Kiosztották az idei elismeréseket a Kárpát-medencei borászok
2023. 11. 04., szo – 09:23
Csaknem 100 borminta került terítékre az egyházkarcsai kultúrházban a III. Kárpát-medencei borászok októberi borversenyén.
Büszke borászok, borkedvelő vendégek és meghívott szakértők körében tartották az idei megmérettetést Egyházkarcsán, melyen legalább kétszáz vendég vett részt. A versenyt a Vivat Vinum Polgári Társulás szervezte, akik több borukat is nevezték a nemzetközi versenyre. A szakmai zsűri tagja és fővédnöke Polgár Zoltán, villányi borász volt. A borversenyen a szakmai program mellett kultúrműsorral is készültek fellépett a Karcsai Alsópintő Néptánccsoport Görcs Linda vezetésével, a Bősi Néptáncegyütes Bernát Zoltánnal és a helyi származású Vida Barbara énekelt.
A legjobb helyezést elért borokat oklevéllel és ajándékokkal jutalmazták, melyhez a jelenlévők is hozzájárulhattak szavazatukkal, ugyanis a borászok közönség díjért is versenyezhettek.
„Polgári társulásunk már 2011 óra működik. A fő prioritásunk a Kárpát-medencei borászok megismertetése, a kulturális élet ápolása, összehozva egymással a felvidéki és a magyarországi magyarokat. 73 taggal működünk. Öt borász van közöttünk, akik amatőrként működtetik a borászatukat, de így is sok hazai és nemzetközi versenyen részt vesznek. Minden évben megrendezzük a borversenyt és az újbor bált, valamint színházi előadásokat tartunk és tanulmányi kirándulásokat szervezünk” – mondta el Méhes János, a polgári társulás elnöke. „A mostani borversenyen közel száz mintánk volt. Több magyarországi borász is részt vett fehér, rozé és vörösborokkal is. Érkeztek a tokaji régióból, Debrecenből, Sopronból, Budapestről, Győrből és a Felvidékről is jó páran.” – tette hozzá.
A legközelebbi borversenyt Pereden rendezik majd jövő év elején, ahol közel 200 bort bírál majd el a zsűri. Ide a Vivat Vinum társulás tagjai is készülnek.
„A társaság tagjai már részt vettek profi borversenyeken is, például a Monduson, Dunaszerdahelyen és szép eredményeket értünk el, ezüstérmesek lettünk. Itt 750 minta volt és sikeresen helytálltunk”
– emelte ki az elnök.
III. Kárpát-medencei borászok idei versenyén a fehérborok aranyérmesei a következőek: Mándli Tibor (Cserpeszkovács, Rajnai Rizling 2022 félédes), Darázsvin s.r.o. (Pered, Olaszrizling, 2022, száraz), Méhes János (Amadékarcsa, Sauvignon Blanc, 2022, száraz), Szalay Roland (Eperjes, Olaszrizling, 2022, száraz), Méhes János (Amadékarcsa, Furmint késői szüret, 2021, édes) és Végh Pál (Nyékvárkony, Budai zöld, 2022, száraz).
A vörösborok aranyérmesei pedig: Varga Zoltán (Vasvár, Malbec, 2022, száraz), Kovács László (Egyházkarcsa, Barrique cuvée, 2020, száraz), dr. Árva Pál (Felsőcsatár, Dornfelder, 2018, száraz), Mayer Tamás (Felsőpatony, Merlot, 2022, száraz), Méhes János (Amadékarcsa, Cabernet Franc, 2020, száraz), Szalay József (Fél, Cabernet Savignon, 2022, száraz), Mészáros Dénes (Nyékvárkony, Cabernet Franc, 2021, száraz), Németh Lajos (Sopron, Pinot Noir, 2022, száraz), Gajdosík József (Csallóközkürt, Red Cuvéé, 2014, száraz).