Felcsillant a remény: utoljára két éve csökkentek ennyire az élelmiszerárak
2023. 11. 04., szo – 08:58
A gabonafélék, olajos magvak, tejtermékek, hús és cukor árának havi változását nyomon követő élelmiszerár-index 2023 októberében 120,6 pontra csökkent a szeptemberi 121,3 pontról.
Az élelmiszerek világpiaci ára 2023 októberében kétéves minimumszintre csökkent, amihez hozzájárult a cukor, a gabonafélék, a növényi olajok és a hús árának fokozatos zuhanása.
Egyedül a tejtermékek ára emelkedett, kilenc hónap óta először – derült ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének (FAO) adataiból, amely a Reuters és a businesstimes portál jelentése alapján készült.
A FAO növényi olaj árindexe 0,7 százalékkal csökkent a múlt hónapban, mivel a pálmaolaj világpiaci árának csökkenése ellensúlyozta a szójabab, a napraforgó és a repceolaj magasabb árát a magasabb termelés és a visszafogott globális kereslet miatt. A szójaolaj ára a biodízelágazat erős kereslete miatt emelkedett.
A FAO cukorár-indexe októberben 2,2 százalékkal csökkent havi szinten, de még így is 46,6 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A csökkenéshez elsősorban a brazíliai termelés járult hozzá.
A FAO húsárindexe 0,6 százalékkal esett vissza, mivel a lassú importkereslet, különösen Kelet-Ázsiában, a nemzetközi sertéshúsárak csökkenéséhez vezetett, ami kiegyenlítette a baromfi-, marha- és birkahús árának kismértékű emelkedését.