Search by category:
Egyéb kategória

Szükséges lépésnek nevezte az október 7-i támadást a Hamász

Szükséges lépésnek nevezte az október 7-i támadást a Hamász

Mészáros Richárd

2024. 01. 22., h – 09:01

Szükséges lépésnek és „a palesztin nép elleni izraeli összeesküvésekre adott normális válasznak” nevezte az október 7-i terrortámadást a radikális iszlamista Hamász a vérengzéssel kapcsolatos első nyilvános állásfoglalásában.

A vasárnap közzétett dokumentumban a palesztin szervezet egyben elismerte, hogy az Izrael és a Gázai övezet határán kialakult felfordulásban „lehetséges, hogy történtek hibák”.

Az al-Aksza Áradat fedőnevű művelet végrehajtása során feltehetőleg „az izraeli biztonsági és katonai rendszer gyors összeomlása során és a kialakult felfordulásban” ballépéseket követtek el – közölte a Hamász a mintegy 1200 halálos áldozatot követelő támadásról, amellyel összefüggésben a túszejtések mellett nemi erőszak és kínzás esetei is ismertté váltak.

Szemtanúk beszámolói szerint a terroristák gyerekeket fejeztek le, nőket erőszakoltak meg, valamint levágták nők melleit. Kihallgatásuk során az elfogott szélsőségesek elismerték, hogy utasítást kaptak az erőszakoskodásra.

A Hamász-dokumentumból ugyanakkor nem derült ki, hogy a fenti cselekedetek közül melyeket minősítik „lehetséges hibáknak”.

A bizonyítékok ellenére a terrorszervezet tagadta civilek célzott meggyilkolását.

„Amennyiben voltak esetek, amelyek során civilek kerültek célkeresztbe, azok véletlenül történhettek az összecsapásban a megszálló erőkkel” – közölte a Hamász, hozzátéve, hogy az izraeli hadsereg és rendőrség „zavarában” sok izraelit megölt.

A 16 oldalas állásfoglalásban a terrorszervezet „a Gázai övezet elleni izraeli agresszió”, valamint „az etnikai tisztogatás és az egész palesztin nép elleni bűncselekmények” haladéktalan befejezését követelte. Az arab és angol nyelven terjesztett dokumentumban a Hamász visszautasított a palesztin térség jövőjének meghatározására vonatkozó minden izraeli, illetve nemzetközi törekvést. A terrorszervezet kiemelte, hogy a Gázai övezet sorsáról egyedül a palesztin nép dönthet.

A Hamász október 7-én összehangolt terrortámadást hajtott végre Izrael déli részén. Az offenzívában 1200 ember meghalt, több mint 3000 megsérült. A terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak. Válaszul Izrael hadműveletbe fogott a Hamász felszámolására. A gázai háború palesztin halottjainak száma időközben már meghaladta a 25 ezret.
 

Read More

Post Comment