„Ott sosincs nyár, csak ősz meg tél…”
2023. 11. 21., k – 12:31
Lövölde tér című legendás zenés estjével lép fel jövő hétfőn Pozsonyban Kern András, amelyre Magyarországon nem könnyű jegyet szerezni, ha nagy ritkán műsorra kerül valahol.
A zenekart Heilig Gábor vezeti, a vendég Hernádi Judit, és vélhetően a határ túloldaláról és érkeznek rajongók november 27-én a Szlovák Rádió koncerttermébe, a főváros legjobb akusztikájú helyszínére.
Ha Bereményi Gézát tartjuk „a hetvenes évek szűk levegője”, egy szürke nagyváros lakói és a szabadságvágy megszövegezőjének, akkor Kern Andrásról elmondható, hogy valami hasonlót mutatott fel dalszövegeiben a Lövölde tér című legendás albumon, illetve a későbbi időszakban. Az már a nyolcvanas évek szűk levegője volt, ugyanaz a Budapest, de más perspektívából, más arcokkal, színekkel, hangulatokkal. A dalok tele vannak csibészes kikacsintásokkal, szellemes anekdotákkal és élettapasztalattal.
Kern nagyon tud sztorizni, szóban, írásban és képekben egyaránt. Írt könyvet, rendezett filmet, zenei debütálása pedig annak idején, 1985-ben messze kiemelkedett a magyar színészlemezek közül. Maga írta a szövegeket, amit nem tudott befejezni, abban Horváth Attila segített neki. A zenét pedig olyan nagyságok írták, mint Presser Gábor, Másik János, Bornai Tibor vagy Heilig Gábor.
A színészek általában nem háromoktávos énekesek, viszont remek hangulatteremtők. Ez rá is vonatkozik, már annak is többletjelentése van, ahogy kiejt egy-egy szót, megnyom egy hangsúlyt. Valami különös fanyarság árad belőle, szövegíróként pedig jó megfigyelő: afféle csavargó-filozófusként kísér végig minket a városon, ahol él, és amelyet persze mi is ismerünk valamennyire, de turistaperspektívából egészen másképp fest.
Személyes adalék: kb. egy hónappal ezelőtt teljesen véletlenül elkeveredtem a Lövölde térre (trolival, a Városligetbe menet), és meglepett, mennyire jelentéktelen az a hely. A dal alapján nem ilyennek képzeltem. Vagyis a dal emelte fel, tette izgalmassá, már-már szimbolikussá…
De sorolhatnám a számomra felejthetetlen Kern-dalokat: Esik, A szomorú bárzongorista dala, Szerelmünk tárgytalan, Pincér-rock, Szép kezű lány… Igazi gyöngyszemek ezek a savanyú sanzon műfajában – amely persze nem létezik. Ha mégis, akkor Kern András teremtette meg.
Hernádi Judit színésznőről szintén elmondható, hogy markáns véleménye van a világ dolgairól, sőt, az aktuális híreket viccesen kommentáló Heti Hetes című tévéműsorban igazi megmondóemberré vált. Fanyarsági faktor szempontjából Kern András női megfelelőjének tekinthető. Ők ketten csináltak egy remek duettlemezt 2001-ben Kernádi címmel, nyilván erről is elhangzik pár dal a jövő hétfői pozsonyi esten. A Megőrjít a szemed címűnek különösen örülnék…