Search by category:
Egyéb kategória

Csend és fény, ahogyan csak Csémy Szőke Éva képzőművész közvetítheti

Csend és fény, ahogyan csak Csémy Szőke Éva képzőművész közvetítheti

Száz Ildikó

2024. 03. 15., p – 16:21

Érsekújvár |

Március 22-ig megtekinthető a császári-királyi lovarda nagytermében Csémy Szőke Éva képzőművészeti kiállítása, amely a Csend és fény címet kapta. A szívig hatoló ősi és vallási motívumok szín- és fényjátékán át, kicsit még többet megtudhatunk önmagunkról.

Csémy Szőke Évával beszélgetni a negyven festmények között olyan, mint amikor az ember belép egy tisztaszobába. Végtelen szerénységgel beszél életútjáról, illetve arról, hogyan talált rá egy-egy csoda. Holott az élet számos területén bizonyított, és nagyon sok gyermek és felnőtt tanítványa máig mesterként, egyfajta beavatóként tekint rá. 

„Rásóhajtott“ a lelke

A március 8-i ünnepélyes megnyitót követő napok egyikén találkoztunk a lovarda csarnokában. Megtudtuk, hogy mivel február 16-án ünnepelte Éva a születésnapját, egyfajta ajándéknak tekintette a kiállítást, amely Klein Ottokárnak, Érsekújvár polgármesterének a védnökségével megvalósulhatott meg. Korábban egy képzőművészeti szimpóziumon vett részt a lovardában az alkotó. Elmondása szerint már akkor „rásóhajtott a lelke“ arra, hogy bárcsak itt állíthatná ki valamikor az alkotásait. Kedves barátai közreműködtek a megnyitón: Jitka Rožňová műfordító, költő, egyetemi tanár méltatta alkotásait, és fellépett Varga Bach Helga operaénekes, valamint Salgó Viktória, a Holló együttes énekese, továbbá Berényi Gita, Demo Horváth Andrea és Takács Cyntia. Azóta már számos kedvező szakmai és baráti visszajelzést kapott a lovardában bemutatott alkotásokra. A Vág menti Szímőről származó alkotó Érsekújvárban született, a magyar alapiskola elvégzése után az érsekújvári magyar gimnáziumban érettségizett. Gimnazistaként tagja volt az iskola színjátszó csoportjának, az Ady-körnek és látogatta a Csemadok képzőművészeti szakkörét. Később elvégezte a lévai pedagógiai iskola nevelőnői szakát, majd óvónőként dolgozott Szímőn 12 évig. A helyi alapiskolában rajztanárként, nevelőnőként dolgozott, de vezette a helyi könyvtárat, igazgatta, rendezte a szímői színjátszó kört. Mátyusföldön a Galántai Magyar Tannyelvű Magángimnázium Panta Rhei diákszínpadának egykori tagjai is emlékeznek rá, majd hét mesés éven át vezette az Érsekújvári Magyar Gimnázium MASZK Diákszínpadát. A komáromi Selye János Egyetemen diplomázott. Üvegfestéssel csaknem két évtizede foglalkozik, a mandalák világába másokat is beavatott, ebből készült a diplomamunkája, Színes mandalák a képzőművészetben – A mandalák gyógyító tulajdonságokkal témában. A képei is gyógyító erővel bírnak, ezért aki szeretné magát megajándékozni néhány felejthetetlen perccel, semmiképpen se hagyja ki a most kínálkozó lehetőséget a lovardában. 

Magyar ősi kultúra 

Az alkotót csaknem egy évtizede a magyar ősi kultúrából a rovásjelek, szimbólumok és üzenetek foglalkoztatják. Keszthelyen egy kirándulás alkalmával rabul ejtette szívét az erdélyi kályhacsempe minták világa, szeretné ha alkotásaiban tovább élne, fennmaradna szépségük az utókor számára. A képek között sétálva beszélgettünk a hitről és az öngyógyítási technikákról. Az alkotó szerint vannak technikák, amiket érdemes elsajátítani, de bölcsesség és egy bizonyos kor kell ahhoz, hogy alázattal elfogadjuk azt az utat, amit az égiek szántak nekünk. Tavaly a sugárkezelés miatt Éva nem tudott eljutni a vágyott olasz földre, hogy megcsodálja az ott található képzőművészeti alkotásokat. Holott tudja, hogy hatással lesznek rá, megmozdítanak benne valamit. Beszélgetőtársam vallja, hogy nyugdíjasként minden napja vasárnap, nagyon sok vágyat és tervet dédelget még, tekintete fiatalosan és huncutul csillog, amikor a még beteljesületlen álmairól beszél. Pont ilyen lehetett, amikor fiatal nevelőnőként csodálták a kreativitását. A gyerekekkel, tanítványokkal való foglalkozásokat mindig is egyfajta küldetésnek tekintette. „Meghívást kaptam Dolán György képzőművész pati táborába, mivel látta Pozsonyban a mandala kiállításomat. El sem akartam hinni! Amikor megérkeztem a táborba, ott nagyon sok magabiztos képzőművésszel találkoztam, nem is értettem mit keresek ott, rengeteget tanultam ezeken a helyeken, de ez egy hosszadalmas, lassú folyamat. Muszáj kreatívnak, színes egyéniségnek lenni ebben a világban. Temperamentumos természetemet tükrözi a sárga, illetve a gyönyörűséges tűzszínek. Most az utóbbi időben a kék érkezett az életembe, minden életkorban más és más talál meg” – vallja Csémy Szőke Éva. Közben megcsodáljuk az egykori érsekújvári erőd mintájára készült alkotást, amely ma már a város ajándéka. Nem tud elszakadni a tekintetünk a magyar tarsolymotívumokról, a pazar színektől, minden kép dinamikus, energiát adó. Végezetül megállunk egy angyali kép előtt, amelynek történetét megosztotta velünk az alkotó.

Az óvodában helyettesítettem az egyik osztályban, amikor egy kislány kikéredzkedett a mosdóba. Induláskor még egy pillanatra visszafordult az ajtóban, és én akkor már láttam a szárnyait. Ha elég nyitott vagy, be tudod fogadni a pillanat varázsát. Ehhez nagyon nyitottnak kell lenni a világra. Sokszor olvasmány– és zenei élmények inspirálnak, zenehallgatás közben is látom a színeket, a formákat” – mondta Éva. Jelenleg az otthonában alkot, de nagy vágya egy nyitott műterem létrehozása, ahol heti két-három alkalommal foglalkozásokat tartana. Talán akad jelentkező, aki ebben szívesen segítené az alkotót.

Read More

Post Comment