Környezetvédelmi szervezetek képviselőivel találkozott a köztársasági elnök
2023. 11. 13., h – 21:11
Környezetvédelmi civil szervezetek képviselőivel találkozott hétfőn Zuzana Čaputová köztársasági elnök. Közös céljuk, hogy eredményeket érjenek el a globális felmelegedés lassítására és az éghajlatváltozás enyhítésére irányuló nemzetközi erőfeszítések terén. A találkozóról a közösségi médiában számolt be az államfő.
„A klímaválság az élet minden területére hatással van. Az idei évet valószínűleg a mérések történetének legmelegebb éveként regisztrálják” – magyarázta az elnök asszony, és hozzátette, Szlovákiában ez a szélsőséges időjárásban nyilvánult meg, hőhullámok és özönvízszerű esőzések voltak.
A találkozó az ENSZ decemberi COP28 klímakonferenciájának előkészítése jegyében valósult meg. Lucia Szabová, a Klímakoalíció képviselője elmondta, a konferencia prioritásairól tárgyaltak az államfővel. Ilyen például a fosszilis tüzelőanyagok használatának visszaszorítása, az energiahatékonyság, vagy a tiszta energiára való átállás. Szó volt a találkozón arról is, hogy tájékoztatni kell az embereket, illetve arról, hogy milyen előnyökkel járnak a klímavédelemre vonatkozó megoldások. „Gyakran észre sem vesszük, hogy a nemzetközi egyezményeknek és erőfeszítéseknek köszönhetően eurómilliárdok érkeznek Szlovákiába” – tette hozzá Szabová.