Čaputová szerint nincs veszélyben az ország biztonsága a Vírus-akció miatt
2023. 09. 20., sze – 19:06
Zuzana Čaputová köztársasági elnöke nem látja úgy, hogy Szlovákia biztonsága vagy jó hírneve veszélybe kerülne a Vírus fedőnevű rendőrségi akció kapcsán. Az államfő emlékeztetett, hogy korábbi ügyekről van szó, és olyan gyanúsítottakról, akik még korábban voltak a katonai hírszerzés munkatársai.
„Nem látom úgy, hogy veszélyeztetve lenne Szlovákia biztonsága vagy hírneve. Ami pedig a büntetőeljárást illeti, nem egy politikus dolga, hogy ezt kommentálja vagy elemezze, a bíróság feladata, hogy megállapítsa, indokolt és törvényes volt-e egy ilyen lépés” – mondta az államfő kedden, egy New York-i sajtótájékoztatón.
A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség 16 személy és két jogi személy ellen indított eljárást a Vírus fedőnevű akció keretében. A gyanúsítottak között van Ľubomír Skuhra és Ján Balciar, a katonai hírszerzés két korábbi igazgatója. Az ügy a 2013-2020-as évekbe nyúlik vissza, amikor a gyanú szerint legalább 74 millió eurós kár keletkezett a katonai hírszerzésnél a védelmi technológiai berendezések beszerzésének túlárazása miatt.
Az eljárás lefolytatása után a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozója dönt a Vírus-akció további lépéseiről – tájékoztatott az országos rendőrfőkapitányság kommunikációs osztálya.
A rendőrség tájékoztatása szerint az ügyet a NAKA nyomozója vizsgálja, „a nyomozás eredménye alapján a jelenleg őrizetben levő személyek ügyében is döntés születik”. Ezt követően tájékoztat a rendőrség a nyomozás eredményéről.
A NAKA 16 személy és két jogi személy ellen indított eljárást a Vírus fedőnevű akció keretében. A gyanúsítottak között van Ľubomír Skuhra és Ján Balciar, a katonai hírszerzés két korábbi igazgatója. Az ügy a 2013–2020-as évekbe nyúlik vissza, amikor a gyanú szerint legalább 74 millió eurós kár keletkezett a katonai hírszerzésnél a védelmi technológiai berendezések beszerzésének túlárazása miatt.
A Markíza arról ír, hogy az akció során őrizetbe vett mind a 17 gyanúsítottat szabadlábra helyezték.