Kolíková rendkívüli bizottsági ülést hív össze Gašpar kinevezése miatt
2024. 03. 07., cs – 19:21
Mária Kolíková (SaS) parlamenti képviselő hétfőre összehívja a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) tevékenységét felügyelő ellenőrző bizottság rendkívüli ülését. A képviselő azt szeretné, hogy Pavol Gašpar, az új igazgatóhelyettes bemutatkozzon a bizottságnak, és ismertesse az SIS irányításával kapcsolatos terveit – tájékoztatott Kolíková a közösségi hálón.
„Az SIS ellenőrző bizottságának elnökeként hétfőn 13 órára rendkívüli bizottsági ülést hívok össze, hogy bemutassam a bizottság tagjainak Pavol Gašpart, az SIS új igazgatóhelyettesét, egyúttal Gašpar ismertesse az SIS irányításával kapcsolatos céljait” – közölte. Hangsúlyozta, kitart amellett, hogy törvénytelen az alapszabálymódosítás, amely alapján Gašpart megbízták az SIS vezetését, és elvárja, hogy az illetékes hatóságok mielőbb korrigálják ezt a helyzetet.
Az SIS csütörtökön közölte, hogy Pavol Gašpar lett a Szlovák Információs Szolgálat igazgatóhelyettese, és egyúttal az SIS irányítására és tevékenységének biztosítására vonatkozó igazgatói jogköröket is gyakorolja. A kormány még februárban javasolta a SIS élére. Zuzana Čaputová köztársasági elnök közölte, mérlegeli, hogy a titkosszolgálat igazgatójának kinevezését az új államfőre hagyja. Ezután a kormány módosította az SIS statútumát, és szerdán visszahívta Gašpart az igazságügyi államtitkári posztról.