Zongoravirtuóz a klubban
2024. 01. 20., szo – 11:20
Egy igazi virtuóz, a hazai zenei színpad egyik kiemelkedő alakja, Valér Miko zongoraművész, zeneszerző és zenekara, a Valér Miko Quartet teszi tiszteletét a dunaszerdahelyi NFG Klubban. A tavaly októberben, a Slnko records gondozásában megjelent albuma, a Conscious Being zenei stílusa valahol a komolyzene és a jazz között egyensúlyoz.
Az NFG Klub legfőbb célkitűzésének tartja, hogy a szlovákiai magyar alkotóknak, zenészeknek, színházi társulatoknak, képzőművészeknek teret adjon. Tóth Lali, az NFG klub egyik vezetője megosztotta az Új Szóval, hogy az utóbbi időben úgy érezték a szlovákiai művészekre nem jutott elég figyelem, elhanyagolták őket, talán kevésbé nyitottak feléjük. „2023 tavaszán azonban fellépett a klubban a d# pipl araund zenei formáció. Otthonosan mozognak a jazz és az elektronikus tánczene műfajában. A koncert nagyon jól sikerült, fergeteges volt a hangulat, híre ment a pozsonyi alternatív szcénában az NFG-nek, múlt héten már másodszor adtak nálunk koncertet. Innen a kapcsolat.” Valér Miko zongoraművész szerzeményei a hagyományos jazz és a minimalista kortárs komolyzene között egyensúlyoznak. Valér Miko állandó tagja a Pressburger Klezmer Bandnek, szerepel a Szlovák Filharmonikusoknál, rengeteg zenei formációban megfordul. A koncert apropója az októberben bemutatott Conscious Being album, amely CD helyett bakelitlemezen jelent meg.
„A Conscious Being album a szívéhez legközelebb álló projekt, a dalok jelentős részét ő komponálta. Szombaton három társával jön a klubba. Nagyon izgalmas, hogy a komolyzenét, amely sokak számára unalmas, vegyítik a jazzes, könnyűzenei alapokkal és az elegy, ami így létrejön, abszolút fogyaszthatóvá teszi a komolyzenét. Ugyanakkor, aki zeneértő, sem fog unatkozni. Egy nagyon színvonalas, klasszikus, konzervatóriumot végzett zenészekből álló zenekar ad koncertet és reméljük nagy érdeklődésre számíthatunk. Csak ajánlani tudom. Egy olyan zenei élmény ez a koncert, amire érdemes kilátogatni, igazán feltölt, gyönyörködtet, nem kell érte órákat autózni, hosszan sorakozni, sőt még csak egy mozijegy árába sem kerül”
– zárta Tóth Lali. A koncert szombaton este 8 órakor kezdődik a dunaszerdahelyi NFG Klubban, az ajánlott belépő 8 euró.