Search by category:
Egyéb kategória

Fico és Orbán közösen ellenezték, hogy 50 milliárd eurós támogatást nyújtson az unió Ukrajnának

Fico és Orbán közösen ellenezték, hogy 50 milliárd eurós támogatást nyújtson az unió Ukrajnának

Kulcsár Péter

2023. 10. 27., p – 08:51

Robert Fico (Smer) és Orbán Viktor (Fidesz) az uniós csúcstalálkozón ellenezte azt a javaslatot, hogy az EU további 50 millió eurós támogatást nyújtsanak Ukrajnának.

A Politicio egy meg nem nevezett uniós tisztviselőre hivatkozva azt írta, Fico az ukrajnai korrupcióval kapcsolatos aggodalmakat hozta fel fő indokként. Mindeközben az Európai Tanács elnöke, Charles Michel azt mondta, konszenzus van a Kijevnek szánt pénzekről.

A nézeteltérés a felek között az EU többéves költségvetésének kiigazításáról szóló vita során alakult ki, amelyhez a tagállamok egyhangú egyetértése szükséges, és amelyről az uniós vezetők az év végéig szeretnének megállapodni.

Miközben az EU azt reméli, hogy a jogállamisággal kapcsolatos, régóta húzódó vita miatt visszatartott uniós források egy részének felszabadításával ráveheti Magyarországot, hogy ejtse vétóját, most Szlovákiával újabb gondok elé néz

– írta a Politico riportere, Paola Tamma.

Az Európai Bizottság összesen 66 milliárd euróval javasolja kiegészíteni a 2027-ig érvényes többéves költségvetést. Az Európai Tanács vezetője, Charles Michel szerint erről „nagyon jó eszmecsere” zajlott, de az országoknak tovább kell tárgyalniuk arról, hogy melyek is a prioritásaik.

Read More

Post Comment