Megszavazták a jövő évi adóemelést
2023. 12. 27., sze – 22:02
Növelték az idegenforgalmi adót, de az ingatlanadó is emelkedik a városban jövő évtől.
Az ez évi legutolsó testületi ülésen nem fogadták el a 2024-es költségvetést, azonban egyes adónemeket megemeltek a képviselők. A jövő évi költségvetés tervezete egyelőre még nem áll rendelkezésre, mert bizonyos tételeket még tisztázniuk kell. Aradi Mónika, a pénzügyi osztály vezetője elmondta, hogy az oktatási intézményeknek szánt, az állam által folyósított összeg kevés, amit városi támogatással szeretnének kiegészíteni. A hivatal képviselői még tárgyalnak a intézményvezetőkkel a szükséges összeg mértékéről.
Az adóemelésekről szóló javaslattal kapcsolatban sem jutottak könnyen dűlőre. Kórósi Zalán képviselő nehezményezte az ötletet, mely szerint a adóemelési javaslatból befolyt többletet azonnal a folyó kiadásokba forgatnák majd, annak ellenére, hogy többször is kérték a városvezetést, hogy csökkentsék ezeket a kiadásokat. Kijelentette, hogy amennyiben a folyó költségeket nem csökkentik 5-10 százalékkal, ő biztosan nem szavazza meg a javaslatot. Csémi István képviselő egy korábbi kérésére a városi hivatal munkatársai kidolgoztak egy listát, melyen a város összes adókintlévősége szerepel. 8 év alatt közel 500 000 euró adótartozás halmozódott fel, többek között az idegenforgalmi adóban is hiány mutatkozik. Kórósi inkább ennek a behajtására koncentrálna. Soóky Marián, Nagymegyer polgármestere elmondta, hogy a hivatal mindent megtesz azért, hogy ezt az összeget beszedjék. Hozzátette, hogy az idei kötelező béremelést jövőre is ki kell gazdálkodniuk valahonnan. A pedagógusok bére 22 százalékkal, míg az önkormányzati alkalmazottaké 17 százalékkal emelkedett. A város kötelékébe tartozó munkatársak száma jelenleg 188 fő. A vitát követően a testület végül elfogadta az idegenforgalmi adó emelését, vagyis jövő évtől egy vendégéjszakára 1,5 eurót kell fizetnie a turistáknak. Jelenleg Somorján és Dunaszerdahelyen is 2 euró az idegenforgalmi adó.
Az ingatlanadó emelésére készített javaslat szerint összesen 213 000 euró többletbevétellel számolhat a város jövőre. Izsapon és Nagymegyeren máshogy kalkulálnának, a városban valamennyivel többet kellene fizetniük, mint a falusi városrészben.
„Tapasztaljuk és látjuk, hogy mindennek rohamosan nő az ára, az önkormányzatoknál is egyre kevesebb a pénz. 2011-től nem volt adóemelés Nagymegyeren, miközben a környező települések sorra emelték az adónemeket. A jelenleg javasolt magasságok még mindig elmaradnak ezektől a többi település ingatlanadóitól”
– mondta Soóky Marián az ingatlanadó elkerülhetetlen növekedésével kapcsolatban. Az elfogadott javaslat szerint a nagymegyeri épületeken 168 000, a telkeken pedig 45 000 euró emeléssel számolnak.