Elhunyt Sólyom László
2023. 10. 08., v – 12:32
Meghalt Sólyom László Magyarország volt köztársasági elnöke, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap – tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel.
Sólyom László „óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után” hunyt el – áll a Landi Balázs által jegyzett közleményben.
Sólyom László 1942. január 3-án született Pécsen. Itt végezte jogi tanulmányait, diplomát 1964-ben szerzett. Bírósági fogalmazóként kezdett dolgozni, közben könyvtárosi képesítést is szerzett. 1966-tól a jénai egyetem jogi fakultásán, a polgári jogi tanszéken volt tanársegéd, és német polgári jogból is doktorált. 1969 és 1983 között az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében, 1970-75 között az Országgyűlési Könyvtárban volt tudományos kutató. 1983-tól az ELTE jogtudományi karának polgári jogi tanszékén egyetemi tanár, 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, és 2002-től az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem egyetemi tanára is. Ösztöndíjjal tanulmányutat tett a berkeleyi Kaliforniai Egyetemen, a Kölni, a Frankfurti Egyetemen és a hamburgi Max Planck Intézetben. 1999-2000-ben a Kölni Egyetem vendégprofesszora volt, ahol 1999-ben díszdoktorrá választották. Kutatási területe: a polgári jog története, összehasonlító polgári jog, alkotmányjog. Kezdettől fogva részt vett a Duna mozgalomban, a Duna Kör alapító tagja, az 1980-as évek elejétől a nem hivatalos környezetvédelmi mozgalmak jogi tanácsadója. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, 1989-ben elnökségi tagja volt, és tevékenyen részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában is. 1989-től az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, 1990-98 között elnöke volt. Az ő vezetésével működő testület több fontos kérdésben is jelentős határozatot hozott, ilyen volt például a halálbüntetés eltörléséről, a köztársasági elnök jogállásáról, a népszavazás alkotmányos tartalmáról, a terhességmegszakításra vonatkozó jogszabályokról, vagy a kárpótlási törvényről szóló döntés Sólyom László 1994-től a Nemzetközi Jogászbizottság, 1998-tól az Európa Tanács Velence-bizottságának tagja volt. Az Országgyűlés 2005. június 7-én a harmadik köztársaság harmadik elnökévé választotta. Jelölését a Védegylet javasolta, majd a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Demokrata Fórum támogatta. Köztársasági elnöki beiktatási ünnepségét augusztus 5-én tartották a Sándor-palota Tükörtermében, hivatalát 2010. augusztus 5-ig töltötte be.
(444.hu)
(MTI, shz)