Search by category:
Egyéb kategória

Elveti az őket ért kritikákat a komáromi római katolikus temető volt kezelője

Elveti az őket ért kritikákat a komáromi római katolikus temető volt kezelője

Vataščin Péter

2024. 01. 02., k – 11:25

Komárom |

A vállalat szerint 2014-ben átfogó fejlesztést készítettek elő saját forrásból, de ezek végül rajtuk kívülálló okok miatt nem valósulhattak meg.

Alexander Földes, a Cintoríny Komárno spol. s r. o. ügyvezetője elhatárolódott attól a sajtóközleménytől, amelyet december 29-én közölt a komáromi önkormányzat.

Egyebek mellett cáfolja azt az állítást, miszerint „a távozó kezelővel több vitás kérdése is akadt az egyháznak“. Földes szerint a római katolikus egyház az ő sürgetésére levél formájában mondta fel a bérleti szerződést, amelyet még december 1-én kapott kézhez. A szöveg szerint nem volt szó vitás kérdésekről, ugyanakkor az szerepelt benne, hogy az egyház saját maga fogja megoldani az üzemeltetést 2024. január 1-től. Ezzel szemben Alexander Földes ellentmondásosnak tartja azt a város által december 29-én közölt információt, miszerint Somnia centrum n. o. veszi át a terület kezelését. Egyúttal szakmaiatlannak minősítette az „aktorok“ efféle magatartását – ugyanis a sajtóhír közvetlenül a bérleti szerződés lejárta előtt került nyilvánosságra, ami azt mutatja, hogy nem készültek fel a változásra. Az ügyvezető úgy látja, a közlemény a gyűlölet indokolatlan megnyilvánulásait szította fel vele szemben.

A Cintoríny Komárno spol. s r. o. 2014-ben kidolgozott egy tervet a temető revitalizációjára. A 239 ezer eurós összeget saját forrásokból állták volna, ám az egyház nem foglalt állást a fejlesztéssel kapcsolatban, amely emiatt nem is valósult meg. A hatályos szerződés alapján az épületekbe és járdákba való befektetés a bérlet lejárta után az egyház tulajdonába kerülnek anélkül, hogy azokat kompenzálnia kellene. Földes szerint ebből kifolyólag folyamatos támadásoknak volt kitéve a temető állapota miatt, amely ma „összehasonlíthatatlanul jobb állapotban van“, mint korábban. A vállalatuk 2004-ben vette át a terület kezelését.

A teljes közlemény ITT olvasható el.

Read More

Post Comment