KFC: elszántan haladnak a cél felé
2023. 12. 21., cs – 16:22
Gőzerővel halad a stadion és a sportkomplexum építése Komáromban. A II. labdarúgóligában listavezető KFC képviselői egyetértenek abban, hogy minden területen öles léptekkel közelítenek a kitűzött célok megvalósítása felé.
A 2022/23-as idény befejezése után, júniusban megkezdődött a komáromi sportkomplexum építése, amelyet a tervek szerint 15 hónap alatt kell elvégezni. Baráth György, a KFC elnöke elmondta, teljes lendülettel kezdték meg a magyar kormány támogatásával megvalósuló stadionfelújítást. „Ez a folyamat fél év elteltével az ütemterv szerint halad, a munkák folyamatosan zajlanak. A modern technológiával készült focipálya már augusztusban kész volt – csak gondozni kell a füvet –, a munkák a főépületen és az oldalsó lelátók építésével folytatódnak. A kivitelezővel – DELATY 9 Project s. r. o. – állandó kapcsolatban vagyunk, ígéretük szerint tartható a kivitelezési szerződésben foglalt 15 hónapos határidő – mondta lapunknak Baráth. – A KFC minden dolgozójának köszönetemet fejezem ki az elvégzett munkájáért, oroszlánrészük van abban, hogy klubunk a nehéz időszakban is teljesíti a teljesíthetőt, hogy a kitűzött stratégiai célt a tavaszi idényben elérhessük.”
A KFC alelnöke, Hajtman Zoltán hozzátette, a II. ligában listavezető csapat mellett a háttérbázis is nagyon jól teljesít: „Korosztályos csapatainkban minden gyereknek lehetővé tesszük tehetsége kibontakozását, amivel a jövő utánpótláscsapatait építjük. Örülök és gratulálok a női csapatunk sikeréhez is a II. ligában, amely tavasszal az első helyről ismét versenybe szállhat az élvonalba jutásért.”
A KFC II. ligás férficsapatának vezetőedzője, Radványi Miklós is maximálisan elégedett az őszi idény után. „A nyáron sikerült kialakítani egy ütőképes játékoskeretet, amelyben él az összetartó erő, a csapatszellem és a bizonyítani akarás. Fantasztikus őszünk volt, az 51 megszerezhető pontból 44-et begyűjtöttünk (86 %), és kezdettől listavezetők voltunk a bajnokságban – összegzett Radványi. – A siker kovácsa nem csak én vagyok. A stábtagokkal, Saláta Kornél asszisztenssel, Czibor Norbert erőnléti edzővel, Novota János kapusedzővel, Cséplő Gyula csapatvezetővel, Baranyai Imre masszőrrel és Malkowski Tamás fizioterapeutával is tökéletes az összhang. Mindenki tudja a dolgát, és azt becsületesen elvégzi, szívvel csinálja. Mindnyájan élvezzük a klubvezetés bizalmát, ami motivál bennünket. Meg kell jegyeznem, hogy a sikerünkben benne van második otthonunk is, Vágsellye a jó minőségű focipályával. Az ottani szurkolók is buzdítanak bennünket, s a fiúk a pályán érzik ezt.”
Maguk a játékosok is kifejezetten optimisták. Szinte egy emberként reménykednek, hogy hogy ők lesznek az elsők, akik a felújított stadionban élvonalbeli bajnokit játszhatnak. A KFC támadó középpályása, az öt gólt szerzett Németh Tamás úgy vélekedik, nagy erényük, hogy összeszokott csapatot alkotnak, amelyben nincs széthúzás. „Ismerjük egymás képességeit, gondolkodását. A KFC megérett a feljutásra. Ezt a Szlovák Kupában többször is bizonyítottuk élvonalbeli csapatok ellen. Nehéz lesz a tavasz, mert mindenki minket akar majd legyőzni, s nekünk is vannak megingásaink. De abban biztos vagyok, hogy igyekezünk minden meccsen a legjobb tudásunk szintjén játszani” – jegyezte meg Németh.
A gólerős középhátvéd és csapatkapitány, Martin Šimko is nagyon bizakodó. „A csapatunk egységes, és minden meccsen győzni akarunk. Támadófocit játszunk. A játék mindig jobban megy, ha érezzük a pályán a szurkolók támogatását. Mióta Komáromban játszom, határozottan a mostani a legjobb csapat. Remélem, hogy tudásunkat sikerül megmutatni a tavaszi szezonban is, és elérjük kitűzött célunkat! Én nagyon szeretnék az élvonalban focizni, s ezért mindent megteszek!” – szögezte le Šimko.