míg a rendelőkben dolgozó orvosok az ügyeletek nyitvatartásának lerövidítését sürgetik, addig a kórházi orvosok mindent megtesznek azért, hogy erre ne kerüljön sor. Peter Visolajský, a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) vezetője és a Nyitrai Egyetemi Kórház gyermekorvosa szerint ezzel a lépéssel csak annyit érnek el, hogy további nyomást helyeznek a kórházak egyébként is túlterhelt sürgősségi osztályaira. Az LOZ elnöke a tömeges felmondás lehetőségét is belengette, Michal Palkovič egészségügyi miniszter viszont továbbra is kitart a javaslata mellett.
Visolajskýék egyetértenek azzal, hogy a járóbeteg-ellátásban tevékenykedő orvosok helyzetét rendezni kell, de szerintük az ügyeletek nyitvatartásának lerövidítése helyett az egészségügyi minisztériumnak valódi, rendszerszintű megoldással kellene előállnia.
Az egészségügyi minisztérium két órával lerövidítené az orvosi ügyeletek hosszát, a tervek szerint 22:00 helyett már csak 20:00-ig lehetne felkeresni a készültséget. A tárca így próbálná megkönnyíteni a túlterhelt orvosok munkáját.
A minisztérium egy, a járóbeteg-ellátás megreformálásról szóló dokumentumban tesz említést az ügyeletek nyitvatartásának megváltoztatásáról. A tervezett intézkedésre elsőként a Denník N napilap figyelmeztetett. Az orvosi ügyeletek jelenleg délután 4 és este 10 óra között tartanak nyitva a hétköznapokon, hétvégente és ünnepnapokon pedig reggel 7-től este 10-ig. Az új nyitvatartás értelmében azonban már csak este 8-ig lehetne ellátogatni a készültségre.
Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mikor vezetik be a változtatást, de Elena Prokopová, a tárca fő gyermekorvosa úgy értesült, hogy az új nyitvatartás akár már szeptembertől is érvényes lehet, vagy legkésőbb a jövő évtől. A tárca azonban hivatalosan nem erősítette meg ezeket az információkat, sőt, ködösen fogalmaznak magáról a tervről is.
„Az egészségügyi minisztérium a rendelői készültségi hálózat konszolidációját készíti elő. A partnerekkel jelenleg is folynak a tárgyalások, ezért úgy tartjuk korrektnek, hogy a hálózat végső változatáról csak az egyeztetés lezárása után tájékoztatunk”
– üzente a sajtóosztály.
Túlterheltség
A változtatásra azért van szükség, mert az általános orvosok és a gyermekorvosok rendkívül túlterheltek, az ügyeletek pedig csak súlyosbítják a problémát.
„A ledolgozott órák száma gyakran felgyorsítja az orvosok pályaelhagyási döntését, és egyúttal csökkenti a szakma vonzerejét a frissen lediplomázott orvosok szemében. A munka és szabadidő kiegyensúlyozottsága az orvosok és az orvostanhallgatók szerint kulcsfontosságú szempont a pályaválasztás során”
– olvasható a dokumentumban. A tárca kiemeli, az általános orvosok csaknem fele már nyugdíjas korban van, így az ügyeletek rendkívül megterhelőek a számukra, hiszen a készenléten este 10-ig dolgoznak, majd másnap reggel már ismét a rendelőkben vannak. Prokopová megjegyezte, az idős orvosoknak gyakran nincs választása, muszáj elvállalniuk az ügyeleteket, mivel olyan kevés a fiatal általános orvos az országban, hogy az idősebb kollégáik segítsége nélkül nem győzik ellátni a kötelességüket.
Nem mindenki örül
A szakember hozzátette, a minisztériumban tudatosítják, hogy egy igencsak érzékeny döntésről van szó, mind a vidéken élő emberek, mind az önkormányzatok szempontjából, ezért az őket képviselő szervezeteket is meghívták a tárgyalásokra.
A terveknek azonban a kórházban dolgozó általános orvosok és gyermekorvosok sem örülnek. Attól tartanak, hogy a lerövidült nyitvatartás miatt még többen fogják látogatni az egyébként is túlterhelt sürgősségi osztályokat. Peter Visolajský, a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) vezetője, aki emellett a Nyitrai Egyetemi Kórházban gyermekorvosként dolgozik, a Denník N-nek elmondta, a kórházi orvosok is legalább annyira leterheltek, mind a járóbeteg-ellátásban tevékenykedő kollégáik, és a lerövidített nyitvatartás miatt feltehetően még többen látogatnák a sürgősségi osztályokat olyan problémákkal, amelyeket nem ott kellene kezelni. A LOZ elnöke szerint így is gyakran előfordul, hogy a szülők a hagyományos rendelési órák helyett a gyermeküket este viszik be a kórházba, például lázzal vagy megfázással, mert azt állítják, hogy napközben dolgoznak és nem érnek rá.
Felesleges látogatások
Azt egyébként Prokopová is hangsúlyozta, hogy a páciensek jelentős része gyakran indokolatlanul látogatja meg az ügyeleteket. A készenlétre elvileg azoknak a betegeknek kellene mennie, akiknek az egészségügyi állapota rohamosan romlik, ugyanakkor nincsenek életveszélyben. Ennek ellenére gyakran keresik fel az orvosokat láz, köhögés, megfázás vagy enyhe hasfájás miatt. Prokopová úgy véli, az lenne a megoldás, ha a készenléteken is több pénzt kellene fizetniük a betegeknek. Az alapellátás költsége jelenleg két euró, de a gyermekorvos szerint ez senkit nem „riaszt” el attól, hogy indokolatlan problémákkal keresse fel az ügyeletet. Szerinte legalább 5 vagy 10 eurós alapdíj kellene, csakúgy, mint a sürgősségi osztályokon. Erről azonban a parlamentnek is szavaznia kellene, de Prokopová nem tartja valószínűnek, hogy ez a közeljövőben megtörténik.
(nar, Denník N)
Az LOZ álláspontja az, hogy a gyermekorvosok túlterheltsége attól nem szűnik meg, hogy 22:00 helyett már csak 20:00-ig kell dolgozniuk. Sőt, ez a lépés további negatív következményeket von maga után, különös tekintettel a kórházak sürgősségi osztályaira, hiszen azok a szülők, akik a gyermekeiket az esti órákban eddig az ügyeletekre vitték, most már a kórházakat látogatnák, holott a sürgősségi osztályokon csak a valóban halaszthatatlan esetekkel tudnak foglalkozni.
Visolajský szerint a megnövekedett nyomás miatt a kórházak személyzetének megerősítésére is szükség lenne.
„A minisztérium azonban nem számol ezekkel a következményekkel, még a kórházak figyelmeztetései ellenére sem. Még a kórházakat érintő pénzügyi hatásokat sem számszerűsítették”
– fogalmazott az LOZ vezetője, hozzátéve, hogy a sürgősségi osztályokon dolgozó gyermekorvosok türelme sem végtelen.
„A szolgáltatok felmondása a kórházak gyermekosztályainak működésképtelenségéhez vezetne az egész országban”
– jegyezte meg.
Mi a megoldás?
A helyzet rendezésére az orvosszakszervezet több megoldást is javasolt az egészségügyi minisztériumnak. Úgy vélik, érdemes lenne magasabb látogatási díjat bevezetni az ügyeleteknél, hogy a szülők valóban csak indokolt esetben keressék fel a gyermekorvosokat.
További segítség lenne, ha a gyermekorvosoknak az ügyelet során nem kellene a különféle igazolások kiállításával bajlódniuk, mint például a fertőzésmentességgel kapcsolatos dokumentumok kiírása.
Emellett növelni kellene az ügyeletekért járó juttatások összegét, illetve az utánpótlás biztosítása érdekében újra el kellene indítani a gyermekorvosi rezidensprogramot.
Visolajský szerint az is ösztönzően hatna a fiatal specialistákra, ha a minisztérium eltörölné a rendelők megnyitásával járó bürokratikus akadályokat. Ezzel összefüggésben megemlítette az EU helyreállítási alapját, amelynek egy részét kifejezetten az új rendelők megnyitására különítették el. Az LOZ vezetője szerint a program nem túl sikeres, hiszen eddig mindössze 20 kérvény érkezett, és ebből 12-t hagyott jóvá a tárca.
Végül pedig felrótta a minisztériumnak, hogy az ügyeletek lerövidítésével kapcsolatban nem folytattak megfelelő szakmai párbeszédet. Hozzátette, még ezen héten tárgyalni szeretne Ódor Lajos miniszterelnökkel.
A kormányfő ezzel kapcsolatban tegnap elmondta, pénteken ül tárgyalóasztalhoz Visolajskýval, valamint Elena Prokopovával, az egészségügyi tárca fő gyermekorvosával. Mint mondta, meg szeretné hallgatni mindkét fél érveit, a kormány pedig ezt követően dönt a további intézkedésekről.
Ódor Lajos miniszterelnök Peter Visolajskýval, az orvos szakszervezetek elnökével, valamint Elena Prokopával, az egészségügyi minisztérium szakértőjével találkozik pénteken, a gyermekorvosok hiánya okozta problémákról tárgyalnak. A kormányfő közölte, mindkét oldal érveit meg akarja hallgatni, majd ezek alapján dönt a kormány a további lépésekről.
„Meg akarom hallgatni mindkét oldalt, majd a elhangzottak alapján döntünk arról, hogyan tovább” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette, a találkozó után kiderül, hogy a kormány elfogad-e valamilyen jogszabályt gyorsított eljárásban. Ódor közölte, külön is fog tárgyalni a két féllel, és nem akarja, hogy belevigyék az érzelmeket a beszélgetésbe.
Az egészségügyi minisztérium több intézkedést is javasol a gyermekorvoshiány megoldására. Konszolidálni akarja például a sürgősségi rendelők hálózatát. Javasolja továbbá a sürgősségi osztályok nyitva tartási idejének lerövidítését, amivel a tárca szerint a parlament rendkívüli ülésén is foglalkozni kellene. Az orvos szakszervezetek nem értenek egyet ezzel. A változtatás szerintük túlterhelné a kórházakat, ezért rendszerszintű megoldásokra van szükség.
A Szlovák Kórházszövetség (ANS) egyetért Visolajskýék javaslataival. A szervezet a lapuknak eljuttatott közleményében jelezte, tavaly óta folyamatosan arra figyelmeztetik a minisztériumot, hogy nem értenek egyet a gyermekorvosi ügyeletek nyitvatartásának lerövidítésével, valamint a teljes hálózat átértékelésével.
„Éppen ezért ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy a gyermekorvosok alacsony számából adódó problémák nem oldhatók meg azzal, hogy a terhelést áthárítják a kórházakra”
– olvasható az ANS állásfoglalásában.
A tárca válasza
Az egészségügyi minisztérium a válaszában megcáfolta Visolajský néhány állítását. Elsősorban leszögezték, folyamatosan egyeztetnek a rendelők, a kórházak, valamint a megyei önkormányzatok képviselőivel a készülő változtatásokról. Továbbá megjegyezték, bizonyos intézkedéseket már elindítottak, amiket az LOZ vezetője számon kért rajtuk. Ezek közé tartozik például a gyermekorvosi rezidensprogram újbóli elindítása, amelyről a tárca kedd reggel tájékoztatott. A programot átmenetileg fel kellett függeszteni, mivel hiba csúszott abba a törvénymódosításba, amit a minisztérium tavaly, az orvosszakszervezettel folytatott tárgyalás után fogadott el. Mostanra azonban a hibát kijavították, az új törvény augusztus elsejétől életbe lép, a leendő gyermekorvosok pedig október elsején megkezdhetik tanulmányaikat a programban.
Emellett leszögezték, idén júniusban 35 százalékkal növelték az ügyeletekért járó juttatások összegét, vagyis az LOZ ezen követelését is teljesítették.
Végül pedig pontosították, hogy a helyreállítási alapból nem 12, hanem 21 új rendelő megnyitását támogatták, illetve augusztusban újabb pályázati felhívást intéznek, amelynek a kimeríthető kerete eléri a 80 ezer eurót.
Palkovič kitart
Michal Palkovič szerdán egyeztetett a járóbeteg-ellátás képviselőivel, majd kijelentette, továbbra is kitart eredeti szándéka mellett. Mint mondta, abban egyetért Visolajskýval, hogy a nyitvatartás lerövidítése nem rendszerszintű megoldás, ugyanakkor szükséges, hiszen ezzel is jelzik a felmondásukat benyújtó gyermekorvosoknak, hogy a tárca foglalkozik a problémáikkal. Emellett kiemelte, nem igaz az LOZ elnökének azon állítása, hogy a kormány nem foglalkozik azokkal a következményekkel, amelyek a sürgősségi osztályokat érinthetik. Palkovič hangsúlyozta, a következő napokban tárgyalni fog a kórházak képviselőivel, ahol bemutatja, milyen megoldást kínál az említett osztályoknak.
Ezt követően kilátásba helyezte a parlament rendkívüli ülését, amelyen a képviselők szavazhatnának a tárca által szorgalmazott változtatásokról. Mint mondta, meglehet a szükséges politikai támogatás ahhoz, hogy a javaslatát elfogadja a plénum.
A miniszter mellett többek közt kiállt Pavol Oravec, a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) elnöke, valamint Marián Šóth, a Magánorvosok Szövetségének (ANS) elnöke is.
A büntető törvénykönyv módosításáról pedig már évek óta zajlik a vita. Legutóbb a Máriatölgyesen kegyetlenül meggyilkolt Andrea esetében merült fel, hogy jogilag is meg kellene erősíteni a megfigyelt és követett személyek pozícióját. Utóbbira csütörtökön Zuzana Čaputová köztársasági elnök is figyelmeztetett a közösségi oldalán.
A képviselőknek tehát három különböző ülés megnyitásáról kellett volna szavaznia, de a plénumban egyszer sem gyűlt össze elég képviselő. Ahogy, hogy a törvényhozás határozatképes legyen, a honatyák több mint felének, tehát legalább 76 képviselőnek jeleznie kellene a részvételét, de ez a csütörtöki 6 próbálkozás esetében (mindegyik ülés megnyitásáról kétszer szavaztak) egyszer sem sikerült. Mindezt úgy, hogy Boris Kollár (Sme rodina) házelnök az első szavazásnál meg is jegyzete, láthatóan többen vannak jelen, mint ahányan jelzik a részvételüket.
Működésképtelen parlament
A migrációs válságról szóló ülés megnyitását a Robert Fico vezette Smer kezdeményezte. Egy határozatot akartak elfogadni, amelyben egyebek mellett arra kötelezték volna Ódor Lajos kormányát, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a Magyarországgal kötött visszafogadási megállapodás következetes betartásához, illetve újra vezessenek be szigorú ellenőrzést a déli határvonalon. A kezdeményezéshez csütörtökön csatlakozott a Sme rodina, a Hlas és néhány szélsőjobboldali képviselő is, de ez sem volt elég: az első próbálkozásnál 67, a másodiknál pedig 70 jelentkezett be.
A büntető törvénykönyv megreformálásáról szóló törvény esetében éppen az ellenkező tábor jelentkezett be az ülés megnyitására, tehát javarészt az OĽaNO, az SaS és a Demokraták képviselői, de közülük sem mindannyian, így az első próbálkozásnál mindössze 47-en, a másodiknál pedig 44-en jelezték részvételüket.
Végül pedig a képviselőknek arról a kormányjavaslatról kellett volna szavazniuk, amelynek eredményeként az általános orvosi és gyermekorvosi ügyeletek nyitvatartása lerövidülne, 22 óra helyett már csak 20 óráig kellene szolgálatot teljesíteniük. A törvénycsomag része továbbá az is, hogy a drágulna az orvosi ellátás után fizetendő illeték az ügyeleteken, valamint a kórházak sürgősségi osztályain. A javaslatot az egészségügyi minisztérium terjesztette be a kormány elé, amely el is fogadta, és gyorsított eljárásban továbbította a plénumba.
A képviselők azonban ennek a javaslatnak a megvitatását sem hagyták jóvá, az első próbálkozásnál 57, a másodiknál pedig 62 képviselő jelentkezett be. A támogatók közt volt a Demokraták, a Hlas és a Sme rodina képviselőinek többsége, az OĽaNO-frakció mintegy fele, az SaS viszont nem. Michal Palkovič egészségügyi miniszter elmondta, még egyszer leülni tárgyalni a pártokkal a tervezett módosításokról. Megjegyezte, érzi, hogy nem szerencsés az időzítés, mivel a képviselők a közelgő választás miatt már nem akarnak népszerűtlen, ugyanakkor elengedhetetlen módosításokról szavazni.
A képviselők péntek reggel ismét összeülnek, és még egyszer szavaznak az összes rendkívüli ülés megnyitásáról. A csütörtöki események fényében azonban nem sok esély van arra, hogy bármelyik programpontról elkezdődik a tárgyalás.
Folytatódik a cirkusz
A házszabály értelmében a képviselők ma újra próbálkoztak, de nem meglepő módon a bejelentkezők száma most sem érte el a 76-ot. A büntető törvénykönyv megreformálásáról szóló ülés iránt volt a legkisebb érdeklődés, itt először 43-man, másodszor pedig 48-an jelezték részvételüket. A migrációt érintő ülés megnyitását az első körben 54, a másodikban pedig 61 képviselő támogatta. Az ügyeletek nyitvatartásának lerövidítéséről pedig mindkét alkalommal 61 képviselő szeretett volna tárgyalni.
Mindeközben a parlamenti képviselők egy csoportja ismét összegyűjtött 30 aláírást egy újabb, negyedik rendkívüli ülés megnyitására, ami szintén a migrációs helyzethez kapcsolódott volna. A képviselők arról a kormányjavaslatról akartak tárgyalni, amelynek köszönhetően a hatóságoknak nem kellene tartózkodási igazolásokat kiállítaniuk a menekülteknek. Viszont ezen ülés megnyitása is kudarca fulladt, először 65, másodszor pedig 50 képviselő jelentkezett be. Az utóbbi ülést hétfőn még megpróbálják megnyitni, a többiről azonban már nem szavaznak.
Ódor beleállt
Ódor Lajos miniszterelnök a történtek után élesen bírálta a parlament működését. Mint mondta, a törvényhozás nem veszi figyelembe az állampolgárok igényeit, sőt, a képviselők számára éppen ők állnak az utolsó helyen. Megjegyezte, a kormány minden tőle telhetőt megtett, hiszen törvénymódosító javaslatokat csakis a parlament fogadhat el.
„Sajnos minden nap azt kell hallgatnunk a különféle sajtótájékoztatókon, hogy a kormánynak mi mindent kellene tennie azért, hogy az emberek jobban éljenek, de amikor a parlamentnek lenne lehetősége valamin változtatni, hirtelen már dolgozni sem akarnak”
– jelentette ki a kormányfő.
Hozzátette, a képviselőket láthatóan nem zavarja, hogy pszichopaták rohangálnak az utcán, utalva a júniusi máriatölgyesi gyilkosságra, amely során egy nőt brutális kegyetlenséggel gyilkolt meg egy mentálisan sérült férfi. A büntető törvénykönyv módosítása olyan változtatásokat is tartalmazott volna, amelyek az említett esetre reagálnak.
Továbbá leszögezte, a migrációs helyzetet a képviselők arra használják fel, hogy a választás előtt riogassák az embereket. Az ügyeletek nyitvatartásával kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, a képviselők ezzel azt üzenték az orvosoknak, hogy a választási kampány során már nem kellene őket a problémáikkal zargatni.
Válságtanácskozás
Michal Palkovič egészségügyi miniszter hétfőre a kórházak és a rendelők képviselőinek társaságában válságtanácskozást hívott össze. Mint mondta, sajnálja, hogy a képviselők nem értették meg, milyen súlyos helyzetben vannak a gyermekorvosok.
„Csalódott vagyok. Minél inkább közelednek a választások, annál több önjelölt egészségügyi miniszert látok. Lassan már mindenki, aki egy kicsit is ért a gyógyításhoz, tárcavezető szeretne lenni, ennek ellenére nem képesek támogatni a rendszerszintű változtatásokat”
– mondta. Hozzátette, a hétfői egyeztetés során meg szeretné hallgatni a szakértők javaslatait, hogyan lehetne javítani az orvosok helyzetén. Mint mondta, az alternatív megoldásokból már kifogytak, most már csak a törvénymódosító javaslatok segíthetnek. A tárcavezető abban bízik, hogy a választás után az új parlament hajlandó lesz ilyen javaslatokat elfogadni, máskülönben összeomlik a járóbeteg-ellátás.
(nar, TASR, Denník N)