Leimeter Dóra: Elindult egy folyamat a csapaton belül
2024. 01. 18., cs – 17:19
A magyar női vízilabda-válogatott mindhárom kulcsfontosságú mérkőzését elvesztette az eindhoveni Európa-bajnokságon, így csak az 5. helyen zárt, és nem tudott olimpiai kvótát szerzeni. A csapat egyetlen balkezes játékosát, Leimeter Dórát a tornáról és a közelgő vb-ről kérdeztük.
A három elveszített kulcsmérkőzésen mi volt az, ami jól működött és bizakodásra adhat okot?
Azt gondolom, hogy nem is feltétlen az, ami azokon a meccseken, hanem ami utána történt. Elindult egy olyan folyamat a csapaton belül, amire fogunk tudni építkezni. Mindenképpen fontos lesz a világbajnokságon, hogy téthelyzetekben össze tudjunk zárni és olyan erőket tudjunk egymásért mozgósítani, amik segíthetnek. Azt érzem, hogy annak a három találkozónak és az egész Eb-nek ez volt a legnagyobb tanulsága. A legnagyobb előrelépés, hogy egymásért tudjunk majd megmozdulni olyan szituációkban is, amikor már a füleden veszed a levegőt, de tudod, hogy ott a csapattársad és kisegít.
A szavaiból azt lehet kiolvasni, hogy komoly beszélgetések zajlottak a háttérben. Mi az, ami az ott elhangzottakból számunkra is megtudható?
Azt el lehet mondani, hogy az elmúlt pár napot nézve elég sok beszélgetésen vagyunk túl. Ez nagyon fontos volt, mert szerintem a női lelkeknek néha kell, hogy kibeszéljék magukat. Ennek is összekovácsoló ereje van. Ki tudtunk adni magunkból néhány feszültséget, ez mindenképpen pozitív irányba billentette el a csapatot.
Korábban volt olyan világverseny, amikor nem volt elégedett a támadójátékával, úgy érezte, nem tud eleget segíteni a csapaton. Most a válogatott harmadik legeredményesebbjeként, 13 gól után mondhatjuk, hogy ez már nincs így?
Rég tudtam ennyire gólerősen játszani világversenyen, mint most. Az, hogy egy picit új poszton is játszottam, nagyon nagy lendületet adott. Illetve az is segített, hogy nagyon érzem az edzők felől a bizalmat. Ebben a taktikában nagyon otthon tudom érezni magam. Mindig azt mondtam, mindegy hány gólt szerzek, ha nyer a csapat, de sokat dolgoztam azon, hogy ne érhessen az a kritika, hogy nem lövök eleget. Örülök, hogy az elmúlt időszakban ezt már le tudtam vetkőzni magamról, és ez most számokban is megmutatkozott.
A rossz élmények után két győzelemmel zárták az Európa-bajnokságot. Hogy gondol ebben a pillanatban a dohai vb-re?
Taktikai szempontból az jut eszembe, hogy hál Istennek nagy dolgokon nem kell változtatnunk. Nem az volt ugyanis a helyzet, hogy sok gólokkal kaptunk ki a fontos mérkőzéseken, hanem egy-egy gólon múlt a siker. Apróságokon kell majd javítanunk, amelyek már folyamatban vannak. Mentális szempontból pedig amit már említettem is, hogy szerintem a csapat elkezdett úgy összezárni, ami az elmúlt időszakban nem feltétlen volt jellemző. Amikor viszont ez megvolt bennünk, akkor nagy dolgokat tudtunk véghez vinni. Nagyon remélem, hogy ez a világbajnokságig még inkább így lesz, és ott ki fog jönni ennek az eredménye.