Search by category:
Egyéb kategória

Az Új Szó-stúdióban Grendel Gábor és Mózes Szabolcs vitázott

Az Új Szó-stúdióban Grendel Gábor és Mózes Szabolcs vitázott

Czímer Gábor

2023. 11. 12., v – 18:10

Pozsony |

Az Új Szó-stúdió legutóbbi adásában Mózes Szabolccsal, a Szövetség alelnökével, valamint Grendel Gábor parlamenti képviselővel, a NOVA politikusával és a Szlovákia-mozgalom (korábban OĽaNO) tagjával beszélgettünk. Vendégeinkkel megvitattuk a 4. Fico-kormány legutóbbi intézkedéseit, és arról is beszélgettünk, milyen lehetőségek adódnak a magyar érdekképviseletre a következő választásig.

Mózes szerint az, ahogy Bukovszky László kisebbségi kormánybiztost előjel és magyarázat nélkül menesztették tisztségéből, a politikai kultúra abszolút hiányának a jele. A Szövetség politikusa úgy véli, az eset kiemelten érdekes, mivel még 2016-ban épp a 3. Fico-kormány nevezte ki Bukovszkyt a posztra, bár igaz, hogy akkoriban a Híd jelöltje volt. Az a tény pedig, hogy átmenetileg sem neveztek ki mást a kormánybiztosi pozícióra, a politikus szerint nagyon szerencsétlen. Grendel egyenesen gusztustalannak nevezte azt a stílust, ahogy a frissen alakult kormány megkezdte intézkedéseit. „Gusztustalannak tartom azt, ahogyan megszabadultak Hamran István országos rendőrfőkapitánytól, és gusztustalannak tartom Bukovszky László, illetve Ján Hero menesztésének módját is” – mondta a képviselő a romaügyi kormánybiztos leváltására is utalva. Szerinte ezek a lépések az új kormány bosszúhadjáratának részét képezik. Úgy látja, amennyiben a kormánybiztosok menesztése azt a célt szolgálná, hogy létrejöjjön egy –  a Szövetség által már korábban is szorgalmazott – kisebbségi hivatal, az pozitív fejlődést jelentene. Azonban minden ellenkező esetben arról van szó, hogy Robert Fico nem tartja fontosnak a nemzetiségek jólétét.  Grendel továbbá kifejtette, annak ellenére, hogy a parlamentben ellenzéki pozícióban van, szeretné védeni a magyar kisebbség érdekeit, és amennyiben szükséges, törvényjavaslatokat is kész benyújtani. Mózes bírálta Grendelt, aki korábban a Matovič- és Heger-kormányok mögött álló parlamenti koalíció tagja volt. A Szövetség alelnöke emlékeztetett, mindkét kormány programjában szerepelt a kisebbségi hivatal létrehozása, illetve a kisebbségi törvény elfogadása, amivel kapcsolatban azonban nem történt semmiféle előrelépés. „Elpocsékolt volt az előző kormánykoalíciók által betöltött 3 év, hiszen amellett, hogy káosz volt, előrelépés sem történt a kisebbségi agenda terén. A kormányzásuk pedig odáig vezetett, hogy a politikai kriptából kimásztak azok a szökevények, akik most újra kormányt alakítottak” – mondta a Szövetség alelnöke. Grendel azzal hárított, a kisebbségi törvényjavaslatot azért nem sikerült elfogadni, mert azt a koalíciós partnereik megvétózták. Ezenfelül a képviselő sok sikert kívánt a Szövetségnek a Smerrel való egyeztetésekhez, hogy sikerüljön elfogadtatniuk a Fico-kormánnyal a szóban forgó kisebbségi intézkedéseket.

Szövetség a Smerrel?

A Szövetség még a választás előtt olyan döntést hozott, amelynek értelmében ha bejutnak a parlamentbe, nem lépnek kormánykoalícióra a Smerrel. Mózes szerint azonban különbség van a között, amit egy párt a választás előtt megfogalmaz annak kapcsán, kivel kormányozna, illetve a között, hogy a már megalakult kormánnyal szemben mint a magyar kisebbség képviselője miként fogalmazza meg elvárásait. Mózes azt állítja, a Szövetség ezért nincs partneri viszonyban a Smerrel, pusztán elvárásokat fogalmaz meg a kormány irányába. Arra a kérdésre, hogy a smeres kabinettel szemben megfogalmazott kérések listáján rajta lesz-e a kisebbségek  jogállásáról szóló törvény, Mózes a következőt felelte: „Biztosan ott lesz, és biztosan az első helyen lesz.” Az alelnök arról is beszélt, a kisebbségi törvény nem egy új keletű dolog, hiszen már Matovičék előtt is létezett a koncepciója. Korábban ugyanis a 3. Fico-kormány is megígért bizonyos intézkedéseket a kisebbségeknek, amelyek egyébként máig nem teljesültek.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a múlt héten kedden Pozsonyban járt. Látogatása során többek között Robert Ficóval is egyeztetett a kisebbségi kormánybiztosi pozícióról. Mózes szerint Szijjártó nem azért egyeztetett Ficóval ebben a kérdésben, hogy „kijárja” a Szövetségnek, ők állíthassanak jelöltet a tisztségre. Az alelnök szerint teljesen természetes, hogy a magyarországi külügyminiszter ilyen kérdésekben érdeklődik a szlovák miniszterelnöknél.

Együttműködés?

A Szövetség korábban rendszeresen „káoszkormánynak” nevezte azt a kabinetet, amely mögött a parlamenti koalíciónak Grendel is a része volt. Stúdiónkban megkérdeztük, ennek ellenére hajlandó lenne-e a két vendég, illetve az általuk képviselt formáció együttműködni. „A politika nem a barátságokról vagy a politikusok közötti kapcsolatokról szól” – mondta erről Grendel. Szerinte a lakosság érdekeit kell szem előtt tartani és ezért felül kell emelkedni az esetleges nézeteltéréseken. Grendel szerint tehát ha a kormánykoalíció olyan lépéseket hozna, amelyek a magyar közösség számára hátrányosak, és erre a Szövetség felhívja a figyelmet, akkor ő a parlamentben törekedni fog a problémák megoldására.  Ez azt jelenti, Grendel kész tárgyalni a Szövetség politikusaival és akár az általuk javasolt törvényjavaslatokat is kész benyújtani.

Átalakuló OĽaNO

A korábban OĽaNO-ként ismert, ma már Szlovákia-mozgalomnak nevezett formáción belül létezett a „Magyar Szívek” néven működő platform is, melynek nevében Grendel Gábor korábban fel is szólalt. Rajta kívül a platform semelyik másik tagja nem került a törvényhozásba. A képviselő szerint azonban a Magyar Szívek nem szűnt meg létezni, jelenleg keresik a módját, hogyan lehetne a platform tevékenységét folytatni.  A Magyar Szívek eredményét továbbá nem látja feltétlenül bukásnak, szerinte, ha az OĽaNO magasabb eredményt ér el, a platform több képviselője is bejutott volna. Azt, hogy Matovič pártja nevét Szlovákiára változtatta, Grendel nem szerette volna kommentálni. Mózes szintén elzárkózott attól, hogy a Szövetségen belüli jövőbeli szerkezeti átalakulásokról számoljon be. Az ismételt kérdésre, hogy a december elején esedékes pártkongresszuson leváltják-e Forró Krisztiánt, a Szövetség elnökét, Mózes azt felelte, szerinte nem.

Read More

Post Comment