Egyes rendelőkben 5 eurót kérnek a vizsgálatért a betegektől, holott ezt tiltja a törvény
2024. 01. 27., szo – 08:31
Vizsgálatonként öt eurós díjat kérnek a betegektől a Kassai járásban lévő rendelőintézetekben.
Az orvosok azzal védekeznek, hogy a vizitdíj beszedése nélkül nem tudják működtetni a rendelőt, mivel alulfinanszírozottak. A megyei hivatal szerint azonban mindez jogsértő cselekedet és bűncselekménynek minősül – számolt be az RTVS.
A törvény értelmében a szolgáltató nem kötheti az egészségügyi ellátás nyújtását a biztosított fél meghatározott önrész felett történő fizetéséhez
– figyelmeztetett a Kassa Megyei Önkormányzat szóvivője, Katarína Strojná.
A Járóbeteg-ellátók Szövetségének (Zväz ambulantných poskytovateľov – ZAP) igazgatója, Naďa Trenčanská Bedušová szerint az említett rendelőintézeteken kívül Szlovákia más régióiban több olyan klinika is működik, amelyek a megemelkedett energiaárak miatt eladósodtak, ezért a betegektől kérnek pénzt.
Akár illegális, akár nem, sok helyen ez a rendelőintézet túlélésének és a betegek egészségügyi ellátásának alapfeltétele
– tette hozzá.
A megyei önkormányzat azt tervezi, hogy kivizsgálja az ügyben érintett rendelők tevékenységét. Amennyiben beigazolódik a bűnösségük, az egészségügyi szolgáltatókat akár 16 600 eurós pénzbírsággal is sújthatják.