Szlovénia regisztrációs központ létrehozását tervezi Horvátországgal közös határán
2024. 01. 19., p – 11:36
Regisztrációs központ létrehozását tervezi a szlovén kormány a megnövekedett migrációs nyomás miatt a leghosszabb, Horvátországgal közös határán, az Obrezje-Bregana határátkelőhely közelében, hogy tehermentesítse a helyi rendőrkapitányságokat az adminisztrációs feladatok alól – közölte a szlovén kormány kommunikációs hivatala.
A kormány csütörtöki döntésében rámutatott: a helyi rendőrkapitányságoknak már nincs arra kapacitásuk arra, hogy nyilvántartásba vegyék azokat a harmadik országból érkező állampolgárokat, akik Szlovéniában nemzetközi védelemért folyamodnak.
A kormány szerint „várható és elkerülhetetlen”, hogy nagyobb számban érkeznek majd illegális bevándorlók, de egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor és mekkora számban, ezért az államnak fel kell készülnie a migránsáradat hatékony kezelésére, miközben gondoskodnia kell mind a külföldiek, mind a helyiek biztonságáról és a migránsok jogainak tiszteletben tartásáról.
Az első szakaszban Obrezjében kerítést, két lakókonténert, három sátrat és két egészségügyi konténert, a második és harmadik szakaszban pedig további két-két sátrat állítanak fel.
Ljubljana szándéka, hogy a lehető leggyorsabban lefolytasson minden eljárást, miközben biztosítja az emberi jogok maradéktalan tiszteletben tartását. Minden személyt egyenlő bánásmódban kell részesíteni, függetlenül attól, mennyien vannak – húzta alá a kormány.
Szlovéniában tavaly 60 587 határsértőt tartóztattak fel a hatóságok, ami közel kétszerese az azt megelőző évben regisztrált 32 024 illegális határátlépési kísérletnek.
A legnagyobb nyomás a horvát határhoz közeli Novo Mesto-i rendőrkapitányság ellenőrzése alá eső területre nehezedik, az illegális bevándorlók 78,5 százalékát tartóztatták fel abban a térségben, de jelentős migrációs nyomást regisztráltak a délnyugat-szlovéniai részen, Koper körzetében is.
Tavaly 58 757-en jelezték nemzetközi védelem iránti szándékukat, közel kétszer annyian, mint 2022-ben. Az illegális bevándorlók többsége azonban még a menekültügyi eljárás előtt elhagyja az országot.
A migránsok főként Szerbián és Montenegrón keresztül érkeznek Boszniába, onnan Horvátország, majd Szlovénia felé folytatják útjukat, ahonnan Nyugat-Európába igyekeznek.