„Liszt számára a cigányzenész nemes vadember, akibe maga a természet helyezte a muzsikálás csodálatos adományát. Semmilyen formális képzést nem kapott, még kottát sem tud olvasni, s a zene úgy buzog belőle, mint a víz a szökőkútból. Hogyan lehetséges ez? Hogyan lesz a cigányzenészből, tanár nélkül, virtuóz hegedűs, hangszerének tökéletes ura? Liszt számára ez újabb bizonyíték volt arra, hogy a zene istenadta dolog, az isteni terv része…”

A fentieket Alan Walker írta Liszt Ferencről szóló könyvében, s hogy mennyire sommás ez a gondolat, arról például a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjein is meggyőződhetünk. A világviszonylatban egyedülálló zenei alakulat klasszikus szimfonikus zenekarként működik, tagjai főleg cigány származású muzsikusok, akik Liszt, Bartók, Kodály, Brahms és Strauss művei mellett tradicionális magyar cigánymuzsikát, magyar nótát és népdalt is játszanak. Karmester és kotta nélkül, csak úgy zsigerből.

A nagy zeneszerző csodálkozása ma már „okafogyottá vált”, mert a 100 Tagú Cigányzenekar muzsikusai magasan képzett, konzervatóriumot, zeneakadémiát végzett zenészek. Természetesen a kottaolvasás sem okoz nekik gondot, mégis inkább megtanulják fejből a darabokat. Ezt a bravúrt a közönség egy része észre sem veszi, ahogy azt sem, hogy egy ekkora zenekar előtt nem áll karmester, aki irányítaná és összefogná a szólamokat. A nézők ugyanis leginkább számolgatni szoktak, hogy tényleg száz fő zenél-e a színpadon. Szeretném nekik megspórolni ezt a munkát, hogy több idejük maradjon zenehallgatásra: az együttesnek száznál is több tagja van.

Már alakulásukkor 138-an voltak, ez pedig csaknem negyven évvel ezelőtt történt, egy spontán ötlettől vezérelve, amelyet – ha patetikus akarnék lenni – idősebb Járóka Sándornak tulajdonítanék. Az ő temetésén állt össze egy több száz fős alkalmi zenekar, amely végső útjára kísérte a prímáskirályt. Néhányan akkor úgy vélték, hogy ebből akár egy nagy létszámú, koncertképes zenekar is lehetne, amely az országban elszórtan élő kiváló cigány zenészeknek is lehetőséget nyújthatna a kibontakozásra.  

És ahogy mondani szokták: a többi már történelem. Az 1985-ben alakult 100 Tagú Cigányzenekar körbeturnézta a földgolyót (az Antarktisz kivételével), létszámukból adódóan bekerültek a Guinness-rekordok Könyvébe, és hivatalosan is hungarikumnak számítanak. Az est vendégeként fellépő Kossuth-díjas Bangó Margit hosszú éveken át volt a szólistájuk. Elmondása szerint egy japán turné során fodrászként is bizonyított: ő vágta a zenészek haját. És egyszer Németországban a fiúk annyira vágytak már a magyar ízekre, hogy Bangó Margit szakszerű irányításával a szabadban főztek bográcsgulyást.

Pozsonyban (számításaim szerint) legalább tízszer felléptek már, legutóbb hat évvel ezelőtt. Imádja őket az itteni közönség, az igazi rajongók akár évente jegyet váltanának a koncertjükre. Szóval, aki szeretne látni/hallani egy besorolhatatlan, zavarba ejtő fúziókat produkáló zenekart, ne töprengjen sokáig, mert a jegyek vészesen fogynak…