Search by category:
Egyéb kategória

Összeültek Csallóköz polgármesterei (KÉPEK)

Összeültek Csallóköz polgármesterei (KÉPEK)

Kürthy Judit

2023. 11. 30., cs – 20:20

Csallóközkürt |

A Csallóközi Városok és Falvak Társulásának 86 tagja közül 51 község polgármestere volt jelen szerda délelőtt a csallóközkürti kultúrházban. Meghallgatták Balódi László, a tárulás elnökének idei évi beszámolóját, majd szavaztak az alapszabály módosításáról, tagok kilépéséről és belépéséről is.

Ízletes rétessel és ebéddel keretezett közgyűlésen vettek részt a csallóközi városok és falvak képviselői, ahol több témában is megegyezésre jutottak. A tárgyalás nyelve ezúttal a szlovák volt, ugyanis az 51 jelenlévő közül egy polgármester és egy jelenlévő üzletkötő nem értett magyarul.

Balódi László, Nemeshódos polgármesterének ünnepi beszédével kezdődött meg a rendezvény, akit idén februárban választottak meg a társulás elnökének. Richard Raši, beruházási és vidékfejlesztési miniszter és Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke egyéb elfoglaltságaik miatt nem vettek részt a találkozón, de videóüzenetben biztosították a jelenlévőket támogatásukról. Felszólalt Ľuboš Babarík, a Szlovák Közbeszerzési Központ igazgatótanácsának elnöke, aki felhívta a figyelmet a takarékoskodásra, melyet szakszerű közbeszerzési eljárások indításával megtehetnek az élelmiszer- és energiaárakat, valamint a hulladékgazdálkodást tekintve is. Balódi László hozzáfűzte, hogy szakértők bevonásával a jövő évtől havi rendszerességű találkozókat szervez a községek számára. Tervei szerint megvitatnák az éppen aktuális lehetőségeket, a szakemberek pedig segítenék a közbeszerzési folyamatok elindítását.

Éves beszámolójában elmondta, hogy az utóbbi hónapokban a legfontosabb célja az volt, hogy megismerje a társulás tagjait és az aktuális problémákat, ezért nagyobb régiókként szervezett gyűléseket a helybéli települések vezetőivel. Ennek köszönhetően az év során Nagyabonyban, Somorján, Szapon, Poszonyeperjesen és Szilason is összeültek a környékbeli falvakból és városokból.

„Azért szerveztük ezeket a találkozókat, hogy a polgármesterekkel kisebb csoportokban tudjuk megismerni egymást, mert egy közgyűlésen sokan vagyunk, így azonban személyesebben tudtunk beszélgetni régiónk problémáiról és a további együttműködés alapjait is lefektettük. Mindannyiunknak érdeke, hogy régiónkat fejlesszük és előrevigyük, az erre vonatkozó erőfeszítéseket pedig látom a kollégákban, amit köszönök nekik”

– emelte ki az elnök. A polgármesteri találkozókon kívül szerveztek még további négy elnökségi ülést, egy információs napot és több alkalommal találkoztak a Szlovák Környezetvédelmi Alap igazgatójával a szúnyoginvázió kapcsán. Egyeztettek a hulladékszállításról Bakán és a kukák csipeléséről is beszéltek, valamint az Interreg pályázatokról, illetve Nagyabonyban a biohulladék tárolására alkalmas kukák átadásáról. Mindemellett találkoztak a Szlovák Gázművek Alapítványának képviselőivel, akikkel a lehetséges támogatási lehetőségekről tárgyaltak.

 

Az elnöki beszámoló után Bóna Zsuzsanna, Csallóköznádasd polgármestere vette át a szót, aki a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának jelenlegi pénzügyi helyzetét vázolta fel.

Ezt követően a kilépési és a belépési szándékról szavaztak. Várkony képviselői kilépési szándékukat önkormányzati határozattal jelezték, Albárról pedig csupán egy SMS érkezett arról, hogy kilépnének a csallóközi társulásból. Rövid vita előzte meg a tudomásulvételt, a kérdés az volt, hogy elegendő-e egy SMS üzenet ahhoz, hogy a kilépési szándék kinyilvánítását hivatalosnak tekintsék. Végül mindkét község esetében tudomásul vették a szándékot. A teljes jogú tagok közé kért felvételt Komáromfüss, Gellér és Kolozsnéma település, Diósförgepatony pedig rendkívüli tagságért folyamodott. A kérelmeket a közgyűlés elfogadta. Rendkívüli tagságot kapott még a Gulázsi kft., az ORK kft., illetve a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság.

 

A taglétszám kérdése után az alapszabály módosításait tárgyalták meg. Mivel eddig a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának székhelyében nem állapodtak meg, úgy döntöttek, hogy az a Dunaszerdahely melletti Nemeshódos községben lesz. A közgyűlés elfogadta azt a javaslatot, melyben a Csallóközi Városok és Falvak Társulása társszervezője lesz a 2024. január 8-án tartandó, a Komáromi Nagygyűlés 30. évfordulójára rendezett eseménynek, melynek további szervezői a Pro Civis polgári társulás és a Szövetség a Közös Célokért. A társulás a közgyűlésen elfogadott változtatásokkal 91 tagságúra nőtt, ebből 87 teljes jogú, 4 pedig rendkívüli tag. A közgyűlés Hájos Zoltán alelnök mellé egy második alelnököt is választott Molnár Zoltán, Naszvad polgármestere személyében.

 

Read More

Post Comment