Barangoló – télen is, nyáron is Dögös, a naszvadi fürdő pedig kellemesen ellazít
2024. 01. 28., v – 18:39
Bár kicsit hidegebb napokon vagyunk túl és még várnak is ránk, a könnyed kikapcsolódásoknak nem lehet határt szabni. Egy romantikus randevúra, családi sétára, esetleg egy baráti találkozóra is kiváló lehet a gútai hajómalom környéke és a Dögös tanösvénye, majd egy kis termálfürdős pihenésre nem lehet nemet mondani.
Komáromtól húsz, Vágsellyétől harminc kilométerre található Gúta városa, mely eddig is híres volt a hajómalomról. A város központi körforgalmából jól kivehető a malom felé vezető út jelzőtáblája. Az út egyenesen célba juttat minket, parkolni a töltés felhajtója előtt tudunk, akik pedig a kerékpárúton közlekedve érkeznek, szinte biztos, hogy meglátják a bekötőhidat és a hajómalom-múzeumot.
A hajómalom
A hajómalom bekötőhídja Európa egyik leghosszabb fahídjának minősül. A hídon átkelve jobbról láthatjuk a malommúzeumot, ami 1983-ban épült egy 1920-as dunaradványi vízimalom másaként. A hídról lelépve egy elágazódás fogadja a látogatókat. A kapun belépve a múzeum, a belső udvar és pihenőrész található. A terület számtalan rendezvénynek ad otthont, évente visszatér a Hajómalom Fesztivál és a DGS jótékonysági futás is. Ezen felül veterán járművek és motoros találkozók is voltak már itt, a helyszínen minden adott, ami egy tavaszi nyári rendezvényhez kellhet. Tűzrakóhely, büfé, illemhely, mászóka és homokozó a gyerekeknek, árnyékolt padok, asztalok.
A tanösvény
A hidegebb időkben a tavaly átadott tanösvény nyújthat aktív kikapcsolódást az ide látogatóknak, hisz a természet egész évben képes elkápráztatni az embert. Nehéz nem fellelni a csodát, amit az állat- és növényvilág kínál a panorámában. Az ösvény egy nyolc megállóból álló, 1,8 km hosszú szakasz, amely könnyed tempóban, nagyobb erőfeszítések nélkül teljesíthető. Ajánlott a túracipő, tavasztól a sportcipő és bizony nyáron ne felejtsük otthon a szúnyogriasztó kenőcsöket, spray-ket, hisz a mocsaras területeken könnyen a vérszívók áldozatává válhatunk. Egyelőre a közeljövőben még ettől nem kell tartanunk, érdemesebb sapkát és sálat venni.
Az ösvény kialakítása egy körút, oda érkezünk meg, ahonnan indultunk. Ha később, húsvét körül tervezünk ide ellátogatni, s mindenképp szeretnénk néhány órát eltölteni itt a családdal, akkor ajánlott először a tanösvényi sétát megtenni, majd utána kipakolni és leheveredni a fűben, ugyanis nem szerencsés őrizetlenül hagyni felszerelésünket a hajómalom területén.
A tanösvény megállói: 1. információ és eligazítás; 2. vizek és mocsarak; 3. Békavár; 4. Kis-Duna és a Vág találkozása; 5. virágzó rétek és mezők; 6. ártéri erdők és lágyszárú növényei; 7. az itt megbúvó állatok világa; 8. hajómalom. Minden egyes megálló részletes leírást biztosít az adott területről magyar, szlovák és angol nyelven, a kihelyezett információs tábláknak köszönhetően.
Mind közül a történelem kedvelőinek a Békavár lehet igazi ínyencség, ugyanis a „vár” már századokkal ezelőtt a város határában állt. A város honlapján arról olvashatunk, hogy az 1349-es években is tesznek róla említést. „Mária királynő építtette a gázlók és a kereskedelmi utak védelmére. Az 1662–1664-es években barokk erődítménnyé építették át, amely később a gúnyos Békavár nevet kapta. 1708-ban az erődöt a kuruc tüzérség lőtte rommá” – olvasható a város oldalán. Szabad szemmel ugyan nehéz elképzelni, hogy az erődítmény falai mégis hol húzódhattak és milyen vonalat követtek, de egy kis fantáziával és odafigyeléssel átélhetjük Gúta történelmének egyes pillanatait. Főként ezt a téli időszakban tehetjük meg, ugyanis a sűrű növényzet még az igazak álmát alussza és így kevesebb akadályba ütközünk a felfedezés során.
Naszvadi pihenés
A késő tavaszi virágzástól, egészen a kora ősz első lehulló leveléig akár egy egész napot is eltölthetünk a hajómalom tájékán, sőt tábort is verhetünk, ha a sátorozás szerelmesei vagyunk. Azonban így, a téli időszakban kevésnek bizonyulhat ez a rövid kis séta, ami akár egy óra alatt is teljesíthető ebéd után.
Alig tízpercnyi autóút Gútától Naszvad városa, amely manapság a termálfürdőjéről híres. A fürdő minden nap délelőtt tíz órától várja a látogatókat és este kilenckor zárja be kapuit. Az ember lelke máris pezsegni kezd, ha egy kis tanösvényes sétatúra után a gőzfürdőben pihentetheti meg izmait, a teljes ellazulás jegyében. Azonban Gútáról kihajtva ne felejtsünk el jobbra fordulni a Szekeres-ranch után, különben gyorsan Kamocsán és Érsekújvárban találhatjuk magunkat.
A fürdő geotermikus vize 1504 méter mélyről fakad, s eléri a 62 fokot is. Kiváló hatása van a mozgásszervekre, az idegrendszerre, a bőrproblémákra és az immunrendszerre. Mindemellett érdemes odafigyelni, mennyi időt tartózkodunk az ilyen típusú vízben, nem ajánlott túllépni a húsz percet, személy szerint nekem már a tizenöt perc is megterhelő.
Ha egyedül, családdal, barátokkal érkezünk, akkor is megtalálhatjuk a számunkra megfelelő belépőket a fürdőbe, ugyanis kétórás és négyórás lehetőség is van. Természetesen az egész napos belépő a leggazdaságosabb, egy felnőtt esetében 13 euró, a tanuló és nyugdíjas díj 11, négyéves korig pedig minden kategóriában ingyen léphetnek be a gyerkőcök. A négyórás jegy felnőttek esetében 11, tanulóknak és időseknek 9, a kétórásnál pedig a felnőtt kilenc euró, míg a másik kettő 7-7.
A medencék többsége egész évben üzemel, így a januári és februári hónapokban sem érhet minket csalódás, ha a gútai barangolásunkat naszvadi „vizekben” fejezzük be. Egész évben üzemel az élménymedence geotermikus vízzel, 36-38 fokos hőmérséklettel, illetve az ülőmedence is, amelyben 39 fokos a gyógyvíz. A merülőmedence 18 fok körül van, a bátrabbak lehűthetik magukat, ha kimelegedtek a sétában. Az egész éves strandmedence vize 28-30 fokos. A gyermekmedence és a kalózpart vízi attrakció gyerekeknek csak a nyári szezonban üzemel. Természetesen alkalom adtán érdemes a szaunáról és a masszázsról is érdeklődni, a testi és lelki feltöltődés egyensúlyát nem szabad félvállról venni.
Akár több éjszakára?
Nehéz az mellett érvelni, hogy önmagában Gúta és Naszvad a téli időszakban megérdemelne egy többnapos kirándulást, azonban élve a pihenés és a fürdő rekreációs lehetőségével, egy hosszú hétvége elképzelhető a csend és a béke jegyében. A szállásokat böngészve az interneten, Naszvadon találunk 2 főre 90-150 euró körüli árakat két éjszakára szezonon kívül, azonban az étkezést a legtöbb helyen magunknak kell biztosítani. A számomra kedves portálon Gútán csak egy apartmant találtam. Természetesen a jó idő beköszöntével az árak eltérőek lehetnek. Nyáron azonban a vadregényes táj, a sá-torozási lehetőség és a folyóparton való vándorlás megérintheti a kempingezőket, s otthonra lelhetnek a hajómalom területén néhány napra azok, akik a városi rengeteg közelében keresnek természeti menedéket.