Az elmúlt több mint három hétben kapjuk a folyamatos értesítéseket, hogy mely oldalon milyen veszteségek vannak a gázai konfliktusban. Ahogy az lenni szokott, ideje elgondolkodni azon, hogy ki hogy számol.

Ezt a kört korábbi közel-keleti háborúk idején is lefutottuk, és legutóbb Ukrajna kapcsán, ahol az orosz és az ukrán veszteségszámláló finoman szólva más képet nyújt a harcmezőről. Mivel a veszteség nemcsak hogy érzékeny kérdés, hanem egy kommunikációs fegyver is, így nem csoda, hogy az elmúlt években a közösségi média térnyerésével a veszteségszámlálók sok esetben propagandacélokat szolgálnak. Viszont ezt a sajtónak is érdemes lenne így kezelni, ha pedig ez nem sikerül, az olvasónak legalább.

Itt az egészen triviális esetektől a tendenciózus visszaélésekig láthatjuk a skálát. Az a bizonyos gázai kórházi rakétatámadás, amelyről utólag kiderült, hogy a Hamász saját rakétája vagy berobbant, vagy visszahullott a kórház melletti temetőre, rögtön ékes példája volt annak, hogy valószerűtlen egy támadás után rögtön konkrét számokat mondani. Pláne azokban az állapotokban, amikor feltehetőleg a kórház maga is alig van tisztában a területén tartózkodó ápoltak, civilek és segítők számával egy adott pillanatban. Tehát ha valaki egy „támadás” után rögtön túl konkrét számokat mond, ez az esetek egy részében rögtön kétséggel fogadható. Utólag kiderült ebben az esetben, hogy jóval alacsonyabb veszteségek lehettek.

Tegyük hozzá, hogy a veszteséget mindkét oldal maga számolja. Gázában a Hamász ugyan politikai és katonai szárnyra bomlik, de egységük megkérdőjelezhetetlen, tehát lényegében ugyanaz a terrorszervezet, amely előre kitervelt módon 1400 civilt lemészárolt – amely miatt az egész konfliktus belobbant –, számolja a halottakat. Az Al-Kaida számlálását elfogadtuk volna, ha azt mondja, hogy a WTC-ben csak 10-en haltak meg szeptember 11-én? A Hamász célja az, hogy a világ közvéleményét Izrael ellen hangolja. Izrael célja a Hamász felszámolása. A Hamász élet-halál harcot vív, bármely eszközzel, ahogy az október 7-e óta világos.

A Hamász ehhez simán felhasználja a gázai lakosságot. Éppen ezért bújnak el menekülttáborban, kórházak körül és alatt, vagy más tömeghelyszíneken a Hamász egyes helyi vezetői, vagy éppen fegyverraktárak és más fontos létesítmények húzódnak meg iskolák alatt. Tudják, hogy Izraelt ezzel nehéz döntés elé állítják: ha támad, civilek fognak meghalni. Ha nem támad, akkor a Hamász nevet a végén. Nyilván a Hamász sose fogja azt mondani, hogy a menekülttábori támadásban adott számú saját harcosa halt meg, és néhány civil, hanem egyetlen számot fog mondani, és az mindig civil veszteségként lesz bemutatva.

Az izraeli hadsereg (IDF) a saját katonai veszteségeiről számot ad, ezek feltehetően pontos adatok, mert a családokat kiértesítik, a lakosság amúgy is kétséggel áll már a gázai művelethez (múlt heti felmérés szerint 49% késleltette volna a gázai beavatkozást), tehát itt fellelhetjük a demokratikus kontroll részeit. Erről szó sincs a Hamász esetén, amely saját népességének érdekeit egy terrorista csoport politikai hatalmának túlélése mögé sorolja.

Ezért is vált ki a Hamász annak idején a ciszjordániai palesztin politikai szervezetekből, mert nem értett egyet a békés eszközökkel, és csak Izrael megsemmisítésén keresztül látja és látta mindig is a „békés” megoldás felé vezető utat. Minden információ, amelyet ez a szervezet szűr meg, a saját céljait fogja szolgálni az utolsó karakterig, és nincs esélyünk arra, hogy belső viták, platformok, demokratikus fékek és ellensúlyok mást hozzanak ki belőle.