FIGYELEM! Ma kérvényezheti levélben utoljára a választói igazolványt az államfőválasztás első fordulójára
2024. 03. 04., h – 10:49
Hétfő, március 4-e az utolsó nap, amikor még levélben vagy e-mailben lehet választói igazolványt kérni az államfőválasztás első fordulójára. Egyúttal a második fordulóra is ki lehet kérni az igazolványt, amellyel az ország bármelyik szavazóhelyiségében lehet voksolni. Személyesen akár még március 22-én, illetve április 5-én is el lehet intézni az önkormányzatnál az igazolványt az első, illetve a második fordulóra.
A második fordulóra március 14-ig lehet levélben vagy e-mailben igazolványt kérni.
Az önkormányzatnak már korábban közzé kellett tennie a honlapján az e-mailcímet. Az igazolványt három munkanapon belül, ajánlott levélként küldi el az önkormányzat a kérvényezőnek. A levélben vagy az e-mailben fel kell tüntetni a választó teljes nevét, születési számát, állampolgárságát, állandó lakhelyét és azt a lakcímet, ahova az önkormányzat postázza az igazolványt.
A választói igazolvánnyal egyébként a saját lakhelyén is szavazhat a választó, de csak a személyi igazolvánnyal együtt érvényes, és csak arra a napra (választási fordulóra), amilyen dátum szerepel rajta. Ha a választói igazolvány megrongálódik, elveszik vagy ellopják, a község nem adhat ki másikat – figyelmeztetett a belügyminisztérium.
Az államfőválasztás első fordulóját március 23-án tartják. Ha szükség lesz rá, a második forduló április 6-án lesz. Zuzana Čaputová államfő megbízatása június 15-én telik le.