Search by category:
Egyéb kategória

A jövőt ültetik Vághosszúfalun

A jövőt ültetik Vághosszúfalun

Tornyai Bianka

2023. 10. 30., h – 13:06

VÁGHOSSZÚFALU |

Közel kétszáz tölgy- és gyümölcsfát ültettek el önkéntesek a hétvégén Vághosszúfalu határában. Ezzel elkészült a csaknem 4 km hosszúra tervezett széltörő második, 400 méteres szakasza.

Másodszor szervezett faültetést a helyi Aldea Polgári Társulás Vághosszúfalu határában. Az Ekopolis Alapítvány pályázatán ismét az elérhető legmagasabb összeget, 4000 eurót kapta meg a szervezet a projekt megvalósítására, amelynek célja, hogy a település északi részén mintegy 4 km hosszú széltörőt alakítsanak ki a területrendezési terv alapján.

„Az alapítványnál másodszor lett sikeres az Ültetjük a jövőt projektünk. Tavasszal három sor fát ültettünk 10 méter széles, 500 méter hosszú szakaszon. A középső sorba tölgy-, a két szélsőbe különféle, kisebb növésű gyümölcsfa, például alma, körte, szilva, barack, ringló, mandula került. Most 400 méter hosszan folytattuk a fél évvel ezelőtt megkezdett sort. Lényeges, hogy őshonos, a Moravské Lieskovén lévő kertészetben megvásárolt fajtákat ültettünk. A vállalat régi fafajták megmentésével és terjesztésével foglalkozik. Szakembereik az alapján választották ki a legmegfelelőbbeket számunkra, hogy elmondtuk, hol van a terület, milyen éghajlati viszonyok vannak, milyen a talaj és mi a célja a projektnek. Ez pedig nem más, mint széltörő kialakítása a falu északi részén, ahol nagyon erős szél fúj. Az itt lakók közül többen kifejezték örömüket a megvalósítással kapcsolatban és kijöttek segíteni”

– fejtette ki Gaál Benedek, az Aldea Polgári Társulás elnöke. Lapunknak elmondta, úgynevezett ökológiai folyosó lesz a fasor, amellyel a Vág partján lévő ártéri erdőt szeretnék összekötni a néhány kilométerrel odébb lévő halastóval és az azt szegélyező erdős résszel. Később bokrokkal és ösvénnyel tervezik bővíteni a területet, ahol sétálni, sportolni, kikapcsolódni, feltöltődni lehet.

 

Szombaton lényegesen kevesebb volt az önkéntes, mint tavasszal, a szervezők szerint mégis nagyon sikeres rendezvény volt, közel kétszáz fát ültettek el. Több mint egy tucat gyerek vette ki a részét a munkából, többnyire az önkéntesek gyerekei, illetve a vágkirályfai alapiskola is bekapcsolódott a projektbe. A munka jó hangulatban telt, amihez az is hozzájárult, hogy az Aldea PT tagjai és maguk az önkéntesek is szendviccsel, süteménnyel, teával, kávéval és más finomságokkal kínálták meg egymást.

„Nagyon jó alkalom ez közösségépítésre, hiszen olyanok is kijönnek, akikkel az év során nem vagy ritkán találkozunk. A társulásunk közösségi oldalán meghirdetett felhívásra többen reagáltak más településekről és az Ekopolis Alapítványtól is érkeztek öten”

– egészítette ki Gaál Benedek. A besztercebányai székhelyű alapítvány tagjai példaértékűnek tartják a vághosszúfalui kezdeményezést, ezért adták meg az igényelhető legmagasabb összeget a társulásnak tavasszal és most is. A beérkező pályázatoknak nagyjából egynegyedét támogatják. Elismerték a szervezet két tagja, Pešty Zsuzsanna részletesen kidolgozott pályázatát a tavaszi faültetéskor, amelynek alapján, azt átdolgozva Takács Attila nyújtott be hasonlóan szépen megírt pályázatot őszre. Leginkább az összefogást, a közösségépítést emelték ki, hiszen nemcsak a társulás tagjai és Vághosszúfalu lakosai vesznek részt a faültetésben, hanem az önkormányzat tagjai és a vágkirályfai alapiskolások is. A község alkalmazottai besegítenek a polgári társulás tagjainak az ültetésbe és a későbbi gondozásba.

 

Read More

Post Comment