Danko: Ha Pellegrini államfő lesz, a tárcák újraosztását fogja kérni az SNS
2023. 12. 28., cs – 11:31
Andrej Danko szerint egyre valószínűbb, hogy végül ő is indul az államfőválasztáson – az SNS elnöke ezt a TASR-nek adott interjúban mondta. Ha Peter Pellegrini házelnököt, a Hlas elnökét választják meg államfőnek, az SNS a posztok újraosztását fogja kérni a kormánykoalícióban. Azt is elképzelhetőnek nevezte, hogy az SNS miniszteri klubjában is változások lesznek.
„Pellegrini még nem hozott végső döntést, és az SNS nem vár tovább. Véletlenszerűen szondázzuk, hogyan reagálnak az emberek, kit támogatnának a jelöltek közül, és felméréseket is rendeltünk erről” – részletezte Danko. Döntését január első vagy második hetében jelenti be. Azt is megismételte, a nemzeti párt szerette volna, ha közös kormánypárti jelölt indul az államfőválasztáson, vagy Robert Fico kormányfő (Smer), vagy Pellegrini. Danko szavai szerint azonban Fico nem akarja jelöltetni magát, Pellegrini pedig elutasította az SNS támogatását.
Danko azt már korábban kijelentette a TASR-nek, hogy ő lesz az SNS listavezetője az EP-választáson, mert szükség van arra, hogy a pártnak legyen Brüsszelben képviselője. Arra a kérdésre, hogy ha az államfőválasztáson és az EP-választáson is indul, melyik posztot választaná, ha sikerrel járna, azt válaszolta, realistának kell lenni, de a legnagyobb megtiszteltetés, ha valaki az ország államfője lehet. „De én reálisan nézem a helyzetet” – jegyezte meg azzal, hogy Ivan Korčoknak „őrületes összeg” áll majd rendelkezésére a kampányban.
Hozzátette, a kormánykoalícióban is ki kell majd értékelni a helyzetet, Danko visszautasítja, hogy a Hlas jelöltje legyen egyszerre a köztársasági elnök és a házelnök is. „Ebben az esetben a Hlasnak engednie kell a Smer és az SNS bizonyos elvárásaival szemben” – szögezte le.
Az SNS elnöke szerint pártja további miniszteri posztra vagy parlamenti pozícióra tartana igényt. Danko nem akar házelnök lenni. Azt is elképzelhetőnek nevezte, hogy az SNS miniszteri klubjában is változások lesznek, Rudolf Huliak lehetne a környezetvédelmi miniszter, Tomáš Taraba jelenlegi miniszter pedig Danko szerint átvehetné a gazdasági tárcát.