Search by category:
Egyéb kategória

Nőtt a Japánban pusztító földrengés halálos áldozatainak száma

Nőtt a Japánban pusztító földrengés halálos áldozatainak száma

Kulcsár Péter

2024. 01. 03., sze – 07:59

Már több mint 60 halálos áldozata van a Noto-félszigetet hétfőn megrázó, 7,6 erősségű hétfői földrengésnek. Szerdán is folytatódott a kutatás a túlélők után, de a zord téli időjárás nehezíti a mentést.

A rengés középpontja az Isikava prefektúrában lévő Vadzsimától 30 kilométerre északkeletre volt, mintegy 16 kilométer mélységben. A földrengés után 1,2 méter magas hullámokkal szökőár érte el Vadzsima kikötőjét. Az elmúlt két nap alatt több mint száz utórengés történt a térségben.

A japán hatóságok által közölt szerdai adatok szerint 62-re emelkedett a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma.

Kisida Fumio japán kormányfő szerdán elmondta, hogy a jelentések szerint még sokan lehetnek az összedőlt házak romjai alatt, és a mentőcsapatok versenyt futnak az idővel, ezért a mentésben dolgozó katonák számát ezerről kétezerre növelték. Szakértők szerint a katasztrófát követő három nap elteltével a túlélési esélyek jelentősen csökkennek.

A földrengés sújtotta régiókban a segélyezésen dolgozók vizet, takarókat, élelmet és egyéb ellátmányt osztanak a rászorulóknak. A Noto-félsziget számos települése nehezen közelíthető meg, egyes helyeken a víz-, az energia- és a mobilszolgáltatás sem állt még helyre.

Isikava prefektúrában, ahol a természeti katasztrófa a legnagyobb pusztítást végezte, heves esőzésre és lehetséges földcsuszamlásokra figyelmeztettek, és a hőmérséklet is fagypont alá csökkent.

Az isikavai hatóságok közlése szerint a földrengés halálos áldozatai közül 29-en Vadzsimában, 22-en pedig Szuzuban haltak meg. Vadzsimában további két halálesetet még nem erősítettek meg a hatóságok. A szomszédos prefektúrákban több tucatnyian súlyos sérüléseket szenvedtek.

Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök együttérzését fejezte ki a természeti katasztrófa japán áldozataival. „Minden támogatást megadunk, és felajánlottunk, amit japán barátaink kérnek” – hangsúlyozta.

Korábban Joe Biden amerikai elnök és a világ más vezetői is felajánlották segítségüket Tokiónak.

Read More

Post Comment