Search by category:
Egyéb kategória

A pokolba vezető út

A pokolba vezető út

Kulcsár Péter

2024. 01. 21., v – 18:45

A demokratikus társadalom egyik fontos pillére a sajtó, annak ellenőrző szerepe. Emlékezzünk csak vissza: a múltban a legtöbb, akár politikai földrengéseket is okozó botrányok többsége éppen azért derült ki, mert az (oknyomozó) újságírók tették a dolgukat, és ellenőrizték a hatalmat. E nélkül a politikusok is sokkal szemérmetlenebbül hazudnának, lopnának, nem kellene attól tartaniuk, hogy egy újságíró felhívja, leleplezi őket, kinyomozza a rejtett milliókat, milliárdokat, a luxus életvitelüket, vagyonukat… És most ez a pillér küzd a túlélésért, így, ha elesik, akkor még a mainál is sokkal gátlástalanabbak lesznek a hatalom emberei…

Nemcsak a világ, hanem a reklámpiac is teljesen átalakult, a változásoknak vannak érthető és elfogadható elemei, és vannak olyanok, amelyekkel még a legnagyobb jóindulattal sem lehet egyetérteni. Ez pedig az, hogy sok cég az utóbbi időben a reklámkeretének egy jelentős részét, ha nem az egészét, a közösségi médiára és elsősorban az influenszerekre költi.

Azokra a magamutogató, sokszor százezresre, akár milliósra duzzasztott (nem ritkán egyszerűen megvásárolt, a valóságot még távolról sem fedő kamu számokról van szó) követői-rajongói táborral rendelkező személyekre költik a pénzt, akik ebből tartják fenn luxus életvitelüket. Akik a pénzért cserébe bármit eladnak, nem zavarja őket, hogy az egyik nap kortyolt üdítő után másnap már a konkurens terméket fogyasztják, ugyanolyan mesterkélt átéléssel. Bármilyen reklámra kaphatóak, hiszen erről szól az életük, így „mondják meg a tutit”, próbálják alakítani vagy majmolni a legújabb trendeket – vagyis pénzzé tenni mindent, mit számít a hitelesség vagy akár a társadalmi felelősség. A rajongók – akik a legtöbb esetben a vásárlóerővel még nem, vagy csak ritkán rendelkező tinédzserek – pedig csak kapkodják a fejüket, nem tudják, mi a trend éppen, mit válasszanak, mit vetessenek meg a szülőkkel. Ehhez járul hozzá számos cég, hiszen milyen menő, hogy XY mondja el – mindenki számára nyilvánvaló módon –, milyen jó egy-egy termék, szolgáltatás, menynyire ajánlja.

Számos cég előszeretettel büszkélkedik azzal, micsoda társadalmi felelőségvállalást bizonyító projektjei vannak – némi túlzással néha már azért is kiküldik a sajtóanyagot, hogy elmondják: már ők is újrahasznosított papírra nyomtatnak. Hogy ezt a klasszikus sajtó mindenképpen írja meg, mert ez szerintük jó fényben tünteti fel a céget, brandet. Azt a sajtóterméket szólítják meg ezzel a kéréssel, amelyet, ha reklámról van szó, már ignorálnak, hiszen a pénzt a nárcisztikus, szinte csak fizetett tartalmat produkáló influenszereknek adják. Nem arról van szó, hogy nem lehet ezt a réteget is megcélozni, sőt haladni kell a korral, de ha egyik pillanatról a másikra megszüntetjük a hirdetéseket a klasszikus sajtóban – mindegy, hogy online vagy nyomtatott –, akkor könynyen lehet, hogy azok megszűnnek, és ezzel együtt az általuk biztosított demokratikus kontroll is elvész. Ha másért nem, hát pont ezért kellene a cégeknek is támogatniuk a független sajtót, ez lenne a valódi társadalmi felelőségvállalás.

Lehet folytatni a mostani trendet is, ám ha megszűnik a valódi újságírás, az oknyomozás, akkor előbb-utóbb e cégek élete is sokkal nehezebb lesz a korrupció, az átláthatatlan, ellenőrizhetetlen és a kiváltságos cégekre szabott szabályok miatt. Akkor már hiába hívnának össze sajtótájékoztatót, nem lesz, aki oda menjen, megírja azt, esetleg – kellemetlen – kérdéseket tegyen fel a hatalmasoknak. Mert lehet cuki az influenszer, meg trendi, egyben biztosak lehetünk: ők sosem fognak oknyomozni, leleplezni, hiszen nem erről szól az életük. Ők csak a markukat tartják, és mindenhez adják az arcukat, amiért fizetnek… A politikusoknak pedig ez egy álomvilág lesz, hiszen bármit megtehetnek, már nem lesz, ki kérdezzen. Számunkra pedig ez már maga a pokol lesz, ahol nem lesz se jogbiztonság, se demokrácia, se legalább elfogadható életminőség. Sebaj, bánatunkban megnézhetjük a legújabb (természetesen fizetett) videót az egyik influenszer oldalán, milyen jól buliban volt a politikusokkal… Ők jól jártak…

Read More

Post Comment