A Bödők Gergely házigazda által folytatott másfél órás beszélgetés abban volt valóban nagyszerű, hogy felért egy ʻ56-ról szóló plenáris előadással. Nemcsak a forradalom tágabb kontextusa, de Nagy Imre szerepe, Budapest „túlsúlya” az emlékeztben, vagy a fegyvert ragadók háttere és katonai képességei is szóba kerültek. Mind között azonban talán az a téma bizonyult a legérdekesebbnek, amikor Bödők Gergely megkérdezte a történészt, hogy volt-e reális esélye a forradalomnak arra, hogy sikeres legyen? Ill. volt-e a szovjet és a kommunista rendszeren belül valamiféle „korrekciós képesség“? „Az ilyen típusú játékokat én kifejezetten szeretem“ – kezdte válaszát Rainer M., s gyorsan utalt is „A másik forradalom. Alternatív ötvenhat” című 2016-ban megjelent kötetre, amelyhez ő írta az utószót. Ebben a könyvben több kortárs magyar író azzal vetett számot, hogy mi lett volna, ha 1956 ősze másmilyen módon alakul…

Ha tárgyaltak volna…

Rainer M. János szerint amikor végiggondolta, arra jutott, hogy volt két olyan pillanat is, amikor az „események szekvenciájában” a legtisztábban és legkézenfekvőbben megjelentek bizonyos alternatívák. Az első ilyen momentumot mindjárt az első napon, 1956. október 23-án fedezte fel. A történész úgy fogalmazott, az akkori politikai vezetés korábban mégiscsak tanúja volt Nagy Imre reform-erőfeszítéseinek: „Közülük csomóan támogatták ezeket, még Gerő Ernő is – csak ő mondjuk nem azért, mert híve volt a reformnak, hanem mert nagyon szerette volna megfúrni mondjuk a Rákosit, s egyébként is mindenkit szeretett megfúrni, mert ő olyan volt. Mindenesetre volt egy tapasztalata arról, hogy ezt lehet másképp is csinálni.

Szóval ha ezen a ponton az a vezetés úgy dönt, hogy politikai választ ad az eseményekre, és mondjuk nem gördít akadályt a követelések rádióban való beolvasása elé, majd elkezd tárgyalni Nagy Imrével, akkor nem kerül sor arra az egész jelenségre, amit ma »Magyarország 1956« néven ismer a világ.

Ez szerintem egy tökéletesen elképzelhető forgatókönyv.“

„Kása” szovjet módra

Annak ellenére, hogy a második pillanat egy jó ideje már nem számít titoknak, talán mégsem köztudott, hogy egy rövid ideig Moszkvában is komolyan felvetődött a békés rendezés lehetősége. „Ezt 1995-ig nem is lehetett tudni. Akkor kerültek elő a szovjet pártvezetés Magyarországról folytatott vitáihoz kapcsolódó dokumentumok. Ezeket nem nevezném jegyzőkönyveknek, hanem ilyen »schlagwort«-okban írt feljegyzéseknek a szovjet pártelnökség vitáiról, akik október 23-ától november 6-ig gyakorlatilag éjjel-nappal üléseztek, és állandóan Magyarországról beszéltek. Ez egy revelatív élmény volt egy történész számára, hirtelen nem is tudom mihez hasonlítani. »Íme most itt kiderül az igazság«, hogy előkerül egy olyan forrás, amire mindig áhítoztunk, de soha nem gondoltuk, hogy valaha kézbe vehetjük“ – ecsetelte Rainer M. János, mit is érzett a ceruzával írt, láthatóan hevenyészett feljegyzések láttán. Az egy sorban mindössze két-három szót tartalmazó papírokat szerinte egyfajta szabad verseknek is tarthatjuk.

A források szerint a szovjet pártvezetés számára október 30-án komolyan felmerült, hogy valójában kivonják Magyarországról a szovjet csapatokat.

„Amikor ezt a párt főtitkára, Nyikita Hruscsov felvetette, akkor ezekből a hevenyészett feljegyzésből úgy tűnik, hogy valósággal átszakadt egy gát – hogy ezt mindenki még megtódította. Hogy »nemcsak ezt, hanem azt is«.

Például Zsukov marsall – aki azért mégiscsak a vezetés erős embere volt, a háborús győző, a Szovjetunió honvédelmi minisztere – azt mondta, hogy igen, ki kell vonni a csapatokat, de nemcsak Magyarországról, hanem Lengyelországból és Kelet-Németországból is – ami azt jelenti, hogy a Szovjetunió visszavonul a saját határaira. Ez gyakorlatilag ezzel volt egyenértékű. Csak Romániát nem tette hozzá, máshol pedig egyébként akkor nem is voltak csapataik. Szóval hogy ez miként történt, azt máig nem lehet pontosan érteni. Elnézést ezért az egyszerre szakrális és profán hasonlatért, de olyan volt ez, mint amikor leszállt a Szentlélek, és az apostolok elkezdtek nyelveken szólani. Az egyik Politbüró-tag azt mondta, hogy igen, ki kell vonni mindenhonnan, s hosszú harcot kell folytatni a nemzeti kommunizmussal szemben. Tehát az lesz, hogy itt majd minden ország függetlenedni akar, de nem baj, mert ezt majd politikailag megharcoljuk.

Vagy Hruscsov azt mondta, hogy az angolok és a franciák most Egyitomban keverik a kását. »Заваривают кашу« – így van oroszul, és ez pontosan azt jelenti, amit magyarul is, hogy mit kevernek… Ezt ott mindenki értette, s egyébként különbek is elhangzottak. »Ne kerüljünk velük egy társaságba«, írta a feljegyzések készítője. Hogy micsoda?

A szovjet vezetést zavarja az angolok és a franciák egy klasszikus gyarmati háborút vívnak Egyiptomban, s ők nem akarnak egy ilyen rossz társaságba keveredni, miközben fél Európát uralják, s megszállva tartanak egy csomó országot?“ – fejtegette a történész. A „csoda” azonban 24 órán át sem tartott, ugyanis másnap Hruscsov már arról beszélt, hogy felül kell értékelni az álláspontjukat, s véget kell vetni a forradalomnak.