Útlezárások Léván a hagyományos vásár idején
2023. 10. 19., cs – 11:32
Október 19-től 22-ig lezárják a város központját a hagyományos Lévai Vásár idejére, a forgalomkorlátozások október 23-ig reggel 6 óráig lesznek érvényben.
Forgalomkorlátozás van a Kittenberger Kálmán és a Malom utcai kereszteződéstől, valamint a Hősök tere környékén a Szlovák Nemzeti Felkelés és az Augusztus 29-i utcánál, illetve a Katona és a Laktanya utcánál. A kerülőutat ideiglenes közlekedési táblák jelzik az említett szakaszokon. A város vezetése arra kéri a Jesenský utca lakóit, ne parkoljanak az útszélen, mivel a vásár idején mindkét irányba közlekednek arra a kijelölt kerülőúton a gépkocsik. Pénteken műszaki okok miatt bezár a Lévai Városi Hivatal. A vásár ma ünnepélyes felvonulással kezdődik 17 órakor a Hősök terén, 17.30-kor lesz az ünnepi megnyitó, majd a lévai M.R.Band együttes szórakoztatja a közönséget. Pénteken délután cimbalomzene szól a főtéren, este Peter Cmorík ad koncertet. A szombati kirakodóvásárral egyidejűleg délelőtt 11 órakor a Csemadok Lévai Alapszervezete mutatkozik be műsorával, majd fellép a Patrik Horváth Band, a Zeus rock együttes, koncertet ad az Echosféry csapata, majd Dominika Titková és barátai lépnek színpadra, az estet a Smola a hrušky csapata zárja. Megnyitják a lévai borospincéket, a bortúrára kóstolójegyeket vásárolhatnak az érdeklődők.