Pellegrini januárban hirdeti ki az államfőválasztás időpontját
2023. 12. 05., k – 14:05
Peter Pellegrini (Hlas) januárban hirdeti ki a jövő évi közvetlen államfőválasztás időpontját – ezt kedden jelentette be a házelnök. Zuzana Čaputová államfő megbízatása június 15-én telik le, az elnökválasztás első fordulóját legkésőbb 60 nappal előtte meg kell tartani.
A végső dátum tehát 2024. április 13-a.
Az államfőt öt évre, közvetlenül választja a lakosság. Az induláshoz 15 parlamenti képviselő támogatása, vagy 15 ezer támogató aláírás szükséges. A jelöléseket legkésőbb az államfőválasztás hivatalos kihirdetését követő 21. napon lehet leadni.
Eddig Ján Kubiš és Ivan Korčok volt külügyminiszterek, valamint Beáta Janočková, a Kirekesztett Szülők Jogaiért Kezdeményezés alapítója jelentette be hivatalosan az indulását. Felmerült, hogy indul Štefan Harabin volt igazságügyi miniszter, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke is. Zuzana Čaputová már bejelentette, hogy nem pályázik újra a posztra. Pellegrini hivatalosan nem erősítette meg, hogy ő is indul az államfőválasztáson.